Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

Székely Nemzeti Tanács - Consiliul Naţional Secuiesc - Szekler National Council

A 2004-es romániai elnökválasztás második fordulójában Adrian Nastase megkapta Székelyföldön a szavazatok többségét, jóllehet közismert ellenzője volt Székelyföld autonómiájának, magyarellenes megnyilvánulásaival pedig többször felhívta magára a figyelmet. 2004-ben elmondhatta magáról, hogy a fentiek ellenére a székely-magyar szavazópolgárok bizalmát élvezi, és ebből külső megfigyelők akár azt a következtetést is levonhatták, hogy Székelyföld lakóinak többsége osztja álláspontját a nemzeti, nemzetiségi kérdésben is. Ennek az autonómia küzdelemre rendkívül káros, és máig szégyenkező hallgatással feledésre szánt eseménynek a tanulságait mai napig nem vonták le az erdélyi magyar közélet szereplői.


Az elnökválasztás küszöbén ki kell mondani, az asszimiláció első lépcsőfokára lép önként az a nemzeti közösség, amely elfogadja az alapvető kollektív jogait tagadó politikusokat, és megszavazza azok választási programját.

 

A jelenlegi elnökjelöltek között nincsen olyan esélyes jelölt, aki megértené és elfogadná, hogy Székelyföld autonómiája az itt élő közösség jogos igénye, és Románia demokratizálásának is elengedhetetlen része.

 

A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága 2009. július 19.-én kiadott állásfoglalásában leszögezi:

Az elmúlt évek gyakorlata, és a politikai szereplőknek Székelyföld autonómiájához való viszonya alapján el lehet mondani, a romániai elnökválasztáson arra kínálkozik választási lehetőség a székelyek számára: kinek az elnöksége alatt kívánnak másodrendű polgárai lenni Romániának. Erre a válasz csak az alárendeltség teljes elutasítása lehet.

 

A szavazólapokat többszöri pecsételéssel, vagy kereten kívül ütött pecséttel kell érvényteleníteni, hogy ezzel is kifejezzük elkötelezettségünket az autonómia mellett.

Ne adjunk lehetőséget arra, hogy reményeinkkel, jövőbe vetett bizakodásunkkal szavazatüzérek kereskedjenek, és eladjanak bennünket, a jövőnket olyan politikusoknak, akik börtönnel fenyegetik Székelyföld autonómiájának felvállalóit, és demokratikus, jogos követelésünket elutasítják.

 

Az elnökválasztáson érvénytelenített szavazólap: igen az autonómiára, nem az asszimilációra, nem az elnökjelöltekre.

 

Marosvásárhely 2009. november 05.

Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke

Támogatók

Támogatók - Bethlen Gábor Alap
A Magyar Kormány Támogatásával

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

Banca Transilvania SA Targu-Mures
SWIFT: BTRLRO22
LEJ: RO51BTRLRONCRT0T05814701
HUF: RO69BTRLHUFCRT0T05814701
EUR: RO36BTRLEURCRT0T05814701
USD: RO76BTRLUSDCRT0T05814701
GBP: RO04BTRLGBPCRT0T05814701

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO