Székelyföld Autonómiastatútumára vonatkozó, Kulcsár-Terza József tavaly decemberben iktatott egyéni törvénykezdeményezését holnap, május 8-án, 12 órától a szenátus közigazgatási és területrendezési szakbizottsága, mint jelentéstevő bizottság tárgyalja. Izsák Balázs a Székely Nemzeti Tanács elnöke, aki ezúttal nem tud részt venni az ülésen, levélben küldte el a bizottság elnökének, Cârciumaru Florin szenátor úrnak a Törvényhozói Tanács korábbi véleményezésének részletes cáfolatát.
Ülésezett Marosszék Székely Tanácsa
Április 28-án, szombaton, 17 órától a Kultúrpalota Kistermében tisztújító gyűlést tartott Marosszék Székely Tanácsa. László György leköszönő elnök beszámolóját elfogadta a küldöttülés. Ezt követően a testület elhatározta, hogy kilenc tagú elnöksége lesz Marosszék Székely Tanácsának. A választás eredményeként Marosszék Székely Tanácsának elnöke Dr. Dónáth Árpád, alelnöke László György és Vass Imre, elnökségi tagok: Engi Albert, Selyem Levente, Gáspár Sándor, Csegzi Attila és Lukács Levente. A tanács jegyzője Szűcs Péter.
A testület a továbbiakban elhatározta, hogy Marosszék területén – lehetőleg közterületen – hordozható tartóoszlopon nagyméretű székely zászlókat fog kihelyezni. Ehhez a megoldáshoz nem szükséges építkezési engedély, ilyen módon kizárható a hatósági zaklatás.
Jogszabályt kezdeményezni az Európai Parlamentben
Az Európai Parlament Hagyományos Kisebbségek, Nemzeti Közösségek és Nyelvek Frakcióközi Munkacsoportja, az úgynevezett Kisebbségi Intergroup strasbourgi ülésén Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntartásáért című polgári kezdeményezés érvrendszerét ismertetve arra kérte a képviselőket, hogy rendes jogalkotói eljárás nyomán szerezzenek érvényt az abban foglalt elveknek és gyakorlatnak.
Nem változtatunk az autonómiastatútumon!
A tegnap, 2018. április 11-én – amint várható volt – a képviselőház elutasította Székelyföld autonómiastatútumát. A magyar képviselők határozottan, meggyőződéssel érveltek Székelyföld autonómiája mellett megértetve a román politikai elittel és a román közvéleménnyel, hogy a magyarság egységes Székelyföld autonómiájának igénylésében. A korábbi két beterjesztéshez képest ez az egyik fontos hozadéka a tegnapi vitának.
Petíció a Székely Szabadság Napján
Románia Kormányának és Parlamentjének
Tájékoztatásképpen: Ilie Bolojan ideiglenes államfőnek
Ma, 2025. március 10-én, Marosvásárhelyen összegyűlt székelyek és a velünk szolidaritást vállalók itthon és szerte a világban, tántoríthatatlanul, a jog és a demokrácia útját járva, egyhangúlag és ismételten nyilvánítjuk ki akaratunkat: követeljük Székelyföld területi autonómiáját! A Székely Szabadság Napja az emlékezés, de ismételten a jogkövetelés napja is.
Autonómia nélkül nincs jövő!
Ma, október 27-én, Székelyföld Autonómiájának Napján azért gyűltünk össze – székelyek és a velünk szolidáris közösségek tagjai –, hogy ismételten kinyilvánítsuk igényünket Székelyföld területi autonómiájára.
Szembenézve mindazzal a nehézséggel, amelyet a szomszédunkban elhúzódó fegyveres konfliktus okoz, átélve a nemzetközi élet minden feszültségét, mély elkötelezettséggel erősítjük meg, hogy autonómia nélkül nincs jövő Székelyföldön! Ismételten kijelentjük: Székelyföld területi autonómiája a béke, a biztonság és a jólét záloga, egy olyan jogi keret, amely garantálja Székelyföld minden polgárának a teljes és tényleges egyenlőségét.
Petíció a Székely Szabadság Napján
Románia Kormányának és Parlamentjének
Tájékoztatásképpen: Klaus Iohannis államfőnek
Ma, 2024. március 10-én, Marosvásárhelyen összegyűlt székelyek és a velünk szolidaritást vállalók itthon és szerte a világban, tántoríthatatlanul, a jog és a demokrácia útját járva, egyhangúlag és ismételten nyilvánítjuk ki akaratunkat: követeljük Székelyföld területi autonómiáját! A Székely Szabadság Napja az emlékezés, de ismételten a jogkövetelés napja is.
Székelyföld autonómiáját ki kell vívni, Magyarország szuverenitását meg kell védeni!
Ma, október 29-én, Székelyföld Autonómiájának Napján azért gyűltünk össze – székelyek és a velünk szolidáris közösségek tagjai –, hogy ismételten kinyilvánítsuk igényünket Székelyföld területi autonómiájára.
Szembenézve mindazzal a nehézséggel, amelyet a háborús infláció okoz Székelyföld népének, átélve a nemzetközi élet minden feszültségét, megerősítjük, hogy nem változott elkötelezettségünk az autonómia iránt. Ismételten kijelentjük: Székelyföld területi autonómiája a béke, a biztonság és a jólét záloga, egy olyan jogi keret, amely garantálja Székelyföld polgárainak a teljes és tényleges egyenlőségét.
Petíció a Székely Szabadság Napján
Románia Kormányának és Parlamentjének
Tájékoztatásképpen: Klaus Iohannis államfőnek
Ma, 2023. március 10-én, Marosvásárhelyen összegyűlt székelyek és a velünk szolidaritást vállalók itthon és szerte a világban, tántoríthatatlanul, a jog és a demokrácia útját járva, egyhangúlag és ismételten nyilvánítjuk ki akaratunkat: követeljük Székelyföld területi autonómiáját! A Székely Szabadság Napja az emlékezés, de ismételten a jogkövetelés napja is.
Változatlanul kijelentjük: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát! Székelyföld autonómiája – hasonlóan az európai gyakorlathoz – azt jelenti, hogy a szülőföldjén többségi székely-magyar közösség joga és tényleges képessége saját felelősségére és az egész régió érdekében átvenni a közérdekű problémák jelentős részének megoldását, a szubszidiaritás elvének megfelelően, Székelyföld területén élő minden nemzeti közösség érdekében. Ez Románia érdekeit is szolgálja. Az autonóm régió az állam és a kollektivitás között elhelyezkedő demokratikusan választott testülettel rendelkezik, az önigazgatás hatásköreit gyakorolja, ennek megfelelő közjogi státussal és jogosítványokkal rendelkezik.
Levél Nicolae Ciucă úrhoz, Románia miniszterelnökéhez
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Azzal a szándékkal írunk Önnek, hogy támogassuk a román kormányt az ország nemzetközi presztízsének megerősítésére irányuló erőfeszítéseiben, Románia nemzetközi fórumokon való hitelességének teljes helyreállításával. Őszintén szeretnénk, hogy Románia integrálódjon a schengeni térségbe, és úgy gondoljuk, hogy a siker egyik alapvető feltétele a valódi imázs: Románia olyan ország, amely teljes mértékben tiszteletben tartja nemzetközi kötelezettségvállalásait, és ezért kész őszinte és hatékony együttműködésre a schengeni térség valamennyi országával. A csatlakozás feltételeit egy szabálycsomag tartalmazza, amelyen a román hatóságok 11 éve dolgoznak, és sokat tettek a teljesítésükért.
Nyílt levél Bogdan Aurescu Úrnak, Románia külügyminiszterének
Tisztelt Külügyminiszter Úr!
Románia Parlamentjében Radu Cristescu kormánypárti képviselő felszólalásában olyan megengedhetetlen kijelentések hangzottak el, amelyek ellentétesek Románia Európai Uniós tagságával, és meggyőződésünk szerint Románia külpolitikájával is.
13. oldal / 27


Jelképeink
Székely Hímnusz

Székely Nemzeti Tanács