Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért
  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért

A 2008. június elsejei önkormányzati választások eredményeinek ismeretében el lehet mondani: a területi önkormányzás jövőképe győzött a székelyföldi választásokon. A rendszerváltás óta ez volt az első olyan helyhatósági választás, amely egyértelműen a területi autonómiáról szólt. Erről szólt a jelöltek programja, erről szólt a kampány, ezért az önkormányzati munka meghatározó elemének kell lennie a jövőben is.

A Székely Nemzeti Tanács nevében köszöntöm Székelyföld minden polgárát, akit a közbizalom önkormányzati felelősséggel ruházott fel. A jövőben együtt kell dolgoznunk azért, hogy a székelység népszavazáson kifejezett közösségi akaratának érvényt szerezzünk. Az elmúlt öt évben a Székely Nemzeti Tanács jórészt egyedül képviselte a székely nép autonómiatörekvéseit. Mától, mint erős szövetségesekre számít a székelyföldi önkormányzatokra.

 

Különösen nagy felelősség hárul a székely megyék tanácsaira és azok elnökeire. Meg kell jeleníteniük, és képviselniük kell azokat a regionális érdekeket, amelyek Székelyföld sajátosságaiból fakadnak. Meg kell jeleníteniük, és képviselniük kell Székelyföld területi és kulturális egységét, elő kell készíteniük az autonóm Székelyföld törvény általi létrehozásával járó közigazgatási átszervezést.

 

Külön köszöntöm a Székely Nemzeti Tanács azon képviselőit, akik a Magyar Polgári Párt, az RMDSZ, vagy más párt jelöltjeként, illetve független jelöltként kaptak önkormányzati megbízatást, és a következő négy évben ebben a minőségükben is szolgálni fogják az ügyet, amelyre közösen felesküdtünk. Vigyék be a székely jelképeket a hivatalokba, szorgalmazzák a hivatalos népszavazások kiírását, kezdeményezzenek és támogassanak olyan programokat, amelyek a székely közösségi tudatot erősítik, és Székelyföld autonómiáját sikerre viszik!

 

Köszöntöm a székelyföldi román közösségek önkormányzati képviselőit. A párbeszédnek, amelyet a jövőben folytatnunk kell, a demokrácia, a jólét és a tartós stabilitás a tétje. Az autonómiát Székelyföld minden polgára számára kívánjuk megteremteni, teljes és tényleges egyenlőséget biztosítva számukra. Ezen túlmenően a Románia parlamentje elé terjesztett, Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvény-tervezet megalapozza azokat a különleges intézkedéseket, amelyek a székelyföldi román közösségek nemzeti önazonosságának megőrzésére és fejlesztésére irányulnak. Erről kell építő párbeszédet folytatnunk a jövőben. Az autonómia decentralizációt is jelent. Azt is jelenti, hogy közös gondjainkra megoldást együtt és helyben kell találnunk.

Kívánok minden székelyföldi önkormányzatnak sikerekben gazdag munkát és jó válaszokat a következő négy év kihívásaira!

 

 

Marosvásárhely 2008. június 04.

Izsák Balázs

A Székely Nemzeti Tanács elnöke

0
0
0
s2smodern

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO