Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért
  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért

Nyílt levél Carmen Daniela Dan Asszonynak, Románia belügyminiszterének
Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

 

Tisztelt Miniszter Asszony!

 

 

Az elmúlt években megállapítottam, hogy minden egyes áthaladásomkor Románia határán a Román Határrendőrség kiemelt figyelmét élvezem. Több esetben előfordult, hogy a határrendőr utasítására kényszerparkoláson kellett akár egy órát is várakoznom, néha a számítógép meghibásodását, máskor más valótlan okokat hoztak fel ürügyként. Tanulmányoztam a román határátkelés rendszerére vonatkozó törvényeket, és könnyen rájöttem, hogy Romániában „nyilvántartott személyként” (persoană cu consemn) tartanak számon. Ezeket a személyeket a törvényes előírásoknak megfelelően sajátos módon kezelik Románia határain.

2015-ben negatív nemzetközi visszhangot váltott ki a Közrendre és Közbiztonságra Vonatkozó Országos Stratégia. Ebben a székelység autonómiatörekvését olyan bűnügyi jelenségként jellemezték, amely állandó fenyegetés az állampolgárok jólétére és biztonságára nézve. E dokumentum szerint a területi autonómia igénye egy rasszista, szélsőséges és xenofób megnyilvánulás, amely akkor veszélyes, ha ennek a célja egy régió autonómiája. Ez a bekezdés végül nem került be a stratégia végleges szövegébe, tekintettel arra, hogy teljes mértékben ellentétes az Európa Tanács ajánlásaival és az európai autonómiák gyakorlatával. A magam és más személyek tapasztalata a határon azt tanúsítja, hogy csak a stratégia szövegéből tűnt el ez a mentalitás, azonban azt bevezették és mindmáig megtartották a határrendőrség gyakorlatában.

 

A mi számunkra a területi autonómia politikai meggyőződésünk része, egy olyan meggyőződésé, amelyet Románia Parlamentje elé terjesztett törvénytervezettel is kifejezünk, de kifejezzük a közösségi akaratnyilvánítás más demokratikus eszközeivel is. Rendkívül veszélyes, ha a Belügyminisztérium, ha a Határrendőrség, vagy bármely hatóság, amely a közrend és a közbiztonság fenntartásában illetékes beavatkozik politikai kérdésekbe, és nyomást próbál gyakorolni. Ez ellentétes Románia Alkotmányával is.

 

Ezennel kérem, hogy töröljenek a Határrendőrség adatbázisának a nyilvántartott személyekre vonatkozó jegyzékéből, más autonómiának elkötelezett személyekkel együtt, és töröljék innen mindazokat a személyeket, akik politikai meggyőződésük miatt élvezik az Önök kiemelt figyelmét, és ez által az Ön által vezetett minisztérium visszatérhet az alkotmányos keretek közé.

 

Izsák Balázs

a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely, 2018. február 27.

0
0
0
s2smodern

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO