Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért
  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért

A Székely Nemzeti Tanáccsal együttműködő Siculitas Egyesületet 2014-ben a marosvásárhelyi Székely Szabadság Napjának megszervezése után 12 ezer lejre bírságolták a gyülekezési jogszabályok állítólagos megsértése miatt. Az elmúlt három esztendőben a törvényes úton megtámadott jegyzőkönyv több bírósági szakaszon ment át. Az egyesület megkapta a jogerős ítéletet, amelynek következményeképpen számláját zárolták és behajtották a büntetési tétel egy részét.


Az ügy kapcsán emlékeztetünk arra, hogy a gyülekezési jogról szóló törvény nem változott, azóta több alkalommal tartottuk meg a március tizedikei marosvásárhelyi megemlékezést és felvonulást, 2016-ban pedig az ugyanazon kifogásokkal élő bűntető jegyzőkönyveket bírósági úton megsemmisítettük. A törvény tehát nem változik, csak az igazságszolgáltatás gyakorlata. Ezért mérlegeljük, hogy az ügyben a Strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordulunk.

A mostani eljárás és végrehajtás ismételten rámutat arra, hogy meg kell teremtenünk az autonómiaküzdelem, a székelyföldi civil autonómiamozgalom kiszámítható anyagi hátterét. Arra buzdítunk minden, az autonómiának elkötelezett Kárpát-medencei vállalkozót, Székelyföldön, Erdélyben, vagy a nagyvilágban élő polgárt, hogy akár csekély összegű, rendszeresen folyósított adományával segítse a mozgalmat.
Adományokat, felajánlásokat a Székelyföldi Autonómia Alap segítségével a Siculitas Egyesület számláira fogadunk el.

Asociatia Siculitas Egyesület, Székhely: Marosvásárhely, Adószám: 27243192, Bank: OTP BANK ROMANIA SA Târgu-Mures, SWIFT kód: OTPVROBU.

Romániai számlaszámok:
RON: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01
GBP: RO19OTPV320000360774GB01

Magyarországi számlaszám (forintos):
11705015-20001900 (OTP Bank Nyrt. Budapesti Régió)

PayPal átutalás révén (euróban):

A Székely Nemzeti Tanács honlapjának (www.sznt.sic.hu) nyitóoldalán található „Donate” gombra kattintva lehet utalni.

 

A beérkező adományokról a Székely Nemzeti Tanács honlapján rendszeresen fogjuk tájékoztatni a nyilvánosságot.

Izsák Balázs

a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely, 2017. március 22.

0
0
0
s2smodern

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO