Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért
  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért

Tisztelt elnök urak, tisztelt vendégeink, küldött-társak, kedves barátaim!

Mondják, a székelyeket csak úgy, jókedvében teremtette az Isten, azért nem adott nekik a tehetségen kívül semmit. Gondolta, boldogulnak ők így is. Hatványozottan igaz ez, ha a székelyek nemzeti sportjára, a jégkorongra, helyesebben szólva a hokira, azon belül pedig Székelyföld legsikeresebb csapatára, a csíkszeredai Sport Klub-ra gondolunk.

Székelyföldön, ahol a szegénységet még a kisebbségi lét átka is sújtja, ott, ahol sokaknak foga közé szorul a panasz, ahol élni és halni sokszor majdnem ugyanaz, ahol napról napra a lét a tét, mégis büszkék a lelkek és kemények a tekintetek. Csíkszéken az emberek akartak és akarnak élni, és ami még ennél is fontosabb: valamit elérni! Valamit, ami fontos, mert felfigyel rájuk mindenki, és közben önbecsülést, reményt nyújthatnak mindannyiunk számára.

 

Csoda-e hát, ha annyi éve, hétről hétre több ezren is összezsúfolódnak a csíkszeredai Vákár Lajos jégcsarnokban, hogy láthassák övéik győzelmét. Énekelnek, dobolnak, szurkolnak. Buzdítják, hajtják kedvenceiket az utolsó percig, hogy aztán megoszthassák egymással az öröm pillanatait. Egy-egy estére el lehet felejteni minden bút és bánatot, és meg lehet élni közösen azt a pillanatot, hogy a székely a legjobb Romániában.

 

A csíki hokisok 14-szeres Román bajnokok, 2007-től megszakítás nélkül!
1949, 1952, 1957, 1960, 1963, 1997, 2000, 2004, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011, 2012
9-szeres Román kupa győztes.
1950, 1952, 1995, 2001, 2003, 2006, 2007, 2010, 2011
A csapat megnyerte már a Pannon Ligát is, idén pedig MOL LIGA döntős.

 

Kívánjunk sok sikert a döntőre a fiúknak innen is!

A csapat alkotja a gerincét a román válogatottnak, illetve Székelyföld jégkorong csapatának, mert ilyen is létezik már!

Abban a határozatban, amelyben a Székely Nemzeti Tanács a „Gábor Áron” Díj alapításáról döntött, a következők állnak:

“Az autonómia kiharcolásához minden egyén, szervezet, intézmény, csoportosulás hozzájárulhat azzal, hogy segíti népünk önbizalmának, őseinktől ránk hagyott keresztény erkölcsi értékrendünk helyreállítását, erősíti az autonómia megvalósíthatóságába vetett hitet, segíti a közösségi akarat erősödését, annak kinyilvánítását és cselekvően részt vesz a megvalósítás folyamatában.”

 

Fogadja tehát a csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapat - tiszteletünk és nagyrabecsülésünk jeléül - a Székely Nemzeti Tanács „Gábor Áron” díját, tekintsék végig velünk együtt az eddig díjazottak névsorát, merítsünk belőlük és velük, velünk együtt erőt áldásos munkájuk folytatásához.

 

Szép volt, fiúk!

0
0
0
s2smodern

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO