Kéréssel fordulunk Székelyföld lakóihoz, illetve mindazokhoz szerte a nagyvilágban, akik az autonómia ügyét támogatni akarják, hogy anyagilag járuljanak hozzá a Székely Szabadság Napjának sikeres megtartásához.
2017. február 18-án, Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota kistermében ülésezett Marosszék Székely Tanácsa. A széki elnök beszámolt a testület tevékenységéről, majd a Székely Nemzeti Tanács elnöke tájékoztatta a küldötteket a legfrissebb eseményekről. A gyűlés vendégeként jelen volt dr. Kincses Előd, aki ismertette a tavalyi, Székely Szabadság Napi rendezvény alkalmával megbüntetett személyek jogorvoslati pereinek helyzetét. Elmondta, hogy az eddig letárgyalt közel 70 ügy mindegyikében a jogtalanul megbírságoltaknak kedvező ítélet született, azonban a csendőrség minden esetben élt a fellebbezés lehetőségével. Egyetlen másodfokú tárgyalásra sem került sor eddig.
A Székely Szabadság Napjára, március tizedikére készülve nem hagyhatjuk szó nélkül azt, az egész Romániát átfogó, erkölcsi, politikai válságot, amely rövid idővel a választások után százezreket vitt az utcára. Huszonhat évvel a rendszerváltás után olyan súlyosak és mélyek a demokrácia, a jogállam hiányosságai, hogy a társadalmi elégedetlenséget teljes mértékben indokoltnak lehet tekinteni. A román politikai osztály ebben a hosszú időszakban nem arra használta a rendelkezésére álló törvényhozói és végrehajtó hatalmat, hogy a jogállam törvényi és intézményi kereteit megteremtse és működtesse, hanem ellenkezőleg, a torz, múltból örökölt hatalmi struktúrák megtartását, megerősítését is vállalta, hogy saját politikai hatalmát konszolidálja.
Az elmúlt héten levélben fordult Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke Thorbjørn Jaglandhoz, az Európa Tanács főtitkárához.
2017. január 7-én, a több éves hagyománynak megfelelően, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében, Marosvásárhelyen is megemlékezünk a Madéfalvi Veszedelem évfordulójáról.
Panasszal fordult az Állandó Választási Hatósághoz Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Traian Băsescu, volt román államelnök magyarellenes kijelentései miatt.
Tisztelt küldöttek!
Kedves meghívott vendégeink!
Tisztelt Képviselő és Szenátor Urak!
Mottó: „Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek,
mint akiket a szabadság törvénye fog
megítélni”(Jakab 2:12)
A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága (SZNT ÁB) október 15-én Sepsiszentgyörgyön tartotta soros ülését. A testület meghallgatta Izsák Balázs elnök beszámolóját az elmúlt időszak tevékenységéről, különös tekintettel a tanács tevékenysége kapcsán indult bírósági eljárások helyzetére.
Folyó év szeptember 29-én azzal a felhívással fordultunk a nagyvilág keresztény, magyar gyülekezeteihez, hogy október 30-án templomaikban imádkozzanak a székely szabadságért, Székelyföld autonómiájáért, hogy soha nem látott számban kapcsolódjanak székelyek, magyarok, ugyanazon a napon, olyan lelki egységbe, amely az autonómia-küzdelem folytatásának tartós alapja lehet. A felhívásban kezdeményeztük, hogy ezentúl minden év októberének utolsó vasárnapja legyen Székelyföld Autonómiájának Napja. Ezen a napon a világméretű imavasárnap folytatásaként, az est leszáltával Székelyföld minden településén lobbanjanak fel az őrtüzek, annak jeléül, hogy a székely közösségek kiállnak az autonómia ügye mellett.


Jelképeink
Székely Hímnusz

Székely Nemzeti Tanács