Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

Székely Nemzeti Tanács - Consiliul Naţional Secuiesc - Szekler National Council

Elégedetten vettük tudomásul, hogy a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete aláírásokat gyűjt Székelyföld autonómia-statútumának támogatására. Fontos lépés, hogy a parlament elé terjesztett törvénytervezet olyan erkölcsi támogatást kapjon, amely nyilvánvalóvá teszi a román közvélemény számára, hogy Székelyföld autonómiájának gondolata több egy egyéni kezdeményezésnél, ott áll mögötte az érintett közösség akarata.

 

Tekintettel a kérdés súlyára, szükséges az egész erdélyi civil társadalom, a magyarságot képviselő pártok megmozdulása és szerepvállalása, hiszen a törvénytervezetet bármely román állampolgár támogathatja.

Segíteni kívánjuk az aláírásgyűjtő-hálózat kiépítését, és várjuk a cselekvő partnerek jelentkezését. Ráadásul ez a pillanat az, amikor a 63 önkormányzati határozat újabb elfogadott határozatokkal egészülhet ki, hiszen a beterjesztés indoklása külön kitér a székely önkormányzatok által Románia Parlamentjéhez és Kormányához intézett petícióra, és idézi annak lényegét. A székely falvak és városok igénylik, hogy egy közigazgatási egységbe tartozzanak, amely viselje a Székelyföld nevet, és egy szerves törvény biztosítsa e régió számára a területi autonómiát.

 

Így válna valóra, hogy a tervezet legitimitása két pillérre támaszkodjon: a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájának szellemében hozott helyi döntésekre és az érintett állampolgárok szabad akaratára.

 

Kérjük az aláírásgyűjtést vállaló szervezeteket, hogy tájékoztassanak az aláírási pontok helyszínéről, hogy azokat nyilvánosságra tudjuk hozni.

 

 

Izsák Balázs,

a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely, 2018. január 26.

Támogatók

Támogatók - Bethlen Gábor Alap
A Magyar Kormány Támogatásával

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

Banca Transilvania SA Targu-Mures
SWIFT: BTRLRO22
LEJ: RO51BTRLRONCRT0T05814701
HUF: RO69BTRLHUFCRT0T05814701
EUR: RO36BTRLEURCRT0T05814701
USD: RO76BTRLUSDCRT0T05814701
GBP: RO04BTRLGBPCRT0T05814701

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO