A Székely Szabadság Napjára készülve, az idén – tekintettel a választási évre – ismételten és még hangsúlyosabban el kell mondanunk: ezen a napon csakis a szabadságról, a székely nép autonómiatörekvéséről lehet szó és nem pártok, szervezetek, vagy ideológia csoportok üzeneteiről. Akárcsak a tavaly, Székelyföld aranysávos kék lobogója, sok száz és ezer példányban fogja hirdetni, egységesek vagyunk, és egyetlen célért gyűltünk össze.
A Sepsiszéki Székely Tanács felháborodással vette tudomásul, hogy a Brassói Táblabíróság jogerõs döntése értelmében Uzon polgármestere, dr. Ráduly István nemcsak arra kényszerült, hogy a székely zászlót eltávolítsa a polgármesteri hivatal homlokzatáról, hanem még jelentõs, több tíz ezer lejes pénzbírságot is kénytelen kifizetni.
Adjunk megfelelõ választ a székely jelkép, és az azt természetes és törvényes módon használó elöljáró elleni újabb hatósági akcióra: egy eltávolított zászló helyett tegyünk ki százat, erre kérjük Uzon község polgárait is.
A Székely Szabadság Napjának idei előkészítése során több olyan javaslat is érkezett, hogy azt ne március tizedikén szervezzük meg az idén, hanem egy másik napon.
Tegnap dr. Zsigmond Barna Pál, csíkszeredai főkonzul kíséretében Magyarország újonnan beiktatott bukaresti nagykövete, Zákonyi Botond első székelyföldi látogatása során a Székely Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi székházában találkozott az SZNT vezetőivel, Ferencz Csaba és Tulit Attila alelnökkel, valamint Gazda Zoltánnal, a Sepsiszéki Székely Tanács elnökével. A megbeszélésen a felek a külképviselet és az autonómia közképviseletét ellátó SZNT együttműködési lehetőségeit elemezték.
Az elmúlt évben, a Székely Szabadság Napján több mint harmincezren emlékeztünk meg a székely vértanúk áldozatáról, akik a nemzeti önrendelkezésért adták életüket.
A székelyek történelmi tudatába mélyen bevésődött, hogy katonai berendezkedésük, a magyar királyságon belüli jogállásuk révén századokon keresztül Magyarország és a magyar nemzet védelmezői voltak. Ez a tudat nem csak nemzeti önérzetüket erősítette meg, hanem közösségi összetartozásukat is oly mértékben, hogy szülőföldjükön számbeli többségüket kisebbségi sorba kerülve, az asszimilációs politikai praktikák ellenére is mind a mai napig megőrizték.
Huszonöt évvel a diktatúra bukása után Románia még mindig adós a kommunista államhatalom által a magyar egyházaktól elkobzott egyházi javak jelentõs részének a visszaszolgáltatásával, jóllehet ez feltétele volt felvételének az Európa Tanácsba.
A székely nemzeti ellenállás két esztendejére, 1762-63-ra is emlékezünk a madéfalvi veszedelem 250 éves évfordulóján, 2014. január 7.-én.
November végén nyitottuk meg a lehetőséget a Székelyek Nagy Menetelése kiáltványának aláírására.
Két héttel ezelőtt nyitottuk meg aláírásra a Székelyek Nagy Menetelésének kiáltványát.


Jelképeink
Székely Hímnusz

Székely Nemzeti Tanács