Jelen tanulmány nem fog kitérni olyan előzményekre, mint az első világháború és a második világháború utáni próbálkozások, amelyek Székelyföld nagyobb önállóságát, netán függetlenségét tervezték. Tárgyalni az 1989-es rendszerváltást követő évek törekvéseit fogjuk. Az áttekintés gerince nem az események kronológiája, hanem az autonómiaküzdelem öt színtere, amelyet 2013 június 22-én tartott SZNT-ülés rögzített mint saját munkájának elvi keretét.

Kiindulópontnak az 1995-ös évet tekintjük, amikor megalakult az RMDSZ székelyföldi területi szervezeteiből a Székelyföldi Egyeztető Tanács, amely megvitatta és elfogadta a dr.Csapó József (RMDSZ-politikus, 1990-1992 között Románia Parlamentje a Képviselőházának tagja, 1992-2000 között szenátor, a Székely Nemzeti Tanács első elnöke 2003-2006 között) Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetét. A székelység újkori autonómiaigénye először jelent meg törvénytervezetbe foglalva, először vált mindenki számára láthatóvá az az intézményrendszer, amely Székelyföld leendő önrendelkezésének garanciája lehet. Politikai akarat hiányában azonban az egyeztető tanács rövid életűnek bizonyult, a tervezetet éppen azok fektették el, akik választások idején, a későbbiekben is az autonómia felvállalóiként léptek a szavazópolgárok elé.

Nyilvánvalóvá vált, hogy pusztán a képviseleti demokrácia eszközeivel tovább lépni nem lehet, ezért döntenek úgy a 2003 tavaszán létrejött Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületének székelyföldi tagjai, hogy élni fognak a közvetlen demokrácia eszközével és 2003. július 7-én megalakítják a Székely Nemzeti Tanács Kezdeményező Testületét. A testület állampolgári közgyűlések összehívását  indítványozza Székelyföld településein, amelyek közvetlen akarat-nyilvánítással új utakat nyithatnak a székely autonómiatörekvés előtt. 2003. október 12-én ilyen állampolgári közgyűléseken jönnek létre a települési székely tanácsok, amelyek munkadokumentumként fogadják el Csapó József törvénytervezetét, és elhatározzák, hogy megalakítják a székelység autonómiatörekvésének közképviseleteként a Székely Nemzeti Tanácsot. Ez meg is történik 2006. október 26.-án Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében.

Az autonómiaküzdelem fönnebb felsorolt öt színtere: maga az érintett közösség, a székely önkormányzatok, a román társadalom és a román parlament, Magyarország társadalma és intézményei, és végül, ötödikként a nemzetközi kapcsolatok.

Első színtér: maga az érintett közösség

Ezek között első helyen áll az a munka, amelyet az érintett közösség, a székelység körében kell végezni, amely önrendelkezési jogának kivívásáért, közel húsz évvel ezelőtt létrehozta a Székely Nemzeti Tanácsot. A megalakulás pillanatától a mai napig cél volt a települési székely tanácsok megszervezése minden egyes székelyföldi településen. Székelyföld 153 önkormányzatához 581 székely falu vagy város tartozik. Jelenleg ebből az 581 településből körülbelül 180-ban alakult meg a székely tanács, a küldöttek száma pedig 240 és 300 között ingadozott a elmúlt közel húsz évben. A Székely Nemzeti Tanács alakuláskor 97 településen volt székely tanács. A számoknál fontosabb azonban az egyes települési tanácsok, széki tanácsok tevékenysége. Csíkszék Székely Tanácsa például később, 2008-ban alakult meg.

2010 novemberétől, az SZNT budapesti ülésétől jelenik meg a Székely Nép, a Székely Nemzeti Tanács hivatalos lapja, amelynek tizedik – eddig utoló - száma 2019-ben jelent meg, és a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezését ismertette Székelyföld lakóival. A lap betölti a Székely Nemzeti Tanács hivatalos közlönyének a szerepét is. Ismerteti az elfogadott dokumentumokat, célokat és a közölt írásokkal a székely közösségi tudat megerősítését szolgálja. A lap átlagosan negyvenezer példányban került ingyenes kiosztásra székely falvakban és városokban.

Az írásos üzenet mellett a lakossági fórum egy fontos kommunikációs csatorna. Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy, Makfalva, Kovászna, Marosvásárhely, Kézdivásárhely, Nyárádszereda, Mezőpanit, Gyergyóalfalu, Maroshévíz, Farkaslaka, Kápolnásfalu székely tanácsai egy vagy több alkalommal szerveztek lakossági fórumot.  Közvetlenül a közösség megszólításához tartoznak az olyan ünnepek, mint a Székely Szabadság Napja, amely Marosvásárhelyen, Székelyföld fővárosában – néhány kivételes évtől eltekintve – március 10-én, évente kerül megrendezésre. Székelyföld autonómiájának napja ezzel szemben átfogja egész Székelyföldet, amely október utolsó vasárnapjára esik minden évben, és amelynek két fontos eseménye van: délelőtt a templomokban ima Székelyföld területi autonómiájáért, este, hagyományosan 17:30-kor őrtüzek, lármafák gyújtása, lehetőleg minden székely településen.

A székelység belső összetartó erejének a fokozását szolgálja a Gábor Áron-díj. Az elmúlt közel húsz évben számos alkalommal került kiosztásra az Állandó Bizottság javaslatára, olyan személyiségeket tüntetve ki, mint Egyed Ákos akadémikus, Kövér László a Magyar Országgyűlés elnöke, Bernard Le Calloc’h francia művelődéstörténész, Pál-Antal Sándor akadémikus, Dr. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, Farkas Árpád költő, Erika Casajoana, a Katalán Külügyminisztérium munkatársa, dr. Sobor Dávid ügyvéd, Toró Attila grafikus, vagy olyan intézményeket, közösségeket, mint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének magyar delegációja, a Csíkszeredai Jégkorong csapat, a Székelyföld című folyóirat, Csíki Székely Múzeum, Székelyföldi Stúdió, Szentegyházi Gyermekfilharmónia, Európai Szabad Szövetség (EFA), Sepsi OSK és a Székely Légió szurkolói közösség, Háromszék napilap.

A székely közösségi tudat megerősítését, az autonómia iránti elkötelezettség megszilárdítását szolgálta a székely zászló kitűzése a székelyföldi önkormányzatok épületeire. 2008 augusztusában kérte fel az Állandó Bizottság a székelyföldi önkormányzatokat, hogy székhelyeik épületére, és az igazgatásuk alá rendelt intézményekre tűzzék ki a székely zászlót. Külön fejezete kezdődött ekkor az autonómiaküzdelemnek. A nemzetközi sajtó romániai zászlóháborúról írt, hiszen a hatóságok eljárásokat indítottak az egyes önkormányzatok ellen, hónapokig, de akár évekig is húzódtak a perek.

A Székely Nemzeti Tanács leghatékonyabb ellenlépése a hatósági támadásokra az ötven mozgatható óriászászló legyártása és elhelyezése Székelyföld különböző településein. Ezek kihelyezéséhez nem szükséges építési engedély, könnyedén változtatható a hely, azaz költözhet a zászló közterületről magánterületre és vissza. Az elmúlt hat év azt mutatja, hogy a mozgatható óriászászlókkal szemben a román hatóságok tehetetlenek, nem indult eljárás.

 A székely zászlóval kapcsolatos ügyek alapjában használtak a székely autonómiatörekvésnek, és elmondhatjuk, hogy még azok is előremozdítják, akik gáncsolni akarják.        

Második színtér: székely önkormányzatok

A másik terület, ahol tenni lehetett, a székely önkormányzatok mozgósítása és elkötelezése az autonómia mellett. Nem volt kétely ugyan afelől, hogy a székelyek választottai külön-külön elkötelezett autonomisták, ez azonban a testületek munkájában nem mindig látszott. 2005-ben, amikor először fordult az SZNT a Székelyföldi önkormányzatokhoz, hogy írjanak ki népszavazást Székelyföld autonómiájának ügyében, a legtöbb megszólított erre nem is válaszolt, de volt olyan is, aki román nyelven magyarázta el a Székely Nemzeti Tanácshoz címzett levélben, hogy hogyan és mit engednek meg a román törvények. A testület célként tűzte ki, hogy ezen a szemléleten változtasson. 2008 augusztusában az Állandó Bizottság ismét népszavazás kiírására kéri fel a székelyföldi önkormányzatokat. Ezúttal 35 önkormányzat válaszol cselekvően a felhívásra, és kiírják a népszavazást. A prefektusok (megyei kormánybiztosok) rendre megtámadják a meghozott önkormányzati határozatokat a közigazgatási bíróságon és a 35 székely önkormányzat vállalja a bíróságok előtt is a küzdelmet, a fellebbezéseket is beleértve.  (Érdemes ezeket felsorolni: Barót, Nagybacon, Vargyas, Csíkszentdomokos, Csíkszereda, Gyimesközéplok, Borszék, Gyergyóalfalu, Gyergyócsomafalva, Gyergyóditró, Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Kézdivásárhely, Balavásár, Backamadaras, Makfalva, Nagyborosnyó, Zabola, Árkos, Illyefalva, Kökös, Mikóújfalu, Réty, Sepsibükszád, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Farkaslaka, Fenyéd,  Kápolnás, Lövéte, Székelyderzs, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Szentábrahám, Szentegyháza, Újszékely, Zetelaka.) 

Fontos pillanatnak tekinthető a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés összehívása 2009. szeptember 4. és 5-ére, Csíkszeredába, illetve Székelyudvarhelyre. Ennek közvetlen indítéka Románia közigazgatási reformtervezete volt. Szükséges volt idejében fellépni egy nem kívánatos, a székelység érdekeit sértő régiósítással szemben. Akkor csak Magyar Polgári Párt önkormányzati képviselői szavazták meg azt állásfoglalást, amely kimondta: „Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni Románia számára is, amelynek megfelelően, a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.”

A Székelyudvarhelyen tartott székelyföldi önkormányzati nagygyűlés emelte a székely himnuszt Székelyföld himnuszának rangjára, elfogadta Székelyföld szimbólumait, zászlaját, címerét és régió nemzetközi rövidítéseként a SIC-et.

Sepsiszentgyörgyön, 2010. március 12-én a második Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánította március 15-ét, és kimondta, hogy a magyar nyelv hivatalos nyelv Székelyföldön, jogállása azonos az állam hivatalos nyelvével.

Harmadik színtér: a Román Parlament

A Székely Nemzeti Tanács úgy tekint a román törvényhozásra, mint a társadalmi párbeszéd legmagasabb szintű fórumára. 2003. október 26-a és 2004. január 17-e között lezajlik az a közvita, amelynek eredményeként száznál is több módosító indítvány érkezik dr. Csapó József által kidolgozott törvénytervezethez, ezek többségét a Székely Nemzeti Tanács a 2004. január 17-én tartott ülésén elfogadja, és ezzel véglegesíti Székelyföld autonómiájának statútum-tervezetét, amelyet március elsején terjesztenek Románia parlamentje elé Birtalan Ákos, Kovács Zoltán, Pécsi Ferenc, Szilágyi Zsolt, Toró Tibor, Vekov Károly országgyűlési képviselők. A törvényja­vaslatot a képviselőház március 30-án, a szenátus június 29-én megvitatás nélkül elutasítja.

Bízva az európai integrációs folyamattal együtt járó bizonyítási kényszer erejében 2005. június 30-án a Székely Nemzeti Tanács felkéri Sógor Csaba szenátort és Becsek Garda Dezső képviselőt, hogy ismét a parlament elé terjesszék a tervezetet, amely korábbi változathoz képest néhány módosítást tartalmaz, többek között a parlament Törvényhozási Bizottságának észrevételei alapján. A tervezetet a képviselőház 2005. október 12-én elutasítja, a szenátus elé hét évvel később kerül, 2012. szeptember 25-én, ahol megkapta az RMDSZ jelen lévő öt szenátorának szavazatát, 54-en pedig ellene voksoltak, ketten tartózkodtak. Székelyföld autonómiájáról nem volt érdemi vita, a kormány és a szakbizottságok elutasító álláspontjának ismertetése után a szenátus plénuma is elutasította.

A véleményezések közül csak a Törvényhozási Tanácsé, valamint a közigazgatási szakbizottságnak a jogi szakbizottsággal közösen kiadott véleményezése tartalmaz érdemi indoklást is, a többiek pusztán az elutasítás tényét rögzíti.

A Törvényhozási Tanács úgy véli, hogy a tervezet első cikkében megfogalmazott cél, az egységes román nemzetállammal párhuzamos, de önálló állami entitás létrehozását jelenti. Valójában a megfogalmazott cél egy többlethatáskörökkel felruházott régió létrehozása a román államon belül, annak törvényeivel összhangban.

Ezek után egyenesen cinikus, hogy a Törvényhozási Tanács a nemzetközi jogra hivatkozik, nem releváns általánosságokat idézve az Európa Tanács 1334/2003 számú ajánlásából, miközben tudatosan elhallgatja a legfontosabbat, hogy az ajánlás a központi hatalom és a nemzeti közösség közötti feszültségek megelőzésének demokratikus eszközeként ajánlja a területi autonómiát!

Hasonló módon hivatkozik az 1201/1993 számú ajánlásra is, tudatosan, és rosszhiszeműen megfeledkezve annak 11. cikkéről, amely kimondja:

Azokban a régiókban, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelően és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban, megfelelő helyi vagy autonóm közigazgatási hatóságokkal, vagy különleges státussal rendelkezzenek.

Ennél is súlyosabb azonban az, amit az ajánlás 12. cikkével követ el Románia Parlamentjének Törvényhozási Tanácsa. A nevezett cikk arról rendelkezik, hogy a jegyzőkönyv egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az korlátozza vagy beszűkítse a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek egyéni jogait, illetve a nemzeti kisebbségre vonatkozó kollektív jogokat, amelyek a szerződő állam törvényeiben vagy olyan nemzetközi szerződésekben foglaltak, amelynek az állam részese.

Ezt a rendelkezést a Törvényhozási Tanács egyszerűen meghamisítja, átírja, hogy abból a kisebbségek kollektív jogainak a tagadását lehessen érteni, holott az idézett rendelkezés ennek éppen az ellenkezőjét tartalmazza. (A meghamisított fordítás: „A jegyzőkönyv egyetlen rendelkezése sem értelmezhető egy kisebbséghez tartozó személy egyéni jogának korlátozásaként, vagy beszűkítéseként, vagy egy nemzeti kisebbség kollektív jogaként.”)

Túl azon, hogy a nemzetközi jog egyetlen kisebbségvédelmi dokumentumát sem szabad a kisebbségek ellen használni, ez a cselekmény kimeríti az okirat-hamisítás bűncselekményének tényálladékát is, és megkérdőjelezi az egész jogalkotási eljárás törvényességét.

Fontosnak leszögezni, hogy Románia egyoldalú kötelezettséget vállalt az Európa Tanács 1201/1993 számú ajánlásának teljesítésére, és eme vállalásnak mindmáig nem tett eleget, mi több az ajánlás szövegét a hatóságok meghamisítják, hogy a törvényhozási eljárásban azt eredeti céljaival és szellemével ellentétes módon használják fel.

Románia Parlamentjének Törvényhozási Tanácsa tizenöt-oldalas, elutasító véleményezése nagyjából egyezik a 2004. március 12-én, a tervezet első beterjesztése alkalmával kiadott szöveggel, amelynek állításait dr. Csapó József egyenként megcáfolta, a cáfolatot megküldte a Törvényhozási Tanácsnak és nyilvánosságra is hozta. Mindezek ellenére az újabb szövegváltozatban a téves érvek, a hamis állítások úgy ismétlődnek, mintha ez nem történt volna meg.

A közvéleménynek tudnia kell, hogy a tervezet a regionális autonómiák európai tapasztalataira épül. Dr. Csapó Józsefnek a munkadokumentumként elfogadott eredeti tervezete könyvészeti anyagában nemcsak Dél-Tirol Autonómia vagy a spanyol régiók autonómiastatútumait tünteti fel, hanem azokat az európai alkotmányokat is, amelyek megteremtik a régiók autonómiájának alkotmányos kereteit. Hivatkozik az Európa Tanács ajánlásaira, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet dokumentumaira, felmutatva ezzel a székely autonómia korszerűségét és európaiságát.

Érdemes összevetni például Székelyföld autonómia statútumának első szakaszát baszkföldi párjának első szakaszával:

„Történelmi azonosságának kifejezéseként, polgárai esélyegyenlőségének biztosítása érdekében, a magyar nemzeti önazonosság védelmében, Székelyföld lakossága önkormányzati közösséggé alakul.”

Baszkföld autonómia-statútumának első szakasza pedig így hangzik:

„A baszk nép, vagy Euskal Herria, nemzeti önazonosságának kifejezéseként, hogy valóra váltsa saját önkormányzását, önkormányzati közösségé alakul a spanyol állam keretein belül Euskadi, vagyis Baszkföld néven, összhangban az alkotmánnyal és jelen statútummal, amely intézményeinek alaptörvénye.” 

Azért is hasznos az összehasonlítás, mert Székelyföld Autonómia Statútumának az autonómiák gyakorlatában járatlan kritikusai éppen ezt a cikket kifogásolták elsőként, megkérdőjelezve a nemzeti önazonosság védelmének európai jellegét, vagy éppen összeférhetőségét a nemzetközi jog normáival.

A tervezet ugyanakkor a helyi hagyományokra is épít, és nagyfokú autonómiát biztosít a székely székeknek, azokon belül pedig a településeknek. Ennek megfelelően a 70. cikk kimondja:

„Székelyföld települési önkormányzatai sajátos jogállásúak, amely jogállás magába foglalja a jellegzetes történelmi, kulturális, területi feltételekből adódó többlet-hatásköröket, és kiegészíti a helyi közigazgatási egységekre vonatkozó, módosított 2001/215. sz. Törvény rendelkezéseit. E többlet-hatáskörök alkalmazását a jelen Statútum garantálja.”

Az idézetből az is kiderül, hogy a tervezet összhangban van Románia közigazgatási törvényével, megerősíti annak érvényességét Székelyföld autonóm régió területén. Tehát nincs szó arról, hogy Székelyföldet ki akarná szakítani az országból – ahogyan azt az autonómia román ellenzői állítják, – mindössze olyan államon belüli nagyobb önállóságot valósítana meg, amilyent Skócia, Baszkföld, Katalónia, vagy Dél-Tirol is élvez a maga országában. 

Az autonómia a területet illeti, így annak minden polgára élvezi annak minden előnyét. Ezt a 8. cikk így rögzíti:

„Jelen autonómia-statútumnak megfelelően, az állam általános törvényeivel össz­hangban, Székelyföld autonómiája megillet minden olyan román állampolgárt, aki Székelyföld bármely helységében állandó lakhellyel rendelkezik.”

Ezen túlmenően a tervezet a pozitív diszkriminációt is lehetővé teszi a székelyföldi román közösség számára (9 cikk): „Az Önkormányzati Tanács azon különleges rendelkezései, amelyek – a törvény keretei között – a székelyföldi román közösségek nemzeti önazonosságának megőrzésére és fejlesztésére irányulnak, nem tekinthetőek diszkriminációnak.”

Az Önkormányzati Tanács a regionális parlament szerepét töltené be, míg a regionális kormánynak az Önkormányzati Bizottság felel meg.

Hasonlóan az autonómiák európai gyakorlatához, a statútum pontosan megjelöli azokat a területeket, amelyeken az Önkormányzati Tanács, az állam jogrendjével összhangban és saját hatáskörének megfelelően törvényerejű rendeleteket bocsáthat ki. (23. szakasz).

Nem lehet lezárni a Székelyföld Autonómia Statútumának ismertetését anélkül, hogy az autonómia-népszavazásokról szót ejtenénk.

Románia Parlamentjének Törvényhozási Tanácsa a statútumra adott, 2004. március 11-én kiadott negatív véleményezésében többek azt is kifogásolta, hogy a törvénytervezet beterjesztését nem előzte meg népszavazás azon a területen, amely Székelyföld autonóm régióhoz tartozna, márpedig a közigazgatási határokat e nélkül nem lehet megváltoztatni. A Székely Nemzeti Tanács a székelyföldi önkormányzatokhoz fordult, hogy írják ki a népszavazást, a Törvényhozási Tanács véleményezését követve.  A román kormány helytartói, a prefektusok, megtámadták a népszavazást kiíró tizenegy tanácsi határozatot a közigazgatási bíróságokon és érvénytelenítették azokat. 

Ezek után a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága úgy döntött, hogy közvetlenül a közösség tagjait kérdezi meg: akarják-e, hogy Székelyföld autonóm jogállást kapjon? A népszavazás 2006. december 16-ától 2008. februárjáig tartott, és ezalatt 254 település 395.008 szavazatra jogosult polgárának nyílt lehetősége véleményt nyilvánítani. Közel 210.000-en éltek a lehetőséggel, és mondtak igent Székelyföld autonómiájára.

A kinyilvánított közakarat által megerősítve, a Székely Nemzeti Tanács 2008 őszén ismételten a székely önkormányzatokhoz fordul, - immár harmadjára - hogy ezúttal a közigazgatási határok megváltoztatásáról szervezzenek népszavazást, megteremtve ezzel a törvényes előfeltételét a Statútum ismételt, harmadszori beterjesztésének. Ezúttal közel negyven önkormányzat hoz döntést, ám a bíróságok a 2004-ben felhozott érvekkel teljesen azonos forgatókönyv szerint ismét megsemmisítik a tanácsi határozatokat. Az ítéletek indoklásai nem a megtámadott önkormányzati határozatokkal szemben fogalmaznak meg érveket, hanem a Székely Nemzeti Tanács törvénytervezetével szemben. Az alkotmány kimondja, hogy a parlament az egyetlen törvényhozó hatalom Romániában. A fentiek alapján el lehet mondani: a jogsértő és alkotmányellenes valóság, hogy a törvénytervezetről a bíróságok és a prefektusok döntenek. Véleményezik és minősítik, és végül törvénytelenül megakadályozzák, hogy az a törvényhozó hatalom elé kerüljön. Ki kell mondani, az az ország, amelynek a bíróságai és kormányhivatalai beavatkoznak a törvényhozó hatalom hatáskörébe, amelynek bíróságai nem függetlenek és politikai döntéseket hoznak, az az ország nem jogállam.

Az autonómiastatútum harmadszor és negyedszer is a parlament elé került Kulcsár-Terza József képviselő jóvoltából, aki előbb 2017. december 22-én, majd  2019. december 18-án a bukaresti képviselőházban harmadszor, majd negyedszer iktatta Székelyföld autonómia statútumát. 2020. április 23-án a képviselőház hallgatólagosan elfogadta Székelyföld autonómia statútumát. Ennek két következménye volt. Az egyik szimbolikus, mondhatnánk jogtörténetinek is. A román parlament két házából az egyik, azzal hogy határidőre nem tűzte napirendre a törvénytervezetet, azzal el is fogadta. A román politikai elit, rendkívül kényes arra, hogy látszata se vetődjön rá a toleranciának Székelyföld autonómiájával szemben. Ezt használta ki a román államfő, Klaus Johannis, hogy a politikai ellenfelét, a szociáldemokratákat megsemmisítse. Azonban hírhedt kirohanása, - amelynek épp annak tárgya, Székelyföld autonómiájának hallgatólagos elfogadása adta meg magyarellenes élét – az autonomistáknak használt. A Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezés utolsó hetében, több mint 700.000 digitális aláírás gyűlt! Ez megerősíti a korábban állítottakat: hogy még azok is előremozdítják a székelyek ügyét, akik gáncsolni akarják.        

Eltelt közel húsz esztendő azóta, hogy a Székely Nemzeti Tanács megszavazta Székelyföld autonómiastatútumát. Sok minden történt ez alatt itthon és a nagyvilágban. Ám sem a nemzetközi, sem a közösségi jog változásai, sem a politikai események között nem találni bár egyet, amely miatt változtatni kellene Székelyföld autonómia statútumán, amely máig az egyetlen koherens, világos elképzelés, amely mögött ott van az érintett közösség, a székelység akarata is.

A magyar politikai pártok közötti verseny következtében felmerültek lehetséges alternatívái a statútumnak. Ennek kapcsán vált szükségessé leszögezni azokat az alapelveket, amelyekre jelen statútum felépül, és amelyeket sérthetetlenek lehet tekinteni. Foglaljuk össze ezeket:

1. A székelység fennmaradásához nem elegendő a kulturális autonómia. Ennek megfelelően a régiónak jogszabály-alkotási és végrehajtói hatásköröket kell kapnia a művelődésen és az oktatáson túl legkevesebb az alábbiakban felsorolt területeken: közigazgatás, a közrend fenntartása, regionális és helyi érdekeltségű köztulajdon kezelése, egészségügy, társadalombiztosítás, vagyonbiztosítás, szociális kérdések, műemlékvédelem, helyi adók és illetékek, regionális költségvetés, környezetvédelem, területrendezés, regionális érdekeltségű beruházások, kereskedelem, erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás, vízgazdálkodás, bányászat, ipar, energiagazdálkodás, pénzgazdálkodás, regionális érdekű személyforgalom és áruszállítás, mezőgazdaság, tömegtájékoztatás, tűzvédelem, a régióra vonatkozó nemzetközi szerződések, régiók közti együttműködés, a régió hivatalaira és azok személyzetére vonatkozó rendtartás. Ezen felül a regionális kormány létrehozhat és fenntarthat saját televízió- és rádióállomásokat és minden tömegtájékoztatási eszközt, amely céljainak elérésében segíti, létrehozhat és fenntarthat közintézményeket, gazdasági társaságokat. 

2. Nem képezhetik vita tárgyát Székelyföld határai sem. A majdani autonóm régiónak a történelmi Székelyföldből és vele szomszédos magyar többségű településekből kell állnia. Székelyföld határai nem azonosak a tévesen székely megyékként emlegetett Maros, Hargita és Kovászna megyék jelenlegi közigazgatási határaival. Székelyföld határait a hozzá tartozó városokban és községekben megtartott népszavazás véglegesíti. Az így meghatározott Székelyföld egyben az EU NUTS II régiója, önálló fejlesztési régió.  

3. Nem képezheti vita tárgyát a magyar nyelv jogállása sem. Az autonóm Székelyföldön a magyar nyelv hivatalos nyelv, jogállása azonos az állam nyelvével, a román nyelvvel. Székelyföld minden polgára azonos feltételek mellett, szabadon használhatja mindkét nyelvet. 

4. Nem képezheti vita tárgyat a székelységnek hagyományaiban máig megőrzött, nagy múltú értékeinek, a székely székeknek hivatalos elismertetése és működtetése. Csíkszék, Gyergyószék, Kézdiszék, Marosszék, Bardoc-Miklósvárszék, Orbaiszék, Sepsiszék, Udvarhelyszék egyenrangú közigazgatási alegységei Székelyföldnek és egyben az Európai Unió NUTS III statisztikai régiói.

5. Az autonómia intézményei a demokrácia alapvető értékeinek és szabályainak tiszteletben tartásával jönnek létre, ennek megfelelően Székelyföld regionális parlamentjét szabad, általános, közvetlen és titkos szavazással kell megválasztani.

Negyedik színtér: Magyarország, az oltalmazó hatalom

Az a munkaterület, amely az anyaország társadalmának és nyilván kormányának és parlamentjének megnyerésére irányul a negyedik színtere az autonómiaküzdelemnek. Ausztria támogatása, amelyet dél-tiroli autonómiaküzdelemhez nyújtott a székelység számára is tanulságos. Az autonómiaküzdelemhez szükség van egy oltalmazó hatalomra, amely következetesen kiáll a székely autonómiatörekvés mellett. Ennek jegyében tartotta a Székely Nemzeti Tanács 2010. november 19-én a XII. gyűlését a Magyar Parlamentben a felsőház gyűléstermében. De a magyarországi önkormányzatok következetes támogató kiállása a székely zászló mellett, a székely zászló megjelenése a Parlament homlokzatán nem csak a székely autonómiatörekvés hírét erősítette a nagyvilágban, hanem visszahatott a székely közösségre is: a jelképek fontossága felértékelődött a székely közösség szemében.    

Közhelyszámba megy a példa, hogy a Dél-Tiroli autonómia nem jött volna létre Ausztria támogatása nélkül. Az első fontos anyaországi gesztus a Székely Nemzeti Tanács felé, 2008-ban történt, amikor Németh Zsolt meghívta a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökeként a Székely Nemzeti Tanács küldöttségét hivatalos látogatásra. Ez volt az egyik előzménye annak a találkozónak, amikor 2012. március 6-án Németh Zsolt már külügyi államtitkárként fogadja a Székely Nemzeti Tanács vezetőségét, és egy közös sajtótájékoztatón mondja el: Magyarország kormánya, a magyar diplomácia támogatja a székelyek autonómiatörekvését.

2008. június 18.-án a Sándor palotában fogadja az SZNT küldöttségét a Magyar Köztársaság elnöke: Sólyom László. Az autonómiatörekvés támogatásáról biztosítja őket, megerősíti bukaresti látogatásakor tett, az autonómiára vonatkozó kijelentését, mely szerint a kisebbségi jogok intézményei között, fontos, jogszerű és európai az autonómia intézménye, beleértve a területi autonómiát is.

Kétségtelen azonban, hogy anyaországi vonatkozásban a legfontosabb esemény a Székely Nemzeti Tanács életében – a korábban már említett – budapesti, országházi ülés volt. Kövér László nyitottan fogadta az SZNT kérését, tarthassák a főrendiház gyűléstermében a soron következő ülésüket. A helyszínválasztásnak kettős célja volt. Egyrészt a magyar közvélemény figyelmét ráirányítani a székelyek autonómiatörekvésére, és megerősíteni, még jobban egybekovácsolni a Székely Nemzeti Tanácsot egy olyan kollektív élmény révén, amelyet csakis együtt, a nemzet házában élhetett meg. De az ott elfogadott határozatok is hivatkozási alapot jelentenek a jövőben is, és ott és akkor jelent meg először a Székely Nemzeti Tanács hivatalos kiadványa, a leghosszabb életű székely napilap, a hajdani sepsiszentgyörgyi Székely Nép emlékét idézve.
            Budapesten most is, ebben a pillanatban is az országház homlokzatán leng a székely zászló, emlékeztetve a Székely Nemzeti Tanács XII. ülésére. 

Magyarországi önkormányzatokat keresett meg a Székely Nemzeti Tanács ezt követően, többek között azért is, hogy partneri kapcsolatokat építsen az európai polgári kezdeményezés támogatására. Budapest, Vác, Kerepes, Érd, Törökbálint, Eger, Hódmezővásárhely, Székesfehérvár, Szentendre, Devecser önkormányzatait tekinthetjük első partnernek. Itt kell megemlíteni azt a szerepet, amelyet a székely zászló védelmében vállaltak a magyarországi önkormányzatok. A magyar külügyminisztérium kiállása mellett a magyarországi önkormányzatok voltak azok, akik a székely zászló kitűzésével a nemzetközi közvélemény figyelmét ráirányították arra, hogy létezik egy komoly demokrácia-deficit Romániában. 

A Székelyföldért Társaság 2011-ben jött létre, amelynek célja a Székely Nemzeti Tanács célkitűzésének, Székelyföld autonómiájának támogatása és megjelenítése Magyarországon. A Székelyföldért Társaság az eltelt időszakban többször is megrendezte a Székelyföldért focitornát, amelynek értelme felhívni a figyelmet arra a lehetőségre, hogy az önálló sportélet olyan lehetőség Székelyföld számára, amely révén önálló területi entitásként láthatóvá tehető, nem beszélve a legfőbb haszonról, egy erős, egészséges, küzdeni tudó nemzedék felnövéséről. De talán a leglátványosabb a közvélemény számára kezdetben az a két tüntetés volt, amelyet a Székelyföldért Társaság szervezett meg Budapesten, Románia nagykövetsége előtt, előbb a Székely Mikó Kollégium ügyében, majd ez év márciusában a Székely Szabadság napján, egyidőben a Marosvásárhelyi tüntetéssel. Azóta is a Hősök Terén szervezi a Székelyföldért Társaság minden március 10-én és minden október végén szolidaritási rendezvényeit.

A Székelyföldért Társaság létrehozása, nem jelentette azt, hogy a Székely Nemzeti Tanács ne keresne kapcsolatot a többi a civil szervezettel Magyarországon. A Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért 2008-ban Gábor Áron díjjal tüntette ki az SZNT, és változatlanul építhet az Erdélyi Körök Országos Szövetségétr, a Rákóczi Szövetségére, vagy a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségére.

Az ötödik színtér: nemzetközi kapcsolatok

A nemzetközi kapcsolatok intenzív építése 2012 januárjában kezdődött. Előbb Dél-Tirolban sikerült kapcsolatot létesíteni a németajkú közösség vezetőivel, majd a baszkok és katalánok vezetőivel tárgyaltak Spanyolországban, illetve walesi és skót politikusokkal Nagy-Britanniában a Székely Nemzeti Tanács vezetői. Ennek első hozadéka az új szövetségesek részvétele a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezésben. A testület évek óta készült erre – attól kezdve, hogy a 2007 novemberében a Lisszaboni Szerződést aláírták, - és végül 2013-ban iktatták a kezdeményezést az Európai Bizottságnál. A Lisszaboni szerződés után az Európai Unióról szóló szerződés kimondja: amennyiben az Európai Unió egymillió polgára úgy látja, hogy az unióról szóló szerződések végrehajtásához egy uniós jogi aktusra van szükség, akkor kezdeményezheti ennek megalkotását, és a Bizottságnak foglalkoznia kell az így kinyilvánított népakarattal. Azt azonban, hogy ennek a lehetőségnek hol vannak a korlátai, milyen utat nyithat az autonómiatörekvés számára, az csak 2011-ben derült ki, amikor napvilágot látott a 211/2011 számú polgári kezdeményezésekre vonatkozó rendelet. Akkor vált nyilvánvalóvá, hogy az Európai Unió polgárai csak olyan igényt fogalmazhatnak meg, amely beilleszkedik az uniós jogkeretbe. A Székely Nemzeti Tanács megtalálta azt a javaslatot, amely teljesíti e feltételt. Azt kértük, hogy „az Unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.” Székelyföld történelmi tapasztalataiból kiindulva a szervezők (szervezőkön a kezdeményezés polgári bizottságát értjük, azaz:  Izsák Balázs, az SZNT elnöke, dr. Dabis Attila politológus, az SZNT külügyi megbízottja, Roland Rolf Dudda, Ausztria, Andreas Schmaltz, Németország, Őry Péter, Szlovákia, Franciscus Albert Bernardus Jeursen, Hollandia, Jordi Xuclà i Costa, Katalónia, Spanyolország) azt is megfogalmazták, hogy „a fentiekben jelzett régiók, köztük a közigazgatási hatáskörökkel nem rendelkező földrajzi körzetek lemaradását úgy kell megelőzni, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió feltételeit fenntartani, hogy közben sajátosságaik ne változzanak meg. Ehhez biztosítani kell számukra a hozzáférés esélyegyenlőségét a strukturális alapokhoz, minden más EU-alaphoz, -forráshoz, -programhoz, meg kell teremteni a garanciákat sajátosságaik fenntartásához, a megfelelő gazdasági fejlődéshez, hogy az Unió átfogó, harmonikus fejlődése fenntartható legyen, és kulturális sokszínűsége is fennmaradjon.”

Ezek a polgári kezdeményezésre vonatkozó, kötelező információk, amelyek tartalmi kiterjedését korlátozta a fent említett rendelkezés. Ezért a kezdeményezők csatoltak egy részletes indoklást is, amely tartalmazza mindazokat az elvárásokat, igényeket, amelyeket Székelyföld és a hozzá hasonló régiók nevében megfogalmaztak. Mindazok ellenére, hogy úgy a kötelező információ, mint a részletes indoklás minden egyes mondata összhangban volt az uniós szerződésekkel és olyan vonatkozó rendelkezésekkel, amelyek alátámasztották a kezdeményezés elvárásainak jogszerűségét, az Európai Bizottság a nyilvántartásba vételt elutasította azzal az indoklással, hogy javaslat kívül esik jogalkotási hatáskörén.

A szervezők álláspontja egészen más volt. Az Európai Unióról szóló szerződések világosan meghatározzák az unió jogköreit, és egy polgári kezdeményezés elutasítása csak akkor indokolt a 211/2011 számú rendelet alapján, ha az nyilvánvalóan kívül esik a szerződésben meghatározott jogkörén az Európai Bizottságnak, hogy a szerződések végrehajtásához uniós jogi aktusra irányuló javaslatot terjesszen elő.

Egy hatéves jogvita következett. Ebbe a jogvitába beavatkozott Szlovákia, Románia és Görögország az Európai Bizottság oldalán, Magyarország pedig a szervezőkén.

Jogtörténeti kuriózum, hogy a „nyilvánvaló” kifejezés jelentéséről kellett vitázni, vagy azon, hogy a „mint, amilyen” szavakkal felvezetett példálózó felsorolás kizáró jellegű-e? A Bizottság a per során többször megsértette a jóhiszemű jogértelmezés szabályát. Ezzel szemben        2016. május 10-én meghozott ítéletében az Európai Unió Törvényszéke keresetünket elutasította, azaz a Bizottságnak adott igazat. Július 28-án a szervezők fellebbezést nyújtottak be az Európai Unió Bíróságához. A szóbeli és írásbeli meghallgatás után a Bíróság főtanácsnoka, Paolo Mengozzi 2018. október 4-én közzétette véleményezését, amelyben a Törvényszék ítéletének hatályon kívül helyezését, és az elutasító bizottsági határozat semmissé nyilvánítását javasolja. A Bíróság 2019. március 7-én ítéletet hirdet, amelyben a szervezőknek ad igazat, és Paolo Mengozzi főtanácsnok indítványának megfelelően ítélkezik.

A Székely Nemzeti Tanács közhatalommal, vagyonnal nem rendelkezik. Más eszköze nem volt és ma sincs, hogy a Székelyföldet sújtó hátrányos gazdasági megkülönböztetés ellen fellépjen, mint az az igazság, amelyet a polgári kezdeményezésben felmutatott és megvédett a Luxembourgi Bíróságon. Pozitív hozadéka a pernek, hogy már a kezdeményezés bejegyzése előtt sikerült európai üggyé tenni Székelyföld és a hozzá hasonló régiók ügyét, amelyet a kezdeményezés nemzeti régióknak nevez. A kezdeményezők elérték tehát már a polgári kezdeményezés nyilvántartásba vétele előtt, a többszáz oldalas perirattal, különböző tagállamok pro és kontra érveivel és a Bíróság határozatával, hogy meghonosítsanak egy új fogalmat: a nemzeti régiók fogalmát. Ez a fogalomalkotás az európai valóságból ered: léteznek a kontinensen olyan nemzeti, nyelvi, kulturális szigetek, amelyek különböznek az őket körülvevő régióktól. Léteznek olyan, önálló állammal nem rendelkező közösségek, amelyek ragaszkodnak nemzeti identitásukhoz, hagyományaikhoz, és nagyobb önállóságra törekszenek. Ezekről az Európai Unió jogrendje eddig nem vett tudomást. A változás, amit a szervezők el akarnak érni, éppen ezzel kezdődik, egy uniós jogszabály határozza meg a nemzeti régiók fogalmát, és ezáltal tegye őket a közösségi jog alanyaivá. A hat évig tartó pernek egyik legnagyobb tétje és a nyertes perrel hozadéka lett ez a cél: az Unió iktassa jogrendjébe a nemzeti régiók fogalmát, és készüljön el uniós szinten ezeknek a régióknak a nyilvántartása is.

2019. április 30-án az Európai Bizottság nyilvántartásba vette – fontos hangsúlyozni: változatlan tartalommal – a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott polgári kezdeményezést. A döntés május 7-én emelkedett jogerőre, és innen kezdődött az aláírásgyűjtés az Európa Unió 27 államában.

2020. május 7-én telt le a határidő, de az aláírásgyűjtést az Európai Bizottság meghosszabbította, figyelembe véve a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedéseket. 2021. május 7-én az aláírásgyűjtés lezárult, több mint 1 400 000 támogató aláírást sikerült összegyűjteni, és a területi kritérium is teljesült tizenegy államban. Ez utóbbi azt jelenti, hogy legkevesebb hét államból egy minimális számú aláírást kellett összegyűjteni, amelyek tagállamonként változnak, és amelyet az európai polgári kezdeményezésre vonatkozó uniós rendelet határoz meg. 2021 végére a tagállamok hatósági ellenőrzése is véget ért, végül több mint 1 200 000 aláírást találtak hitelesnek, és a fent említett területi kritérium nyolc államban teljesült. 

Most a szervezők az alkalmas pillanatra várnak, hogy a Bizottság elé terjeszthessék a kezdeményezést és a támogató aláírásokat. A szervezők és szövetségeseik azt is várják a kezdeményezéstől, hogy a nemzeti régiók társadalmaiban az autonomista/regionalista mozgalmak mobilizálódjanak a kezdeményezés sikerétől.

*

A székely autonómiaküzdelem öt színtere eddig a politikai cselekvésekben volt jelen, a Székely Nemzeti Tanács által megszavazott elnöki beszámolóban, de először kerül tudatosan felépített elvi keretben a Székely Nemzeti Tanács tagjai és más olvasók elé. Világosan látszik, hogy az öt színtér vagy öt küzdőtér nem választható el élesen egymástól, a nemzetközi térben kifejtett diplomáciai munka visszahat a közösségre és a székely önkormányzatokra. Az európai fórumok nem egy esetben úgy hoztak döntést, hogy székelyföldi polgármesterek beadványait tanulmányozták és hallgatták meg.

Izsák Balázs

2022. november 8.