Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

Székely Nemzeti Tanács - Consiliul Naţional Secuiesc - Szekler National Council

Kampánynak, reklámnak értékelte az elmúlt időszak közigazgatási felhajtását a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, Bíró Zsolt, hiszen – mint mondta – eddig a román sajtó és a hivatalosságok „úgynevezett” Székelyföldről beszéltek/írtak, most pedig Székelyföldet emlegetnek. Azt szorgalmazzák, hogy az uniós elvekkel összhangban kérdezzék meg a helyi lakosságot, hova akarnak tartozni.

A helyi közösségeknek kell eldönteniük, hova akarnak tartozni, ezért támogatjuk népszavazások kiírását ebben a kérdésben – ismertette az SZNT alelnöke, Bíró Zsolt június 27-ei sajtótájékoztatóján. „Eddig aşa-zisul Ţinut Secuiesc-ről szóltak, most már Ţinut Secuiesc szerepel, tehát a negatív reklám is reklám elv alapján a felhajtás valahol jót is tett Székelyföldnek. Az 1952-ben létrehozott Magyar Autonóm Tartomány, az 1960-ban az etnikai arányok megváltoztatásának céljával létrehozott Maros Magyar Autonóm Tartomány, végül Dicsőszentmárton és Segesvár térségének idecsatolásával 1968-ban kialakított mai Maros megye mind a határok fellazítására, a térkép átrajzolására tett kísérlet. A Székelyföld csak Marosszékkel együtt létezhet” – fogalmazott Bíró Zsolt.

Hozzátette, az SZNT korábban már javasolta referendumok kiírását, de akkor a prefektúra megtámadta a kezdeményezést, most pedig az ellenzéki USL kérésére Brassó, Szeben és Konstanca megyékben is lesz népszavazás. (Maros megyében is iktatták a kérvényt, de erről a megyei önkormányzat még nem hozott döntést – szerk. megj.)

„Kérdezzék meg a marosludasiakat, hova akarnak tartozni? Nagy valószínűséggel Kolozsvárt választják, a dicsőiek Nagyszebent, a segesváriak Brassót vagy Nagyszebent” – mondta az SZNT alelnöke.

(Székelyhon, 2011.VI.27.)

Támogatók

Támogatók - Bethlen Gábor Alap
A Magyar Kormány Támogatásával

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

Banca Transilvania SA Targu-Mures
SWIFT: BTRLRO22
LEJ: RO51BTRLRONCRT0T05814701
HUF: RO69BTRLHUFCRT0T05814701
EUR: RO36BTRLEURCRT0T05814701
USD: RO76BTRLUSDCRT0T05814701
GBP: RO04BTRLGBPCRT0T05814701

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO