Egy olyan esztendőben készülünk a madéfalvi veszedelem emlékének felidézésére, amelyben Románia miniszterelnöke a közigazgatási átszervezést riasztó fenyegetésként vetítette előre. 1764. január 7-én a császári katonák Madéfalvára szegezett ágyúi jelentették a veszedelmet, ma egy közigazgatási átszervezés térképe jelenti ugyanezt. 260 évvel ezelőtt az volt a kérdés, sikerül-e megtörni a székelység két éve tartó nemzeti ellenállását, ma pedig az, sikerül-e szétrombolni a székely közösség létezésének maradék közigazgatási kereteit.
A Székely Nemzeti Tanács november 18-án a marosvásárhelyi Vártemplomban tartotta XXIV. küldöttgyűlését.
A napirend előtt a küldötteket köszöntötte Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Beke Mihály András első beosztott konzul, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről. Ugyanakkor Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja az európai autonómiák létrejötte és működése kapcsán néhány lényeges szempontra hívta fel a figyelmet.
Összehívom a Székely Nemzeti Tanács XXIV. ülését, november 18-ára, 12 órától a marosvásárhelyi Vártemplomba.
Esztendők óta október utolsó vasárnapja előtt arra buzdítjuk a keresztény magyar gyülekezeteket, hogy Székelyföld Autonómiájának Napján közösen imádkozzunk Székelyföld területi autonómiájáért. Tesszük ezt annak tudatában, hogy az elmúlt száz évben a magyar történelmi egyházak döntő szerepet játszottak abban, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség, ezen belül a székelység magyar nemzeti identitását megőrizze, ellenálljon az asszimilációs nyomásnak. A hűség a szülőföldhöz, a családközpontúság olyan hitre épülő értékek, amelyek a közösséget megtartják és értelmet adnak az életnek. Ma a világpolitikára a háborús konfliktusok hangulata nyomja rá a bélyegét. A székelység békés úton, jogi eszközökkel akarja elérni Székelyföld területi autonómiáját, és ez példaértékű lehet az egész világnak. A mi számunkra hivatkozási alap nemzetközi fórumok előtt: az ő felelősségük, ha a békés törekvést mellőzik.
Október 14-én Sepsiszentgyörgyön tartotta soros munkaülését a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága (SZNT ÁB).
A munkaülés napirendjén a tervezett küldöttgyűlés előkészítése szerepelt. Az ÁB elhatározta, hogy a küldöttgyűlésre folyó év november 18-án, szombaton, 12.00 órától, Marosvásárhelyen a Vártemplomban kerül sor.
Felhívás a nagyvilág magyar közösségeihez
2023-ban Székelyföld Autonómiájának Napja október 29-ére esik. Nagyszerű alkalom minden székely közösségnek és a velük szolidaritást vállaló magyaroknak szerte a világból, hogy hitet tegyenek amellett, hogy Székelyföld autonómiáját a jog eszközével lehet kivívni, és ennek elengedhetetlen feltétele a biztonság és a béke. A háború eszkalációjának hívei, a fegyverüzletben érdekeltek nem kerekedhetnek a józan gondolkodású emberek fölé, ezért legyen Székelyföld Autonómiájának Napján fellobbanó minden láng figyelmeztető jel: az emberiség többsége, ezen belül a székelyek is békét akarnak. A fellobbanó láng legyen egyben a szolidaritás lángja is a kárpátaljai magyarokkal és minden olyan közösséggel, amely ma veszélyben van és amelynek sorsát csak a területi autonómia tudja szavatolni, a hegyi-karabahi örményektől a koszovói szerbekig és nyilván minden, Magyarországtól elszakított nemzetrésszel.
Az emberek békére születnek. Magyarország kormányának békepárti álláspontja egyetemes vágyat, természetes emberi törekvést fejez ki a népek közötti erőszakmentes, alkotó együttműködésre. Fegyverszünetet és béketargyalást! - ez székelyek álláspontja is!
Szent István király a maga korában egyedülállót alkotott: törvényeiben, közigazgatásában, kultúrájában egységes államot. Nyoma van a magyar irodalomban, hogy milyen korán felébredt a ragaszkodás Magyarországhoz a magyar korona alattvalóiban. Az ismeretlen krónikás siratóéneke Magyarországért 1242-ben olyan szintű ragaszkodást fejez ki a hazához, amely Európa más államaiban évszázadokkal később jelentkezik. Az egységes, központosított, erős magyar állam messzi földről származó uralkodót is magyarrá tett az ország trónján. Luxemburgi Zsigmond Szent István és Szent László kultuszának éltetésében látta az ország társadalmi kohéziójának útját. A történelem úgy hozta azonban, hogy a szentistváni gondolat két szuverén területhez való ragaszkodásban élhetett tovább a XVI. századtól, és itt kezdődött a két haza éthosza is. Az az erkölcsi és nemzeti tartás, amely Magyarországhoz és Erdélyhez való hűségben ölt testet Bocskai István végrendeletében, Zrínyi Miklós, majd később Széchenyi István és Wesselényi Miklós életművében.
Tíz évvel ezelőtt, 2013. április 30-án alakult meg a nemzeti régiókért indított európai kezdeményezés polgári bizottsága, melynek tagjai Izsák Balázs, a polgári bizottság képviselője (Románia), Dabis Attila, a polgári bizottság képviselőjének helyettese (Magyarország), Korodi Attila (Románia), Schmalz Andrea (Németország), Publik Antal (Svédország), Jeursen, Franciscus Albert Bernardus (Hollandia), Xucla, Jordi (Spanyolország/Katalónia) Martiarena Miren (Spanyolország/Baszkföld), Boldoghy Olivér (Szlovákia/Felvidék) Őry Péter (Szlovákia/Felvidék) Gillet Pierre (Belgium), Dudda Roland (Ausztria).
A mai napon, 2023. március 27-én iktattuk Marosvásárhely polgármesteri hivatalában a 2024. évi Székely Szabadság Napjának előzetes bejelentését. Látva azt, hogy tizenkét év tapasztalata, együttműködése a hatóságok részére nem volt elég ahhoz, hogy az állampolgári jogok és a törvények tiszteletben tartásával viszonyuljanak a március 10-i nyilvános rendezvényhez, kénytelenek vagyunk megadni minden román hatóságnak a lehetőséget, hogy kifejtse álláspontját, ugyanakkor a szervezők számára is legyen kellő idő az esetleges jogorvoslati eljárásra.
A Maros megyei csendőrség marosszentgyörgyi egysége 2023. március 16-án egy büntető jegyzőkönyvet állított ki Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke részére, amelyet március 23-án kézbesített a posta.
Emlékeztetjük a közvéleményt, hogy a Székely Nemzeti Tanács 2023. március 10-én ismét megszervezte Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napját, amelyen mintegy 1500-2000 személy vett részt. A fent említett jegyzőkönyv ezt a rendezvényt minősíti „betiltottnak”, mindazok ellenére, hogy Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala nem bocsátott ki tiltó határozatot.


Jelképeink
Székely Hímnusz

Székely Nemzeti Tanács