Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért
  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért

 

Követeljük szabadságunk közjogi garanciáit!

Ma, 2018. október 28-án, Székelyföld Autonómiájának Napján, válaszolva a Székely Nemzeti Tanács felhívására több székelyföldi településen, de szerte a nagyvilágban lármafák, máglyák, fáklyák, gyertyák ezrei lobbantak fel.

Az egykori székely hadviselésben jelző, figyelmeztető szerepet játszó lármafák ma az autonómia melletti kiállásunkat szimbolizálják. Azt jelzik, hogy a ma délelőtt, templomainkban elhangzott imák folytatásaként ismételten felhívjuk a figyelmet jogos és békés követelésünkre, egyben kinyilvánítsuk akaratunkat Székelyföld területi autonómiája iránt. Jelezzük, hogy a román parlament által harmadszorra is elutasított, a területi autonómia közjogi keretét biztosító statútum törvényerőre emeléséről nem mondunk le. Folytatjuk azt a demokratikus küzdelmet, amely párbeszéd útján, de minden békés eszközt felhasználva biztosítja szabadságunk garanciáit. Megerősítjük ragaszkodásunkat a nyolc székely széket és 149 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet – a statútum törvényerőre emelése után – a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé.

            Igényeljük Székelyföld területi autonómiáját úgy, ahogy azt a Székely Nemzeti Tanács által elfogadott Autonómia Statútum megfogalmazta, és amelynek megfelelően:

„A régió lakosságának autonómiája azt jelenti, hogy a történelmi szülőföldjén levő többségi kollektivitás joga és tényleges képessége saját felelősségére és az illető népesség érdekében átvenni a közérdekű problémák jelentős részének megoldását, a szubszidiaritás elvének megfelelően, és amely az állam és a kollektivitás között elhelyezkedő választott testülettel rendelkezik, az önigazgatás hatásköreit gyakorolja, illetve államhatósági jogosítványokkal is bír.”

Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a Székely Népnek!

A Székelyföld Autonómiájának Napján összegyűlt közösségek nevében:

Izsák Balázs

a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Székelyföld, 2018. október 28.

 


 

Sepsiszentgyörgy, 2018. október 28.


 


 

0
0
0
s2smodern

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO