Tisztelt Hölgyeim és Uraim!*
Kedves Barátaim, emlékező magyarok!

a szabadságra a székelyek?
Írta: .
Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

A nyolcadik EMI-tábor utolsó napjának hangsúlyos témája volt Székelyföld autonómiája. A táborban először jelen lévő Autonómia-sátor kevesebb közönséget vonzó előadásai, beszélgetései után mintegy záróakkordként jelent meg a téma a fősátor népes hallgatósága előtt. Ennek apropóján, na meg a sokat emlegetett dél-tiroli modell kapcsán Dabis Attila politológust, a Székely Nemzeti Tanács megbízott külképviselőjét arra kértük: röviden foglalja össze, milyen hasonlóságok és milyen különbségek fedezhetők fel a két régió között autonómia vonatkozásában.

Gyakran halljuk, balról és jobbról egyaránt, hogy az autonómia nem cél, csupán csak eszköz; mintha egy átfogó konszenzusban osztozna a teljes erdélyi politikai paletta, a MIÉRT-től a tusványosi sátrak előadóiig.

1918 decemberében, karácsony előtt pár nappal, miután bebizonyosodott az önálló Erdélyi Köztársaság létrehozásának lehetetlensége (az események részletes hátteréről lásd:

Tisztelt küldöttek!

Székely-magyar testvéreim!

Hölgyeim és uraim!

Az elmúlt évben az uniós polgári kezdeményezés többször is a figyelem középpontjába került. Előbb a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), majd az erdélyi magyar közélet más szereplői is bejelentették, hogy élni kívánnak az új lehetőséggel.

Tisztelt Házelnök Úr, tisztelt Pártelnök úr, kedves vendégek, tisztelt küldöttek!

Székelyföld gazdaságilag is biztosan sikeres lesz, mert közös hagyományokon alapul és az európai példák is ezt igazolják – vélik az SZNT vezetői.

Kampánynak, reklámnak értékelte az elmúlt időszak közigazgatási felhajtását a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, Bíró Zsolt, hiszen – mint mondta – eddig a román sajtó és a hivatalosságok „úgynevezett” Székelyföldről beszéltek/írtak, most pedig Székelyföldet emlegetnek. Azt szorgalmazzák, hogy az uniós elvekkel összhangban kérdezzék meg a helyi lakosságot, hova akarnak tartozni.