1998 telén, a bibarcfalvi református templom gyülekezeti termében hallgattuk dr. Csapó I. József előadását a székely autonómiáról és az európai önrendelkezési modellekről. Zsúfolásig telt a terem. Az emberek nemcsak Erdővidékről érkeztek, hanem Székelyföld távolabbi vidékeiről is. Volt, aki egy nappal korábban indult útnak, hogy ott lehessen. Akkor már híre ment Erdély-szerte, hogy ha hívják, ő megy faluról falura, közösségről közösségre, és beszél a székelyeknek arról, hogy szabadságvágyuk nem múltba révedő nosztalgia, hanem korszerű európai igény, amelynek helye van a nemzetközi jogban és Európa politikai rendjében. Éppen a hollandiai frízek példáját magyarázta, amikor megszólalt a harang. Dél volt. És amíg szólt a harang, hallgatott mindenki. Az előadó is, a házigazdák is, mi hallgatók is. Akkor arra gondoltam: nemcsak a bibarcfalvi harang szól. Erdély harangjai zúgnak szerte a Kárpát-medencében, Nándorfehérvár emlékére, és itt, Székelyföldön, Gábor Áron emlékére is, a székely szabadságért.

Most, amikor dr. Csapó I. József halálhírére kondulnak meg a harangok, ez az emlék tér vissza újra és újra.

Életének egyik legfontosabb üzenete éppen ez volt: hazatért a székelyek közé –  Kézdivásárhelyen született – valahányszor hívták. Nemcsak politikusként, hanem tanítóként is. Magyarázott, érvelt, példákat idézett, törvényeket elemzett, nemzetközi dokumentumokat ismertetett. Olyan időszakban tette ezt, amikor a székely autonómia gondolatát sokan megpróbálták elszigetelni, hitelteleníteni vagy puszta érzelmi jelszóvá lefokozni. Ő azonban tudta, hogy egy közösség csak akkor maradhat meg, ha saját sorsának alakításához intézményes jogai vannak. És azt is tudta és hirdette, hogy ezt a küzdelmet kizárólag a jog és a demokrácia eszközeivel lehet megvívni.

Történelmi érdeme, hogy a székely autonómia ügyét kiemelte a vágyak és jelszavak világából, és közjogi, politikai programmá emelte. Törvénytervezetet alkotott, intézményi kereteket dolgozott ki, nemzetközi példákat gyűjtött össze, kiadványokban, könyvekben ismertette az autonómiák lényegét, kapcsolatokat épített Európában és a tengeren túl. Az autonómiatörekvésnek nyelvet adott: világos fogalmi rendszert, jogi alapot és európai összefüggést.

Az RMDSZ programjába az ő munkájának köszönhetően került be a háromszintű autonómia célkitűzése. Az ő kezdeményezésére és szellemi vezetésével született meg a Székelyföld autonómiájának első törvénytervezete. És amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a képviseleti politika önmagában nem képes előrelépést elérni, első volt azok között, akik a közvetlen demokrácia eszközéhez nyúltak, és létrehozták a Székely Nemzeti Tanácsot, amelynek első elnöke lett.

De aki csak politikust lát benne, nem érti meg igazán az emberi nagyságát. Dr. Csapó I. József ritka erkölcsi tartással rendelkező ember volt. A romániai magyar közéletben különösen ritka. Soha nem személyeskedett. Soha nem kereste a szenzációt. Soha nem beszélt olyan kérdésekről, amelyek nem tartoztak a felvállalt ügyhöz. Hányszor hallottuk tőle az egyszerű és tárgyilagos kijelentést: „Ebben a kérdésben nem vagyok illetékes.” Ez a mondat többet üzent a közképviselet méltóságáról, mint sok hangzatos beszéd.

Miközben körülötte sokan szerepet játszottak, alkalmazkodtak, alkudoztak vagy sodródtak, ő megmaradt a közösség szolgálatában. Nem tekintette alku tárgyának sem az anyanyelvi oktatást, sem az egyházi javak visszaszolgáltatását, sem pedig a székely nép önrendelkezéshez való jogát. Tudta, hogy vannak dolgok, amelyekből egy közösség nem engedhet anélkül, hogy önmagát fel ne adná.

Az idő sok mindent igazolt abból, amit képviselt. Amikor ő az autonómiáról beszélt, sokan még irreálisnak vagy veszélyesnek nevezték azt. Ma Európában a regionalizmus, a szubszidiaritás, az őshonos közösségek jogainak kérdése legitim politikai és jogi téma. Ő korábban látta azt, amit mások csak később kezdtek megérteni. És talán ez adja életművének valódi történelmi jelentőségét: nem csupán egy politikai célért küzdött, hanem megőrzött egy erkölcsi mércét is egy olyan korban, amikor a közéletből egyre inkább kiveszett a méltóság.

Húsz évvel ezelőtt, amikor a Julianus-díj laudációját mondtam, így zártam a beszédet: „Minden történelmi esemény leírása az előzményekkel kezdődik. Ennek szellemében mondhatom: a szabad, autonóm Székelyföld történelme elkezdődött.”

Ma már tudjuk: ennek a történetnek dr. Csapó I. József kezdeményezője és főszereplője volt.

És ahogyan akkor, Bibarcfalván a harangszó egy pillanatra megállította a szavait, most az élet vége hallgattatta el őt. De az amit képviselt, az nem hallgatott el. A cél és az elv tovább él az utókor küzdelmeiben. A mi munkánkban, utódaink mindennapjaiban. Mert vannak emberek, akik nem pusztán résztvevői a történelemnek, hanem iránymutatók benne.

Dr. Csapó I. József ilyen ember volt.

Izsák Balázs

a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely, 2026. május 21.