Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székely Nemzeti Tanács

A Székely Nemzeti Tanács decemberi ülésének eredeti napirendjén szerepelt egy nyilatkozat, illetve a házszabály módosítása is. Tekintettel arra, hogy ezek szövegét az Állandó Bizottságának nem sikerült az ülésig egyeztetni, a napirendről akkor levettük őket, s arról döntöttünk, hogy azok megtárgyalására újabb ülést hívunk össze idén március 6-án.

Az elmúlt két hónapban sajnos nem következett be lényeges előrelépés ezen a téren, ezért – meghallgatva több széki elnök kérését is – nem hívtam össze március 6-ra a Székely Nemzeti Tanács ülését. Következésképpen azok a sajtóhírek, amelyek március hatodikai SZNT-ülésről beszélnek tévesek és félrevezetőek. Kérem a Székely Nemzeti Tanács küldötteit, hogy ne tévesszék meg őket ezek a hírek, illetve hogy vállaljanak szerepet abban, hogy a jövő péntekre összehívott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés minél sikeresebb és eredményesebb legyen.

 

A Székely Nemzeti Tanács következő ülésére várhatóan az Ezer Székely Leány napja előtti napon kerül sor, de erről majd időben értesítjük a küldötteket, illetve a közvéleményt.

Marosvásárhely, 2010. március 5.

 

Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

Támogatók

bga alap logo
bga alap logo

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
SWIFT: OTPVROBU
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO