Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

Székely Nemzeti Tanács - Consiliul Naţional Secuiesc - Szekler National Council

Nyílt levél

Kelemen Hunor
a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke 

Szász Jenõ 
a Magyar Polgári Párt elnöke

Tõkés László 
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke


Tisztelt Elnök Urak! 


    A 2007-ben, illetve a 2009-ben megtartott EP választások romániai eredményei megnyitották az utat a romániai magyarság elõtt, hogy a képviseleti demokrácia révén beleszólása legyen az Európai Unió jogalkotási folyamatába. A Lisszaboni szerzõdés meghozza a közvetlen demokrácia eszközét is minden uniós polgárnak, hogy aktívan és közvetlenül részt vegyenek az európai döntéshozatalban, azaz megteremti a közvetlen lehetõséget számukra, hogy polgári kezdeményezéssel uniós jogi aktus beterjesztésére kérjék fel a Bizottságot. Ez az új jogalkotási távlat, amely korábban csak az Európai Parlament számára volt adott, nem helyettesíti, csak kiegészíti a képviseleti demokrácia kínálta korábbi lehetõséget, azaz nem is sérül és nem is szûkül be az EP képviselõk joga és lehetõsége, hogy uniós szintû jogi aktust kezdeményezzenek minden olyan tárgyban, amelyben erre megítélésük szerint az uniós szerzõdések végrehajtásához szükség van.  
    A Székely Nemzeti Tanács felismerte a közvetlen demokrácia új, uniós szintû eszközének jelentõségét, felismerte, hogy ezt hasznosítani lehet az Unió minden olyan régiója számára, amelyeket nemzeti, nyelvi, kulturális jellegzetességei megkülönböztetnek a szomszédos régióktól. Ezeknek a régióknak a lakói, és a velük rokonszenvezõ uniós polgárok közvetlenül fordulhatnak az Unió intézményeihez, annak érdekében, hogy regionális sajátosságaikat az Unió kohéziós politikája ne gyengítse, hanem erõsítse a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elveinek érvényesítésével, de a diszkrimináció minden formájának, így a burkolt diszkriminációnak a tilalmával is. 
    Meggyõzõdésünk, hogy történelmi lehetõség áll elõttünk, hogy egy határozott lépést tegyünk elõre Székelyföld területi autonómiája felé. Akkor lehetünk sikeresek, ha összefogunk, és közösen élünk az Unió által felkínált lehetõséggel. 
    Kérem, tekintsék munkaanyagnak a Székely Nemzeti Tanács ebben a tárgyban hozott határozatait, a tanulmányokat, amelyek ezen határozatok ismertetése, népszerûsítése érdekében nyilvánosságot látták, és amelyeket jelen levélhez csatolunk. Örömmel fogadjuk a jobbító szándékú javaslataikat, és meggyõzõdésünk, hogy a Székely Nemzeti Tanács küldöttei is el fognak fogadni minden olyan kiegészítést, módosító indítványt, amely a kezdeményezést Székelyföld, a székely nép javára teljesebbé és hatékonyabbá teszi. 
    Szeretném emlékeztetni Önöket, hogy a Székely Nemzeti Tanács nem párt, politikai tõkére nincsen szüksége, az Önök belátása, kezdeményezésünket elfogadó bölcsessége nincsen kihatással a választásokra, és csakis egy ilyen pártérdekek feletti megközelítés teheti sikeressé a Székelyföld javára elindítható uniós szintû polgári kezdeményezést. 
    Sikeres, boldog újesztendõt kívánok mindnyájuknak, a jó együttmûködés reményében: 

Izsák Balázs 
A Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely 2012. január 3.

 Mellékletek:

A Székely Népnek joga van az önrendelkezéshez

Európa népei egyenlõek

Uniós szintû polgári kezdeményezésre vonatkozó határozat

Az uniós polgári kezdeményezés nyilvántartásba vételéhez szükséges információkra vonatkozó határozat

Különleges jogállást a nemzeti régióknak

Kohéziós politika és nemzeti régiók, avagy a polgári kezdeményezés székelyföldi szempontjai

Támogatók

Támogatók - Bethlen Gábor Alap
A Magyar Kormány Támogatásával

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

Banca Transilvania SA Targu-Mures
SWIFT: BTRLRO22
LEJ: RO51BTRLRONCRT0T05814701
HUF: RO69BTRLHUFCRT0T05814701
EUR: RO36BTRLEURCRT0T05814701
USD: RO76BTRLUSDCRT0T05814701
GBP: RO04BTRLGBPCRT0T05814701

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO