Izsák József [1]

A jellegzetességek iránt ma nem egyszer gyanakvással viseltetünk. Únos-úntalan halljuk, hogy erre is, amarra is rámondják: jellegzetesen magyar. Nem csoda tehát, ha egyesek már az ellen is tiltakoznak, hogy egyáltalán magyar jellegzetességek léteznek. Talán mindkét oldal hibája a fogalom tisztázatlanságában rejlik. Mert mi is az a jellegzetes? Az-e, ami specifikum, egyebütt nincs meg, vagy az, ami sztereotip, állandóan ismétlődik, visszatér. Szerencsésebbnek látszik a jellegzetesnek ez a második kritériuma, mert hogy csak a magyar realista, sírvavigadó, szabadságszerető, finitista, egyenes, nyílt és bátor, nem egykönnyű bárkivel is elhitetni. De hogyha a jelenség gyakorisága szerint állapítom meg valamire, hogy jellegzetes, még nem zártam ki, hogy egyebütt nem fordulhat elő.