Figyelembe véve a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés 2009. szeptember 5-én elfogadott határozatát, amely szerint „a Székely Himnuszt, amelynek zenéjét Mihalik Kálmán szerezte, szövegét Csanády György írta, Székelyföld himnuszának nyilvánítják”;

Tekintettel arra, hogy az említett zeneműnek mindeddig nem született egységes, Székelyföld jelképrendszeréhez méltó partitúrája;

Fönntartva és megerősítve az erre irányuló eddigi kezdeményezéseket, amelyek a száz évvel ezelőtt született, széles körben elfogadott és énekelt himnusz, a mai kor követelményeinek teljes mértékben megfelelő partitúráinak elkészítését és közzé tételét szorgalmazták;

a Székely Nemzeti Tanács

ELHATÁROZZA

Hivatalosnak nyilvánítja Székelyföld Himnuszának partitúráit abban a formában, amelyben Mihalik Kálmán és Csanády György széles körben elterjedt dallamára és szövegére Werner Gábor budapesti karnagy hangszerelt.

A négy szólamú kórusra, négy szólamú kórusra és orgonára, szimfonikus zenekarra és fúvószenekarra írt partitúrák jelen határozat mellékleteként annak szerves részét képezik.

Felkérjük és buzdítjuk a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar közösségeket – civil szervezeteket, egyházakat, politikai pártokat, közületeket, kiemelten a kórusokat és zenei együtteseket, valamint a kórusmozgalom és a zenei élet szervezeteit –, hogy az ezúttal hivatalosított partitúrát használva énekeljék, illetve adják elő Székelyföld Himnuszát, terjesszék és ismertessék meg a széles közönséggel.

A mellékletben foglalt partitúrák szabadon, jogdíjmentesen másolhatóak és terjeszthetőek.

Székely Nemzeti Tanács

Jelen határozattervezetet elfogadta a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága 2021. december 3-án, Sepsiszentgyörgyön.

A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságának képviseletében:

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke