Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székely Nemzeti Tanács

Az emberek békére születnek. Magyarország kormányának békepárti álláspontja egyetemes vágyat, természetes emberi törekvést fejez ki a népek közötti erőszakmentes, alkotó együttműködésre. Fegyverszünetet és béketargyalást! - ez székelyek álláspontja is!

A Székely Nemzeti Tanács Kezdemenyező Testülete már 2003. július 7-i alakuló ülésén elkötelezte magát a béke és az Európa Tanács elvei és céljai mellett, amelyek előmozdítják az autonómiát és a népek önrendelkezési jogát Európában. A testület tagjai nyilatkozatban üdvözölték az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1334/2003-as számú, Andreas Gross jelentése alapján elfogadott határozatát. Ez a határozat a területi autonómiát ajánlja a konfliktusok megelőzésére az európai államoknak. Ezt követően 2014. november 8-án a Székely Nemzeti Tanács Marosvásárhelyen tartott ülésén határoztuk el a gyűlés vedégeként jelenlévő Tőkés Lászlóval és Andreas Gross-szal, hogy az Európa Tanács határozata mellett közösen fogunk fellépni az Európai Unióban. Erre 2016. április 19-én, az Autonómia és stabilitás című konferencián került sor. 

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke elmondta Carlson Tuckernek adott interjúban, hogy vannak olyan értékek, mint Isten, nemzet, család, amelyek fontosabbak az egyénnél, és ezeket magasabb szinten kell szolgálni. Magyarországon a társadalom többsége ilyen emberekből tevődik össze. Ezt a gondolatmenetet kiegészítjük azzal a meggyőződéssel, hogy ez a gondolkodásmód kiterjed Székelyföldre is. A háború pedig ellentétes a keresztény elvekkel, szétveri a nemzetet és tönkreteszi a családokat. A székelyek is békét akarnak.

Marosvásárhely,                                                                                                            Izsák Balázs,

2023. szeptember 4.                                                                                 a Székely Nemzeti Tanács

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

Támogatók

bga alap logo
bga alap logo

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
SWIFT: OTPVROBU
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO