Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért
  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért

az agyagfalvi megemlékező beszéd letiltásával kapcsolatban

A Székely Nemzeti Tanács határozatnak megfelelően, értesítettem Bögöz polgármesterét, a 2006. október 15. agyagfalvi ünnepségek helyi szervezőjét, hogy az SzNT küldöttei részt vesznek az ünnepségen és fontosnak tartják, hogy az SzNT elnöke beszédet mondjon.

 

Arra kértem a polgármestert, szíveskedjék figyelembe venni az SzNT határozatát és lehetővé tenni, hogy ünnepi beszédemet elmondhassan, majd kollégáim társaságában koszorúzhassak.

 

Farkas Márton, Bögöz köszég polgármestere, válaszlevelében kijelentette: „ünnepi beszéd elmondására vonatkozó kérését nem áll módomban teljesíteni”.

 

Levelében a polgármester azt is közli, hogy a főszervező az „Országos RMDSZ” és a program a Szövetséggel egyeztetett és rögzített.

 

Tehát a Székely Nemzeti Tanács elnökének ünnepi beszédét nem csak a helyi szervező, hanem a Szövetség is elutasította, mely elutasítás ellentétben áll azzal a törekvéssel, hogy a Székelyföld autonómiájáért folytatott küzdelemben egységes társadalmi fellépést valósíthassunk meg.

 

Az elutasító magatartás egyben az SzNT képviseletében történő véleménynyilvánításnak megakadályozását is jelenti, egy olyan rendezvényen, amely a székely nép alapvető jogára emlékezik: a Székely Nemzetgyűlésre!

 

Ilyen feltételek közepette nem tudok részt venni az RMDSZ által íly módon szervezett agyagfalvi ünnepségen.

 

Dr. Csapó I. József,
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
2006. október 13.

0
0
0
s2smodern

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO