Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

Székely Nemzeti Tanács - Consiliul Naţional Secuiesc - Szekler National Council

Jogerősen pert nyertek a székely szabadság napján, március 10-én tartott marosvásárhelyi demonstráció szervezői Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesterrel szemben: a táblabíróság megállapította, az elöljáró nem tilthatta volna be a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által meghirdetett felvonulást – közölte internetes oldalán a Krónika.

A Székelyföldnek autonómiát követelő megmozdulást meghirdető SZNT vezetői csaknem egy évvel korábban bejelentették Marosvásárhely Polgármesteri Hivatalánál a 2016-os és a 2017-es székely szabadság napi tömegrendezvényt, hogy ne járjanak úgy, mint 2015-ben, amikor a demonstrációt Marosvásárhely polgármestere hivatalosan betiltotta. Mivel a polgármester a törvényben megszabott 48 órán belül nem emelt kifogást az idei rendezvény ellen, a bíróság 2016 januárjában első fokon a bejelentés tudomásul vételére kötelezte. Florea fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, ebben a perben született most – az alapfokú határozatot megerősítő – jogerős végzés.

 

Kincses Előd, az SZNT jogi képviselője szerint Marosvásárhely polgármestere törvénytelenül járt el, amikor figyelmen kívül hagyta a gyülekezési törvény előírásait, és nem láttamoztatta az SZNT által 2016-ra, illetve 2017-re bejelentett március 10-i utcai tüntetést. A polgármester, Maros megye prefektusa és az eseményről beszámoló román sajtó egy része mégis végig azt hangoztatta, hogy „engedély nélküli” megmozdulásról van szó, a csendőrség pedig erre alapozva bírságolt – emlékeztetett az ügyvéd.

 

A március 10-ei esemény előtt Izsák Balázs és ügyvéd kollégája személyesen ismertették a gyülekezési törvény előírásait Iulius Cenan csendőrparancsnokkal, akinek bemutatták az akkor már létező alapfokú ítéletet. Mindezt figyelmen kívül hagyva a csendőrség több száz résztvevőt bírságolt meg. Nem úszta meg büntetés nélkül az az ötven önkéntes sem, akinek a névsorát maga Izsák Balázs adta le a csendőrségre a menetelést megelőző héten. „Ez a pofátlanság tetőfoka, hogy a csendőrség listát kér azokról, akik segédkezni fognak a rend fenntartásában, a rendbontás nélkül lezajlott tüntetés után viszont megbírságolja őket, méghozzá szervezőkként” – mutatott rá Kincses. Ráadásul a csendőrség utána sem nézett, hogy a bejelentett ötven önkéntes közül mindenki ott volt-e a rendezvényen, vagy sem. Kiderült, hogy különböző okok miatt hatan közülük nem vettek részt a demonstráción, mégis megbírságolták őket.

 

A szervezőknek igazat adó jogerős ítélet nyomán az SZNT bizakodón várja azokat a pereket, amelyeket a megbírságolt résztvevők indítottak a csendőrség ellen.

Támogatók

Támogatók - Bethlen Gábor Alap
A Magyar Kormány Támogatásával

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

Banca Transilvania SA Targu-Mures
SWIFT: BTRLRO22
LEJ: RO51BTRLRONCRT0T05814701
HUF: RO69BTRLHUFCRT0T05814701
EUR: RO36BTRLEURCRT0T05814701
USD: RO76BTRLUSDCRT0T05814701
GBP: RO04BTRLGBPCRT0T05814701

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO