A mai napon, 2023. március 27-én iktattuk Marosvásárhely polgármesteri hivatalában a 2024. évi Székely Szabadság Napjának előzetes bejelentését. Látva azt, hogy tizenkét év tapasztalata, együttműködése a hatóságok részére nem volt elég ahhoz, hogy az állampolgári jogok és a törvények tiszteletben tartásával viszonyuljanak a március 10-i nyilvános rendezvényhez, kénytelenek vagyunk megadni minden román hatóságnak a lehetőséget, hogy kifejtse álláspontját, ugyanakkor a szervezők számára is legyen kellő idő az esetleges jogorvoslati eljárásra.
Pénzbírság az autonómia-követelésért
A Maros megyei csendőrség marosszentgyörgyi egysége 2023. március 16-án egy büntető jegyzőkönyvet állított ki Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke részére, amelyet március 23-án kézbesített a posta.
Emlékeztetjük a közvéleményt, hogy a Székely Nemzeti Tanács 2023. március 10-én ismét megszervezte Marosvásárhelyen a Székely Szabadság Napját, amelyen mintegy 1500-2000 személy vett részt. A fent említett jegyzőkönyv ezt a rendezvényt minősíti „betiltottnak”, mindazok ellenére, hogy Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala nem bocsátott ki tiltó határozatot.
Alapvető emberi jogokat sértett a román csendőrség
2023. március 10-én a Maros megyei csendőrség a gyülekezési jogot és a szólásszabadságot sértette meg azzal, hogy önkényesen törvénytelennek, sőt egyenesen alkotmányellenesnek minősítette a Székely Szabadság Napjának, 2022. december 7-én Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalában hivatalosan bejelentett rendezvényét.
A Székely Szabadság Napján adjunk választ Románia külügyminiszterének!
A magyar közvéleményt felkavarta a hír, hogy a román külügyminisztérium bekérette Magyarország bukaresti nagykövetét Németh Zsoltnak, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének egy kijelentése miatt. Az üggyel kapcsolatban a bukaresti külügyminisztérium egy közleményt is megjelentetett. Egy olyan eseményről van szó, amely szorosan kötődik a Székely Nemzeti Tanács történetéhez és küzdelmeihez. Tekintsük át történeti távlataiban az eseményeket, kiemelve Németh Zsoltnak az incidenst kiváltó kijelentését.
Gábor Áron-díj az autonómia szolgálatáért
Két évtized mérföldkövei
Van olyan ember – igaz, nem sok -, aki azzal vádolja a Székely Nemzeti Tanácsot, hogy semmit sem tett húsz év alatt. Van köztük troll, notórius kötekedő, de van jószándékú tájékozatlan is. Például a mai harmincasok gyerekek voltak még abban az időben.
A Székely Nemzeti Tanács két évtizede
A székelyföldi autonómiatörekvés számára jubileumi év az idei. A Székely Nemzeti Tanács hosszú előkészítő folyamat után, 2003. október 26-án alakult meg. Aki részese volt ennek a közel egyéves folyamatnak, és az azt követő küzdelemnek, szívesen emlékezik a tízéves évfordulóra is, amikor Bereck és Kökös között százötvenezer ember vonult fel az országúton, követelve Székelyföld területi autonómiáját. De a tízéves évfordulóra készült el a Székelyföldi Stúdió egyórás összefoglaló filmje az első évtizedről. Legyen ez a közlemény nyitánya a visszaemlékezéseknek, értékelő összegzéseknek, amelyek ösztönözzenek új utak keresésére, új távlatok megnyitására.
Húszéves a Székely Nemzeti Tanács
Húsz évvel ezelőtt, 2003. október 26-án alakult meg a Székely Nemzeti Tanács Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében. A székely székek küldöttei egy pontosan körülírt feladattal érkeztek : Székelyföld területi autonómiájának közképviseletére hozzanak létre egy testületet. Az egész évre kiterjedő eseménysor fordulatot jelentett az erdélyi magyar közéletben. A kiindulópont a Királyhágómelléki Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlése volt, amelyet Tőkés László hívott össze, 2003. febuár 2-ára.
A népességcsökkenést csak közhatalom állíthatja meg!
Mozgósító felhívás a Székely Szabadság Napjára
Négy hosszú év után készülünk újra a Székely Szabadság Napjának megünneplésére. A világjárvány megfékezésére hozott korlátozó intézkedések arra kényszerítettek, hogy olyan alternatív megemlékezéseket gondoljunk ki, ahol nem kell tömegeknek összegyűlni. Az elmúlt négy év során többször megfogalmazták közösségünk tagjai az igényt egy tömeges megmozdulásra. Eljött ennek is az ideje. A 2019 februárjában kiadott mozgósító felhívást elevenítjük fel:
A jószándék gesztusait várjuk!
2022. november 22-én egy közleményben figyelmeztettük a schengeni övezet államainak külügyminisztereit arra a kettősségre, ahogyan Románia viszonyul nemzetközi kötelezettségvállalásaihoz. Három évtized tapasztalata íratta le velünk a fenti értékelést, összegezve az utóbbi harminc évben Románia által tett nemzetközi kötelezettségvállalásokat. A román hatóságok minden csatlakozás előtt – Európa Tanács, NATO, Európai Unió – mindent megígérnek, utólag pedig ezek tekintélyes részét nem teljesítik, és elfogadhatatlan indokokat találnak ki. A mi szempontunkból az erdélyi magyar nemzeti közösség, ezen belül a székelység jogai kiemelten fontosak, ezért a közlemény csak ezekre tér ki. Látva az Európai Unió bel- és igazsgágügyi minisztereinek tegnapi döntését, megállapítjuk: mind Románia, mind a román állampolgárok, köztük az erdélyi magyarok is egy olyan kegyelmi időszaknak nézhetnek elébe, amikor Románia megerősítheti a jogállam intézményeit.
Románia schengeni csatlakozásáról
Levél a schengeni övezet államainak külügyminisztériumaihoz
Az Európai Unióban napirenden van Románia schengeni csatlakozása. Román állampolgárokként nagy figyelemmel követjük az ezzel kapcsolatos eseményeket, kiemelten figyeljük Ausztria, Hollandia és Svédország tartózkodó vagy épp a csatlakozást elutasító véleményét. Bár a romániai magyar nemzeti közösség érdekelt az ország schengeni övezethez való csatlakozásában, ugyanakkor nagy megértéssel fogadjuk a felsorolt államok fenntartásait. Úgy gondoljuk, hogy a schengeni övezet minden tagállamának ismernie kell azt a kettős magatartást, amely Románia a nemzetközi és közösségi joghoz való viszonyát jellemzi az utóbbi harminc évben.
6. oldal / 28
Támogatók


A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület
Banca Transilvania SA Targu-Mures
SWIFT: BTRLRO22
LEJ: RO51BTRLRONCRT0T05814701
HUF: RO69BTRLHUFCRT0T05814701
EUR: RO36BTRLEURCRT0T05814701
USD: RO76BTRLUSDCRT0T05814701
GBP: RO04BTRLGBPCRT0T05814701
Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió
Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO


Jelképeink
Székely Hímnusz
Székely Nemzeti Tanács