Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

Székely Nemzeti Tanács - Consiliul Naţional Secuiesc - Szekler National Council

A székely kapu jel és jelkép – egyben. Jelet állítani pedig mindig ünnepi pillanatnak számít. Így volt ez a Küküllő menti Gyulakután is szombat délelőtt, amikor a falunapok keretében köztéri székely kaput avattak. Az esemény ugyanakkor kettős ünnepnek is minősül. Nagy megtiszteltetés a gyulakutaiaknak, hogy ide látogatott a Magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László – fogalmazott a község polgármestere, László Árpád a magyarországi vendéghez intézett köszöntőbeszédében.

Kétévi illetményüket ajánlották fel
Minden népnek megvannak a diadalívei, a székelyeké a székely kapu – mondta Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke, aki példamutatónak nevezte a gyulakutai MPP-s önkormányzati tisztségviselők gesztusát, akik kétéves tanácsosi illetményüket ajánlották fel a köz javára. Szombattól ott lobog a kapun egy másik jelkép is, a székely zászló, amelynek fontosságáról már Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke beszélt, aki szerint megmaradásunk záloga az önálló intézményrendszer megteremtése, ez pedig csakis az autonóm Székelyföld keretei között képzelhető el.

A kapu nem kirekeszt, hanem beenged
Kövér László elmondta, a kaput nem azért állítják, hogy kirekesszen, hanem azért, hogy megmutassa a befelé vezető utat. A székely nép hagyományos vendégszeretetére utalva kiemelte: ezen a kapun belépve úgy érzi, hazaérkezett. A házelnök vázolta a nemzetpolitika legfontosabb célkitűzéseit és áttekintette az eltelt húsz esztendő magyar kormányainak ez irányú tevékenységét is. Következtetésként megállapította: sok még a tennivaló a közös célok megvalósítása érdekében, de úgy érzi a FIDESZ-kormány jó úton indult, és a kétharmados többség birtokában a kellő hátszéllel is rendelkezik, hogy az irányt tartani tudja. Az eseményre, bár több RMDSZ-es politikust is meghívtak, csupán a térség parlamenti képviselője, Kerekes Károly jött el, aki kiemelte: a jelenlegi válság közepette a legfontosabb a gazdasági megerősödés, hiszen csupán akkor tudunk a sokat emlegetett autonómiáról életszerűen beszélni. A kaput Csalóka Zoltán református esperes áldotta meg. Az avatás után ünnepi műsorral, délután pedig szabadidős programokkal, koncertekkel folytatódott a falu ünnepe. Kövér László Gyulakutáról az Árcsói Vásárba is ellátogatott, majd este a Magyar Polgári Párt országos és megyei vezetőivel folytatott megbeszélést.

Szombaton a községházára is kitűzték a székely zászlót Gyulakután.

 

Bíró Zsolt, Vásárhelyi Hírlap – 2010. augusztus 17.

Támogatók

Támogatók - Bethlen Gábor Alap
A Magyar Kormány Támogatásával

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

Banca Transilvania SA Targu-Mures
SWIFT: BTRLRO22
LEJ: RO51BTRLRONCRT0T05814701
HUF: RO69BTRLHUFCRT0T05814701
EUR: RO36BTRLEURCRT0T05814701
USD: RO76BTRLUSDCRT0T05814701
GBP: RO04BTRLGBPCRT0T05814701

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO