Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székely Nemzeti Tanács

Október utolsó vasárnapján, az idén 31-én immár évek óta Székelyföld történelmi autonómiájára és újkori autonómiatörekvésekre hívjuk fel a figyelmet. Arra a hagyományra, amely évszázadokon keresztül megtartotta a közösséget, és amely a huszonegyedik században is – a területi autonómia intézményei révén – megmaradásunk alapját képezi. Ezen a napon ismételten jelezzük, hogy az autonómia iránti igény töretlen, nem mondunk le az önrendelkezés jogáról, nem mondunk le Székelyföld területi autonómiájáról.

fbcover

Székelyföld autonómiastatútumában rögzített intézményrendszer törvényes keretének megteremtéséig, kiépítéséig a közhatalommal felruházott székelyföldi önkormányzataink lehetősége és egyben felelőssége, hogy képviseljék a közösség autonómiaigényét, sőt – élve a román hatalom által átruházott hatáskörökkel – a területi önrendelkezés helyi zászlóvivői legyenek.

Így válik természetessé, hogy – amint az elmúlt évek során nagyon sok helyen – a helyi székely tanácsok, egyházak, politikai és civil szervezetek mellett, illetve velük együttműködve – szerepet vállalnak Székelyföld autonómia napjának megszervezésében, önkormányzati elöljáróink részt vesznek a délelőtti imaláncon és a délután 17.30 órakor fellobbanó lármafás megemlékezésen.     

Ebben az évben a székelyföldi autonómiaküzdelem egész Európát megmozgató kezdeményezésének sikerét nyugtázhatjuk. A Székely Nemzeti Tanács által elindított európai polgári kezdeményezés a nemzeti régiók védelmében aláírásgyűjtési szakasza ugyanis lezárult, sikerült teljesíteni a kezdeményezés széleskörű támogatottságának feltételeit. A küzdelem azonban ezzel nem ért véget, szükség van arra, hogy a polgári kezdeményezésben megfogalmazott célok elérése érdekében a közösség is hallassa hangját. Az Európa-szerte  másfél millió aláírással támogatott kezdeményezésből így születhet megfelelő jogszabály a nemzeti régiók védelmében.

Izsák Balázs

a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely, 2021. október 20.

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

Támogatók

bga alap logo
bga alap logo

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
SWIFT: OTPVROBU
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO