Amióta a háromszéki prefektus futószalagon és számolatlanul indította a zászlópereket, azóta újra és újra felveti hol ez, hol az az RMDSZ-es politikus, hogy a megoldás egy törvény, ami biztosítja a zászlóhasználat jogát. Ezzel szemben többen - köztük magam is - hangot adtunk annak a meggyõzõdésünknek, hogy ez nem felesleges, hanem egyenesen káros lenne, hisz ma nem létezik olyan jogszabály, aminek alapján joggal léphetne fel bárki a székely zászló ellen, s ez a természetes és normális állapot. Ismerve ugyanis a román politikusokat, egy zászló-törvényt garantáltan arra használnának fel, hogy a mostani szabadságot valamiképpen korlátozzák.
Tisztelt egybegyültek, ünneplő közösség!
Marosvásárhelyre figyel ma a világ!
Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim, emlékező gyülekezet!
A napokban több olyan hír jelent meg a sajtóban, amelyek igen fontos és nagy közérdeklõdésre számot tartó témákról szóltak. Konkrétan Székelyföld autonómia statútumáról, a Székely Szabadság Napjáról, illetve a Székely Nemzeti Tanács elnökének az önkormányzatokhoz intézett nyílt levelérõl, amelyben azt kéri tõlük, hogy hozzanak határozatot Székelyföldet érintõ fontos kérdések ügyében. Ami számomra szemet szúrt, az a mód, ahogy vezetõ RMDSZ-es politikusok megnyilvánultak ezekben a témákban.
Tisztelt Házelnök Úr, fõtisztelendõ és nagytiszteletû fõ esperes és esperes urak, emlékezõ marosvásárhelyi magyarok, tisztelt hölgyeim és uraim!
Ma már román szövetségesek is segítik a székelység önrendelkezési törekvéseit – mutatott rá a Székely Nemzeti Tanács elnöke
A legszerencsésebb nevű város Románia területén Arad: egyfor- mán írják nevét magyarul és románul is. Az, hogy Arad hallatán egészen más jut eszébe a magyar embernek, mint a románnak, már más lapra tartozik.
Honfitársak, testvéreink a bajban, a kor szorításában, a túlélés reménységében, a megmaradni akarásban – ha más oldalról nézve is, más arccal, más lélekkel, más nyelv szavaival is fogalmazzuk meg – egyek vagyunk.
Október 27-én, ezen a csodaszép őszi napon jó volt magyarnak lenni! Jó volt hasonlóan gondolkodó, hasonlóan érző, közös sorsot élő, közös vágyaktól feszülő lelkű emberekkel együtt menetelni.


Jelképeink
Székely Hímnusz

Székely Nemzeti Tanács