Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

Székely Nemzeti Tanács - Consiliul Naţional Secuiesc - Szekler National Council

Június 29-én Strasbourgban tartott konferencián ismertette a székelyföldi autonómiatörekvés helyzetét Kulcsár-Terza József, az RMDSZ parlamenti képviselője. Mint azt közleményében jelezte, fontosnak tartja, hogy minden színtéren, így európai fórumokon is tájékoztatást nyújtson a székelyföldi és erdélyi magyar nemzeti közösség jelenlegi helyzetéről.

 

20210630223302

A képviselő emlékeztetett, Magyarország ez év novemberéig tölti be az Európa Tanács (ET) Miniszteri Bizottságának soros elnöki tisztségét, ezáltal több lehetőség nyílik a nemzeti kisebbségek törekvéseinek megjelenítésére és előmozdítására. Június 29-én Az Európa Tanács nemzeti kisebbségek jogaival kapcsolatos normái, eredmények és kihívások címmel rendeztek konferenciát Strasbourgban, ennek keretében az ET jelenlegi nemzeti kisebbségvédelmi lehetőségeit, az eddigi sikereket és feladatokat tekintették át.

Kulcsár-Terza József kifejtette, az informális beszélgetések lehetőséget biztosítottak számára, hogy a jelenlevőket az erdélyi magyar közösség helyzetéről, a székelység autonómia iránti igényéről is tájékoztassa. „Átadtam Székelyföld Autonómiastatútumának angol nyelvű fordítását, illetve Székelyföld földrajzi és etnikai térképét több, közösségünk ügyei iránt érdeklődő és tenni akaró résztvevőnek. Fontosnak tartom ugyanis, hogy egyre többen megismerjék Európában is a székelyek ügyét, történelmi hűségüket és az önrendelkezés iránti igényüket, valamint azt, hogy törekvéseink sikere érdekében szövetségesekre találjunk Európában” – fogalmazott beszámolójában.

Leszögezte továbbá, munkája révén igyekszik rávilágítani a tényekre, és „adott esetben tükröt tartani azok elé, akik nemzeti közösségünk jogainak korlátozásán ügyködnek, illetve kettős mércét alkalmaznak európai uniós állampolgárokkal szemben”.

forrás : Háromszék napilap

2021.07.01.

Támogatók

Támogatók - Bethlen Gábor Alap
A Magyar Kormány Támogatásával

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

Banca Transilvania SA Targu-Mures
SWIFT: BTRLRO22
LEJ: RO51BTRLRONCRT0T05814701
HUF: RO69BTRLHUFCRT0T05814701
EUR: RO36BTRLEURCRT0T05814701
USD: RO76BTRLUSDCRT0T05814701
GBP: RO04BTRLGBPCRT0T05814701

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO