A Székelyek Nagy Menetelésére minden hatósági engedélyt beszereztünk, az elvárások szerint, törvényesen zajlik minden idők legnagyobb székelyföldi megmozdulása. Szerdán Berecktől Kökösig a szervezők és a karhatalmi erők helyszíni szemlét tartottak.
Ez utóbbiak a menetelők biztonságát szolgálják, irányításukat vegyük figyelembe, ők segítik az autóbuszok, gépkocsik parkolóhelyre jutását, a rendezvény zökkenőmentes lebonyolítását.
Az ökumenikus istentiszteletek helyszíne két esetben változott: Kökösben nem a főút mentén, hanem a központban, Maksán a templomkertben tartjuk, mind a 14 istentisztelet 11 órakor kezdődik.
Szintén a rendfenntartó erők kérésére a 11-es országúton mindig a gyülekezési hely oldalán indul két irányba a szomszéd település felé a menetoszlop, hogy ne kelljen a forgalmas úton a nagy tömegnek átkelnie. Rohammentők a rétyi keresztútnál és Kézdivásárhelyen állomásoznak, bármilyen sürgősségi esetben hívjuk a 112-es számot.
Ugyanakkor felhívjuk minden résztvevő figyelmét, hogy szombaton éjjel áttérünk a téli időszámításra, vagyis egy órával vissza kell állítani az órát.
Mutassuk meg együtt, hogy erősek vagyunk, s jogainkért síkra szállunk, nem hagyjuk, hogy játékszerként kezeljenek! Székelyföld egységes és oszthatatlan!
Gazda Zoltán
a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke, szervező
Sepsiszentgyörgy, 2013. október 24.


Jelképeink
Székely Hímnusz

Székely Nemzeti Tanács