A Székely Autonómia Napja legyen számunkra egy felkiáltójel – hangsúlyozta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében, amelyben a Székely Nemzeti Tanács által indított aláírásgyűjtést is népszerűsítette.
Nehéz időben is fontos a biztos pont, mind egyéni, mind közösségi értelemben. Ebben az esztendőben közösségként arra kényszerültünk, hogy nemzeti ünnepeinket csak visszafogottan, szerényen tarthattuk meg. Március idusán üres terek és némaság, bizony, lehangoló volt ezt megélni.
Két nap alatt csaknem kétezer spanyolországi, minden bizonnyal katalán online aláírás érkezett a székely petícióhoz. Ez majdnem annyi szignó, amennyi az aláírásgyűjtés eddigi szakaszában, összesen közel tizenöt hónap alatt futott be az ibériai államból.
Úgy tudjuk, hogy Budapest XXI. kerületében, Csepelen Kovács Dávid Attila független képviselő kezdeményezését fogadta el ezzel kapcsolatban a testület, információink szerint a lengyel, német és horvát testvérvárosoknak írandó levél már előkészítés alatt áll, amit a Képviselő-testület frakcióinak vezetői fognak a polgármester mellett kézjegyükkel ellátni.
A 2019. május 7-én indult, eredetileg egyéves visszaszámlálás ideje alatt minimum hét uniós országból legalább egymillió aláírást kellett összegyűjteni az Európai Bizottság aláírásokat fogadó világhálós felületén, illetve papíralapú íveken. Ezek regisztrálása nyomán az Európai Bizottságnak közmeghallgatást kell tartania a nemzeti régiók ügyében.
Kovács Ákos is támogatja a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezést, a népszerű zenész annak fontosságára hívta fel a figyelmet, nehogy a magyarokon múljon ennek a kezdeményezésnek a sikere, ezért mindenkinek alá kell írnia.
A vele készült rövid reklámfilmben kiemelte, hogy a magyarokat Erdély sorsa érdekli, leginkább a magyaroké, természetesen tiszteletben tartva a többiek szempontjait is.
A magyar megmaradást szolgálná a nemzeti régiók létrejötte, ezért létérdek támogatni az erre irányuló aláírásgyűjtést – hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára tegnap az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparban, ahol részt vett a nemzeti régiók védelmében indított európai polgári kezdeményezés támogatásáról szóló sajtótájékoztatón
Több ezer testvértelepülési kapcsolat állhat a székely petíciós kampány szolgálatába, és ez sokat segíthet abban, hogy további négy országban elérjék a törvényben meghatározott aláíráslimitet – írja tegnapi számában a Magyar Nemzet.
Magasabb fokozatba kapcsolt a székely petíció nemzetközi kampánya, amelybe megpróbálják bevonni Renée Zellweger kétszeres Oscar- és négyszeres Golden Globe-díjas amerikai színésznőt, producert is - ismerteti a keddi Magyar Nemzet.
- Beszélgetés Pesty Lászlóval, az Írdalá.hu kampány vezetőjével - Európa meghódítása
- Pesty László: „Tíz országból kétmillió aláírást teszek le a brüsszeli asztalra” (INTERJÚ)
- Mi történik az SZNT polgári kezdeményezésével – indulhat az aláírásgyűjtés?
- Nemzeti régiók: az SZNT szerint még nem folytatódhat az aláírásgyűjtés
Támogatók


A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület
Banca Transilvania SA Targu-Mures
SWIFT: BTRLRO22
LEJ: RO51BTRLRONCRT0T05814701
HUF: RO69BTRLHUFCRT0T05814701
EUR: RO36BTRLEURCRT0T05814701
USD: RO76BTRLUSDCRT0T05814701
GBP: RO04BTRLGBPCRT0T05814701
Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió
Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO


Jelképeink
Székely Hímnusz
Székely Nemzeti Tanács