Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért
  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért

A Székely Nemzeti Tanács üdvözli, hogy az Európai Bizottság hosszas pereskedés után bejegyezte a Minority Safepack - Egymillióan a sokszínű Európáért nevű polgári kezdeményezést. Ezzel végre a Bizottság is elismerte, hogy a nemzeti kisebbségeket nem lehet kizárni az Európai Unió nyújtotta előnyökből.

A Székely Nemzeti Tanács a Székelyföld autonómiatörekvései szempontjából hasznosnak ítéli a kezdeményezést, ezért felajánlja a szervezőknek, hogy szimpatizánsai körében aktívan is segíti az aláírásgyűjtést.

A Székely Nemzeti Tanáccsal együttműködő Siculitas Egyesületet 2014-ben a marosvásárhelyi Székely Szabadság Napjának megszervezése után 12 ezer lejre bírságolták a gyülekezési jogszabályok állítólagos megsértése miatt. Az elmúlt három esztendőben a törvényes úton megtámadott jegyzőkönyv több bírósági szakaszon ment át. Az egyesület megkapta a jogerős ítéletet, amelynek következményeképpen számláját zárolták és behajtották a büntetési tétel egy részét.

Március 10-én a negyedik alkalommal szervezett Székely Szabadság Napján több ezren gyűltünk össze Marosvásárhelyen, a Postaréten a székely vértanúk áldozatára emlékezni és emlékeztetni. A sokaság ezután – a rendfenntartó erők biztosítása mellett – a maros megyei prefektúra elé vonult és egy kilenc tagú küldöttség átadta a tüntetés petícióját a kormánymegbízott képviselőjének. Ezúttal az előzetesen kiállított iktató szám (30113/10.03.2017) jelezte, hogy a törvényes határidőn belül válasz is érkezik a petícióra, elindulhat végre az évek óta szorgalmazott párbeszéd.

Románia Kormányának és Parlamentjének

Tájékoztatásképpen: Klaus Iohannis államfőnek

A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére március 10-én negyedik alkalommal gyűlünk össze Marosvásárhelyen, a Postaréten, a Székely Szabadság Napján, hogy emlékezünk és jogainkat követeljük. Emlékezzünk a székely vértanúk áldozatára, akik a nemzeti önrendelkezésért adták életüket, követeljük az autonómiát, hiszen a ma élő székelyek számára ez a nap az összetartozás, a tudatos, közös fellépés napja is, a nemzeti önrendelkezés, az autonómia jegyében.

Kéréssel fordulunk Székelyföld lakóihoz, illetve mindazokhoz szerte a nagyvilágban, akik az autonómia ügyét támogatni akarják, hogy anyagilag járuljanak hozzá a Székely Szabadság Napjának sikeres megtartásához.

2017. február 18-án, Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota kistermében ülésezett Marosszék Székely Tanácsa. A széki elnök beszámolt a testület tevékenységéről, majd a Székely Nemzeti Tanács elnöke tájékoztatta a küldötteket a legfrissebb eseményekről. A gyűlés vendégeként jelen volt dr. Kincses Előd, aki ismertette a tavalyi, Székely Szabadság Napi rendezvény alkalmával megbüntetett személyek jogorvoslati pereinek helyzetét. Elmondta, hogy az eddig letárgyalt közel 70 ügy mindegyikében a jogtalanul megbírságoltaknak kedvező ítélet született, azonban a csendőrség minden esetben élt a fellebbezés lehetőségével. Egyetlen másodfokú tárgyalásra sem került sor eddig.

A Székely Szabadság Napjára, március tizedikére készülve nem hagyhatjuk szó nélkül azt, az egész Romániát átfogó, erkölcsi, politikai válságot, amely rövid idővel a választások után százezreket vitt az utcára. Huszonhat évvel a rendszerváltás után olyan súlyosak és mélyek a demokrácia, a jogállam hiányosságai, hogy a társadalmi elégedetlenséget teljes mértékben indokoltnak lehet tekinteni. A román politikai osztály ebben a hosszú időszakban nem arra használta a rendelkezésére álló törvényhozói és végrehajtó hatalmat, hogy a jogállam törvényi és intézményi kereteit megteremtse és működtesse, hanem ellenkezőleg, a torz, múltból örökölt hatalmi struktúrák megtartását, megerősítését is vállalta, hogy saját politikai hatalmát konszolidálja.

Az elmúlt héten levélben fordult Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke Thorbjørn Jaglandhoz, az Európa Tanács főtitkárához.

2017. január 7-én, a több éves hagyománynak megfelelően, a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében, Marosvásárhelyen is megemlékezünk a Madéfalvi Veszedelem évfordulójáról.

Panasszal fordult az Állandó Választási Hatósághoz Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Traian Băsescu, volt román államelnök magyarellenes kijelentései miatt.

Tisztelt küldöttek!

Kedves meghívott vendégeink!

Tisztelt Képviselő és Szenátor Urak!

Mottó: „Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek,

mint akiket a szabadság törvénye fog

megítélni”(Jakab 2:12)

A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága (SZNT ÁB) október 15-én Sepsiszentgyörgyön tartotta soros ülését. A testület meghallgatta Izsák Balázs elnök beszámolóját az elmúlt időszak tevékenységéről, különös tekintettel a tanács tevékenysége kapcsán indult bírósági eljárások helyzetére.

Folyó év szeptember 29-én azzal a felhívással fordultunk a nagyvilág keresztény, magyar gyülekezeteihez, hogy október 30-án templomaikban imádkozzanak a székely szabadságért, Székelyföld autonómiájáért, hogy soha nem látott számban kapcsolódjanak székelyek, magyarok, ugyanazon a napon, olyan lelki egységbe, amely az autonómia-küzdelem folytatásának tartós alapja lehet. A felhívásban kezdeményeztük, hogy ezentúl minden év októberének utolsó vasárnapja legyen Székelyföld Autonómiájának Napja. Ezen a napon a világméretű imavasárnap folytatásaként, az est leszáltával Székelyföld minden településén lobbanjanak fel az őrtüzek, annak jeléül, hogy a székely közösségek kiállnak az autonómia ügye mellett.

Incze Béla, a Székely Nemzeti Tanács alapítótagja, udvarhelyszéki küldött,

A Székely Nemzeti Tanács meghívást kapott a Baszk Nemzeti Párttól, legfontosabb kulturális/politikai összejövetelére, az “Alderdi Eguna”-ra. Dabis Attila a Székely Nemzeti Tanács külügyi megbízottja, szombaton, október elsején átadta Izsák Balázs üdvözletét Baszkföld kormányfőjének, Iñigo Urkullunak, valamint Andoni Ortuzarnak, a Baszk Nemzeti Párt elnökének, és tárgyalt a két testület közti együttműködés további bővítéséről.

2003. október 26-án alakult meg Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termében a Székely Nemzeti Tanács.

Összehívom a Székely Nemzeti Tanács küldöttgyűlését Marosvásárhelyre, a Kultúrpalota Nagytermébe, ez év október 26-ra 17 órától. Kérem a széki elnököket, hogy tekintsék át a küldöttek névsorát, szükség szerint egészítsék ki azt az egyes településeken meghirdetett állampolgári gyűléseken, és gondoskodjanak arról, hogy a felújított névjegyzékek idejében eljussanak a Székely Nemzeti Tanács sepsiszentgyörgyi székházába.

Székelyföld harmadik tudományos kongresszusa

A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága július 15-én tartotta soros munkaülését Sepsiszentgyörgyön.

2014 január 12-én felhívással fordultunk Székelyföld önkormányzataihoz, arra kérve őket, hogy nyilvánítsák ki az általuk képviselt közösség autonómia iránti igényét és tegyék láthatóvá a nagyvilág számára, hogy a székely falvak és városok egységes akarattal egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni. Viselje ez a régió a Székelyföld nevet, egy szerves törvény szavatolja számára az autonómiát, és területén az állam nyelve mellett legyen hivatalos nyelv a magyar.

A székely zászló az elmúlt évtizedben nem pusztán a székelység önazonosságának, de autonómiatörekvésének is általánosan elfogadott jelképévé vált. Közintézményeken, köztereken, magánházakon hirdeti, hogy a székelységnek van egy világos jövőképe, ragaszkodik hagyományaiban gyökerező szabadságeszményéhez, azaz: a sorsát ő maga akarja irányítani. Az autonómia gondolatát elutasító hatóságok is felismerték a jelkép jelentőségét, és minden eszközzel üldözik, zaklatják az önkormányzatokat, amelyek a hivatalok homlokzatára tűzik, mi több újabban már a tanácstermekben sincs helye.

Tisztelt Polgármester Úr, tisztelt Önkormányzati Testület!

A Székely Nemzeti Tanács 2013. június 22-én, a Székely Vértanúk kivégzésének napját a Székely Szabadság Napjává nyilvánította. Felkérte Marosvásárhely és Marosszék Székely Tanácsát, hogy ezen a napon minden évben szervezzenek egész Székelyföldre kiterjedő megemlékezést a Székely Vértanúk emlékművénél, mely alkalommal az egybegyűltek tiszteleghetnek a vértanúk előtt, de ugyanakkor hitet tehetnek a székelység szabadságszeretetéről, Székelyföld autonómiája, a székely szabadság melletti elkötelezettségükről is.

Tekintettel arra, hogy a Beke István Attila és a Szőcs Zoltán ellen a román nyomozó hatóságok által megfogalmazott vádirat számos olyan megállapítást tartalmaz, amelynek nincsen köze a vádiratban ismertetett tényálláshoz, a hatóság által a gyanúsítottaknak tulajdonított esetleges bűncselekményekhez és az ismertetett bizonyítékokhoz, a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága megvizsgálta a vádiratot, különös tekintettel a Székely Nemzeti Tanácsra, az autonómia mozgalomra, illetve a Magyarországra és magyarság egészére vonatkozó részekre.

Az igazságszolgáltatás dönti el, hogy jogosak voltak-e azok a bírságok, amelyeket március 10-én, a székely szabadság napján rendezett marosvásárhelyi felvonulás szervezőire és résztvevőire szabott ki a marosvásárhelyi csendőrség – közölte Ciprian Căluşer százados, csendőrségi szóvivő.

Jogerősen pert nyertek a székely szabadság napján, március 10-én tartott marosvásárhelyi demonstráció szervezői Dorin Florea marosvásárhelyi polgármesterrel szemben: a táblabíróság megállapította, az elöljáró nem tilthatta volna be a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által meghirdetett felvonulást – közölte internetes oldalán a Krónika.

Az Európa Tanács Helyi és Regionális Kongresszusának Monitoring Bizottsága június 28-án tartott soros ülésén – a romániai küldöttség hiányában – októberi ülésére halasztotta a négy székelyföldi polgármester beadványa kapcsán rögzített napirendi pont vitáját. A Monitoring Bizottság döntése értelmében a következő ülésig kikérik a román kormány véleményét, és személyesen hívják meg a román delegáció magyar képviselőit is.

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO