Néhány nappal Székelyföld Autonómiájának Napja, október 31-e előtt szembe kell néznünk azzal a helyzettel, hogy a koronavírus-járvány terjedése miatt a gyülekezési jogot Románia egész területén korlátozták a hatóságok.
Nagyon nagy a helyi szervezők felelőssége a lakosság egészségének megóvásában, ezért arra kérünk mindenkit, hogy a hatályos korlátozó intézkedéseket vegyék figyelembe és tartsák tiszteletbe.
Ilyen körülmények között kérjük egyrészt azon települések lakóit, ahol a helyi önkormányzat nem vállalja a máglyagyújtás megszervezését, hogy otthonaikban emlékezzenek meg Székelyföld Autonómiájának Napjáról, az ablakokba kihelyezett gyertyákkal, a székely zászló kitűzésével, vagy akinek erre lehetősége van, egy lármafa, egy máglya meggyújtásával a saját udvarában vagy kertjében, vagy esetleg egyházi vagy közbirtokossági magánterületen.
Ezzel szemben semmilyen korlátozó intézkedés nem tiltja, hogy az eukarisztia évében, a reformáció ünnepén, a magyar összefogást erősítő ökuménia jegyében templomainkban közösen imádkozzunk Székelyföld autonómiájáért, semmilyen intézkedés nem tiltja, hogy az ablakba kihelyezett gyertya, udvaron vagy kertben meggyújtott máglya, vagy bármilyen más kreatív magánkezdeményezésről készült fénykép felkerüljön a közösségi médiába, hogy ezen keresztül is érezzük az együvé tartozás erejét.
Szeretnénk egyben felhívni a figyelmet arra a politikai küzdelemre, amelyet a nemzeti régiókért kell vívnunk. A tét változatlanul az, ami az elmúlt évben. Európában nem csak az államok hordozói a nemzeti kultúráknak, hanem egyes régiók is. Ismét Bakk Miklós egyetemi tanárt, politológust idézzük: „A kezdeményezésnek a mélyebb célja, hogy újrafogalmazza a multikulturalizmus fogalmát. A multikulturalizmusnak két vetélkedő felfogása létezik Európában, az egyik egy globalista, univerzalista multikulturalizmus, amely a befogadásnak a multikulturalizmusa, és amely úgy tűnik, hogy Európa államaiban ez a győzedelmes alternatíva. Viszont az európai civilizáció karakterét a régiók sokszínűsége, és az államok alatt létező területi sokszínűség adja, amelynek az integrálására szintén megvan Európának a lehetősége és az eszköze, és ez az európai multikulturalizmusnak az eredeti fogalma. Abban a paradox helyzetben vagyunk, hogy ennek a kezdeményezésnek is politikai harcot kell vívnia, hogy az eredeti európai multikulturalizmus felfogás érvényesüljön Európában.”
Több mint 1 400 000 aláírás gyűjtöttünk össze az Európai Unió 27 államából a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezésben. Az aláírások hitelesítésének folyamata még nem zárult le, de már közel vagyunk ahhoz, hogy az Európai Bizottság besorolja a sikeres polgári kezdeményezések közé.
Október 31-e előtt el fogjuk juttatni a helyi szervezőknek Székelyföld Autonómia Napjának kiáltványát, és arra kérünk mindenkit, hogy ahol gyülekeznek, ott olvassák is fel. A sajtó a rendezvény időpontjában a Székely Nemzeti Tanács honlapjáról (www.sznt.org) töltheti le a kiáltványt magyar és román nyelven.
Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke
Marosvásárhely,
2021. október 25.