Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székely Nemzeti Tanács

A Székely Szabadság Napja a székely vértanúkra való emlékezés, a tiltakozás, az autonómia melletti kiállás napja is. Ezért a Székely Vértanúk emlékművénél tartott megemlékezés után Marosvásárhely főterére vonulunk, hogy a prefektúra előtt tiltakozó nagygyűléssel nyomatékosítsuk követeléseinket.

Rendkívül fontos, hogy mind a megemlékezés, mind a felvonulás és tiltakozó nagygyűlés a legnagyobb rendben, a hatályos gyülekezési törvényt betartva történjen. Emlékezzünk és tiltakozzunk székely méltósággal, azzal az erkölcsi tartással, amely – a székely hagyományoknak megfelelően – népünk minden megmozdulását jellemezte a történelem során, és jellemzi ma is. Ne adjunk helyet semmilyen esetleges provokációnak, jöjjön az bárhonnan, a békés, de határozott kiállást megzavarni akarókat azonnal szigeteljük el, és figyelmeztessük a legközelebbi rendfenntartó személyt. A rendezvény egész ideje alatt a szervezők saját felelősei, de a hatósági rendfenntartók is rendelkezésre állnak.

 

A hatóságok akár nagyszámú jelenléte is a résztvevők biztonságát szolgálja, akárcsak a csendőrség által a helyszínen készített fényképek, vagy filmfelvételek! Megértéssel és együttműködve viszonyuljunk a hatóságokhoz. Senkinek nincs oka félni tőlük. A szervezők saját rendfenntartói, sárgászöld mellényt fognak viselni, és közvetlen kapcsolatot tartanak a hatóságokkal. Ne hozza senki magával pártok, ideológia csoportok zászlóit és egyéb jelképeit. Fegyvert, fegyverként használható éles vagy hegyes eszközöket, szeszesitalt, kábítószert nyilvános rendezvényre hozni súlyos törvénysértés!

 

Kérek mindenkit, hogy kerüljük a Székely Nemzeti Tanács által megfogalmazott céltól idegen jelszavakat, gyűlöletkeltő, uszító, mások személyiségi jogait sértő, a rendezvény méltóságával összeegyeztethetetlen feliratokat. Ne adjunk alkalmat a céljainkat nem értőknek, hogy rendbontókként bélyegezzenek meg. Figyelni fog ránk az egész világ. Legyünk sokan, hogy ne mondhassák Bukarestben, beletörődtünk a jogfosztottság állapotába, beletörődtünk abba, hogy polgármestereinket meghurcolják, naponta terjesszenek elő a törvényhozásban magyarellenes törvényjavasaltokat, végül olyan új régió létrehozását erőltetik ránk, melyben a székelyek is elszórványosodnak. Ezért kell eljönni Marosvásárhelyre, március tizedikén a székely vértanúk emlékművéhez!

 

Emlékeztetünk egyben arra, hogy Székelyföld autonómiáját alkotmányos úton akarjuk elérni. A megvalósítás útján mindig jogkövető magatartást tanúsítottunk, és erről az útról ezután sem fogunk letérni! Ezt követeli meg tőlünk egész történelmünk, a székely közösségi gondolkodás és magatartás!

 

Marosvásárhely, 2016. március 7. Izsák Balázs

A Székely Nemzeti Tanács elnöke

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

Támogatók

bga alap logo
bga alap logo

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
SWIFT: OTPVROBU
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO