Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székely Nemzeti Tanács

A tegnap, 2018. április 11-én – amint várható volt – a képviselőház elutasította Székelyföld autonómiastatútumát. A magyar képviselők határozottan, meggyőződéssel érveltek Székelyföld autonómiája mellett megértetve a román politikai elittel és a román közvéleménnyel, hogy a magyarság egységes Székelyföld autonómiájának igénylésében. A korábbi két beterjesztéshez képest ez az egyik fontos hozadéka a tegnapi vitának.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

 

A magyarországi választások másnapján fontosnak tartjuk leszögezni: a székelység autonómiatörekvésének mozgatórugója épp az a magyar nemzeti elkötelezettség, amely tegnap Magyarországon példátlan módon mozgatta meg a szavazókat, és ez a nemzeti érdekeket markánsan képviselő FIDESZ-KDNP kormányzat győzelmét hozta el.

Dr. Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottját a román határrendészet, meg nem nevezett nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, három évre kitiltotta Romániából. Ez az intézkedés sérti az Európai Unió polgárainak szabad közlekedéshez való jogát, teljes mértékben megalapozatlan, törvénytelen, alkotmányellenes, és alapjogsértő.

2018. március 20-án Kulcsár-Terza József képviselő meghívására a Román Parlament Közigazgatási Bizottsága meghallgatta a Székely Nemzeti Tanács elnökét, Izsák Balázst, aki a napirenden lévő Székelyföld Autonómiastatútumának legfontosabb jellemzőit ismertette. A szakbizottsági ülésen támogatóan nyilatkozott a két RMDSZ-képviselő, elhangzott néhány ellenvélemény, majd a bizottság elnöke, Florin-Claudiu Roman pár mondatban ismertette a Törvényhozási Tanács negatív véleményezését, és ennek szellemében javasolta a tervezet elutasítást. Emlékeztetünk arra, hogy 2004-ben, az autonómiastatútum első benyújtásakor elutasították a Székely Nemzeti Tanács akkori elnökének, dr. Csapó I. Józsefnek a meghallgatását.

Negatívan véleményezte és elutasításra javasolta a képviselőház közigazgatási és területrendezési szakbizottsága kedden a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott, Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezetet, amelyet Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő terjesztett be tavaly decemberben egyéni jogszabály-kezdeményezésként.

A Székely Szabadság Napja után a nagyvilágban élő magyarok nemzeti ünnepére készülünk. Az előbbi ünnepre a székely szabadság eszménye mozgósít mindenkit, míg az utóbbira az 1848-as, valóra vált szabadságeszmény: Magyarország szabad, független állam, és az elszakított nemzetrészek legszilárdabb támasza. Nekünk, határon túl élő magyar nemzeti közösségeknek, nekünk, székelyeknek, létfontosságú cél, hogy Magyarország megmaradjon szabadnak, demokratikusan megválasztott intézményei hozzák meg az országra vagy a nemzet egészére vonatkozó döntéseket, és ezek soha ne kerüljenek idegen érdekek befolyása alá.

2018. március 9-én megkíséreltem áthaladni a magyar-román határon az Ártánd-Bors határátkelőnél, közép-európai idő szerint 12.44 órakor, egy svájci-magyar barátommal közösen.

A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére március 10-én immár közel egy évtizede minden évben összegyűlünk Marosvásárhelyen, a Postaréten, a Székely Szabadság Napján, hogy emlékezzünk és Székelyföld területi autonómiáját követeljük. Emlékezzünk a székely vértanúk áldozatára, akik a nemzeti önrendelkezésért adták életüket, merítsünk erőt a példájukból, és követeljük Székelyföld autonómiájának törvényes és intézményes garanciáit is. A ma élő székelyek számára ez a nap az összetartozás, a tudatos, közös fellépés napja, a nemzeti önrendelkezés, az autonómia jegyében.

Nyílt levél Carmen Daniela Dan Asszonynak, Románia belügyminiszterének
Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

 

Tisztelt Miniszter Asszony!

 

 

Az elmúlt években megállapítottam, hogy minden egyes áthaladásomkor Románia határán a Román Határrendőrség kiemelt figyelmét élvezem. Több esetben előfordult, hogy a határrendőr utasítására kényszerparkoláson kellett akár egy órát is várakoznom, néha a számítógép meghibásodását, máskor más valótlan okokat hoztak fel ürügyként. Tanulmányoztam a román határátkelés rendszerére vonatkozó törvényeket, és könnyen rájöttem, hogy Romániában „nyilvántartott személyként” (persoană cu consemn) tartanak számon. Ezeket a személyeket a törvényes előírásoknak megfelelően sajátos módon kezelik Románia határain.

Szerdán, február 21-én hozta nyilvánosságra az Európa Tanács a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezmény tanácsadó bizottságának Romániáról szóló jelentését, amely több fontos kisebbségvédelmi kérdésben elmarasztalja Romániát és számos olyan a romániai magyar közösséget érintő jogsértést is bemutat, amelyek az erdélyi magyar civil szervezet által készült árnyékjelentésekben szerepeltek.

Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen él az erdélyi magyarság legnagyobb magyar közössége. Ezt ma – a magyarság számának folyamatos csökkenése ellenére is – még mindig le lehet írni.

Az első világháborút lezáró békefolyamat Székelyföldet elszakította Magyarországtól, és egy idegen ország, Románia fennhatósága alá rendelte, de ugyanakkor a nemzetközi jog alanyának ismerte el a székely népet az erdélyi szászokkal együtt.

Kéréssel fordulunk Székelyföld lakóihoz, illetve mindazokhoz szerte a nagyvilágban, akik az autonómia ügyét támogatni akarják, hogy anyagilag járuljanak hozzá a Székely Szabadság Napjának sikeres megtartásához.

Egy olyan esztendőben készülünk a Székely Szabadság Napjára, amelyben a Székely Nemzeti Tanács száz éves évfordulójáról is megemlékezünk. Paál Árpádnak, a Székely Köztársaságra vonatkozó tervével, egyben száz éves lesz a székely önrendelkezési mozgalom.

Elégedetten vettük tudomásul, hogy a Magyar Polgári Párt háromszéki szervezete aláírásokat gyűjt Székelyföld autonómia-statútumának támogatására. Fontos lépés, hogy a parlament elé terjesztett törvénytervezet olyan erkölcsi támogatást kapjon, amely nyilvánvalóvá teszi a román közvélemény számára, hogy Székelyföld autonómiájának gondolata több egy egyéni kezdeményezésnél, ott áll mögötte az érintett közösség akarata.

 

Tekintettel a kérdés súlyára, szükséges az egész erdélyi civil társadalom, a magyarságot képviselő pártok megmozdulása és szerepvállalása, hiszen a törvénytervezetet bármely román állampolgár támogathatja.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

2017. december 21.

 

Erdélyi civil szervezetek jóvoltából (AGFI, CEMO, SZNT), első alkalommal sikerült tematizálni a romániai magyarokkal szembeni jogsérelmeket, az emberi jogi kötelezettségeket felülvizsgáló ENSZ mechanizmuson belül.

Megelégedéssel vettük tudomásul a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt közös állásfoglalását az autonómia-elképzelések összehangolására vonatkozóan. Fontosnak tartjuk, hogy mindhárom párt elfogadja a Székely Nemzeti Tanács öt kritériumát, amely Székelyföld Autonómia Statútumára vonatkozik.

Úgy értékeljük, hogy ez a közös nyilatkozat utólagos megerősítése Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezet december 22-i beterjesztésének, hiszen ez a tervezet felel meg a mindhárom párt által elfogadott kritériumoknak.

A Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács több éves hagyománynak megfelelően, Marosvásárhelyen, Székelyföld fővárosában is megemlékezik a Madéfalvi Veszedelem évfordulójáról. 2018. január 7-én, 18 órai kezdettel, a Kultúrpalota kistermében kerül sor az emlékestre. Arra ösztönözzük Székelyföld lakóit, hogy délelőtt minél nagyobb számban vegyenek részt Madéfalván, a vértanúk emlékművénél szervezett megemlékezésen és az azt követő koszorúzáson, este pedig Marosvásárhelyen emlékezzünk meg a 254 évvel ezelőtt legyilkolt csíki és háromszéki székelyekről.

Tisztelt Képviselő Úr!

 

A Székely Nemzeti Tanács nevében megköszönöm Önnek, hogy a Székely Nemzeti Tanács által elfogadott, Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetet a Parlament elé terjesztette. Engedje meg, hogy a nyilvánosság előtt részleteiben elemezzem ennek a lépésnek a fontosságát.

Tisztelt Elnök Úr!

 

Megdöbbenéssel és értetlenül állunk a tény előtt, hogy Ön ellen, és számos katalán vezető ellen büntetőeljárást kezdeményezett a spanyol kormány. Hiszen Önök annak az erkölcsi követelménynek feleltek meg, amelyet a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának bevezetőjében a nemzetközi közösség tagjai így fogalmaztak meg: „az egyénnek kötelességei vannak más egyének és a közösség iránt, amelyhez tartozik, és törekedni köteles az Egyezségokmányban elismert jogok előmozdítására és tiszteletben tartására”.

Ma, október 29-én, Székelyföld Autonómiájának Napján összegyűlt székelyek, ismételten kinyilvánítjuk akaratunkat Székelyföld területi autonómiája iránt. Meggyőződve a párbeszéd szükségességéről és elégedetlenül a román kormány párbeszédet elutasító magatartása miatt, megerősítjük ragaszkodásunkat a nyolc székely széket és 149 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.

Székelyföld Autonómiájának Napja elé

 

Október utolsó vasárnapján, október 29-én, újra összegyűlünk közös imádkozásra Székelyföld autonómiájáért, és este fél 6-kor fellobbantjuk az őrtüzeket Székelyföld számos településén. Mindenkit arra ösztönzök, hogy hittel, belső meggyőződéssel vegyen részt ezeken a rendezvényeken. Ne hallgassunk azokra, akik megkérdőjelezik az ima erejét, ne hallgassunk azokra, akik a tűzgyújtást pótcselekvésnek nevezik. Gondolkozzunk el inkább azon, hogy miféle belső láng készteti cselekvésre a katalánokat, hogy együtt és külön-külön kiálljanak népük érdekeiért. A küzdelem, amit ők felvállaltak sokak szemében tűnhet reménytelennek. A katalánok szemében azonban nem. Nekik van igazuk. Akik átélik a hazafiság, a hűség belső lobogását, azok ismerik a holnapot! Tanulságos ez nekünk. Ha a közöny helyét elfoglalja a hit, a kiolthatatlan reménykedés a jövőben, akkor győztesek leszünk. Sepsiszentgyörgyön, az ’56-os hősökért mondott imájában idézte Kovács István tiszteletes a Szentírásból (Zsidókhoz írt levél 11.1): „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága”. Ezért gyülekezünk vasárnap, hogy a remény minden székely ember lelkében valósággá váljon. Akkor fogjuk tisztán és világosan megérteni a katalánok példáját.

Nem kívánjuk, hogy egyetlen székely ember is megélje azt a rendőri brutalitást, amelyet a TV képernyők jóvoltából, a katalóniai szavazóközpontok előtt láttunk. De azt kívánjuk, hogy ugyanaz a lelkesedés fűtse a székelység egészét, egy békés és rendíthetetlen törekvésben. Kívánjuk, hogy vasárnap a közös imádságon megszűnjön lelkünkben a kételkedés, a közöny, és ebben csak a Jóisten segíthet.

 

Imádkozzunk, és világítsuk ki a Székely Hazát!

Izsák Balázs

a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Katalónia függetlenségi törekvése hetek óta lázban tartja a világ közvéleményét. A függetlenségi népszavazás megtartására a 21. századi Európában ritkán látott rendőri erőszak volt a válasz. A Székely Nemzeti Tanács, a székelység sorsán keresztül megismerve az elnyomott közösségek kollektív élményét, a legmélyebb együttérzését és szolidaritását kívánja kifejezni katalán barátainak.

Közeledik október utolsó vasárnapja, a nap, amelyen pár éve Székelyföld lakóit és a nagyvilágban élő székelységet egyetlen közös gondolat fog össze: Székelyföld területi autonómiájának a gondolata. A Székely Nemzeti Tanács 2003-as újraalakulásának, a Székelyek Nagy Menetelésének, Székelyföld határkivilágításának az emléke arra ösztönözte az elmúlt évben a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottságát, hogy határozatba rögzítse: Legyen október utolsó vasárnapja, Székelyföld Autonómiájának Napja.

2017. szeptember 8-án, pénteken, Brüsszelben tárgyaltak az Európai Bizottság jogi szolgálatának képviselőivel a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés szervezői. Az ügyben négy éve húzódik a peres eljárás az Európai Unió Bírósága előtt, miután a Bizottság az uniós hatáskör hiányára hivatkozva elutasította a kezdeményezés bejegyzését.

A Székely Nemzeti Tanács küldöttsége folyó év szeptember 8-án, pénteken Brüsszelben tárgyal az Európai Bizottsággal a kohéziós politika reformját és a nemzeti régiók egyenlőségét célul kitűző európai polgári kezdeményezés bejegyzése érdekében.

A marosvásárhelyi katolikus líceum ellehetetlenítése a romániai magyar közösség egésze ellen folytatott állami üldöztetés nyilvánvaló példája. A magyar történelmi egyházak által működtetett iskolák jelentősége a fiatal generációk oktatásában és nevelésében olyan történelmi gyakorlat, amelytől egyetlen kárpát-medencei magyar közösség sem fosztható meg napjainkban sem. Az iskola melletti kiállás tehát minden közösségben gondolkodó, annak javáért küzdő egyén és szervezet kötelessége.

2017. augusztus 29-én Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hivatalában fogadta a Székely Nemzeti Tanács küldöttségét. Az Izsák Balázs SZNT-elnök és László György Marosszéki elnök, az Állandó Bizottság jegyzője alkotta küldöttség tájékoztatta a miniszterelnök-helyettest a Székely Nemzeti Tanács tervezett tevékenységéről. Semjén Zsolt a magyar kormány támogatásáról biztosította a tervezett programokat.

A március tizedikei Székely Szabadság Napját bejelentő Siculitas Egyesület tájékoztatást kapott a Korrupció Ellenes Ügyészség Igazgatóságától, hogy a hatóság megkezdte a nyomozást az egyesület által benyújtott bűnvádi panasz ügyében.

A Székely Nemzeti Tanács küldöttsége Törökországba látogatott. Izsák Balázs elnök, és László György, a Székely Nemzeti Tanács jegyzője meglátogatta a Török Világ Alapítványt Ahmet Acikgöz meghívó társaságában. Tájékozódtak az alapítvány céljairól, majd egy székely zászlóval ajándékozták meg a testületet. Az alapítvány a világ különböző pontjain élő türk népeket kívánja összefogni, s kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezik a háromszázmilliónyi török eredetű népek körében.

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

Támogatók

bga alap logo
bga alap logo

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
SWIFT: OTPVROBU
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO