Jens Stoltenberg új veszélyre figyelmeztette a NATO tagállamait és az egész világot: Moszkva és Peking közeledésére. A főtitkár szerint az Észak-atlanti szervezet kettős közelítési módot alkalmaz Oroszországgal szemben, az elrettentést és a párbeszédet.
A brüsszeli NATO-csúcson Klaus Iohannis képviselte Romániát, de ide tartozik Bodgan Aurescu román külügyminiszter korábbi kijelentése, miszerint Románia biztonságát Oroszországgal szemben a NATO-tagsága szavatolja.
Románia polgáraiként megnyugtatóbb és örömtelibb lenne számunkra, ha Romániai jó külkapcsolatai és diplomáciai erőfeszítései szavatolnák a békét és a biztonságot ebben a térségben. Mi, székelyek nem tudjuk elfelejteni azokat a pillanatokat, a koszovói konfliktus időszakában, amikor a szerb hadsereg páncélozott járműveit albán népességű településeken próbálták elrejteni, és így a páncélozott járművek miatt az albán települések váltak a NATO-légierő célpontjaivá.
A székelység és az egész romániai magyar nemzeti közösség a béke megőrzésében, a stabilitásban érdekelt. Ezzel szemben a román államhatalom megtagadja tőlünk azt a jogot, hogy választott képviselőink által, egy autonóm testületben hozott döntéssel fejezzük ki a jövőre vonatkozó elképzeléseinket és elvárásainkat a közhatalommal szemben.
Autonómia nélkül el kell viselnünk, hogy az a Klaus Iohannis képviseljen bennünket, aki tavaly áprilisban a magyarellenes kirohanásaival bélyegzett meg egy egész közösséget, és nap mint nap azt kell tapasztalnunk, hogy Románia elnökét nem foglalkoztatja nemzeti közösségünk sajátos helyzete és sajátos helyzetéből fakadó biztonságpolitikai kihívásai.
Meggyőződésünk, hogy nem szolgálja a béke és a stabilitás ügyét, ha egy szuverén államot, amely ráadásul atomnagyhatalom is, fenyegetéssel akarjon bárki is „jó útra téríteni”. Hiányoljuk a békés együttműködéshez elengedhetetlen diplomáciai erőfeszítéseket, és nem akarunk nagyhatalmi érdekek játékszereivé válni.
A NATO keleti bővítése egészen addig békét kockáztató, feszültségkeltő, biztonságpolitikai szempontból elfogadhatatlan lépés, amíg erről az érintett nagyhatalmak között nem születik diplomáciai megállapodás.
Meggyőződésünk, hogy a stabilitás, az államok közötti békés együttműködés olyan terület, ahol minden állampolgárnak joga és erkölcsi kötelessége megszólalni, kiemelten azon közösség tagjainak, akik számára a hidegháborús feszültség növekedése kiemelt kockázatot jelent.
Marosvásárhely, Izsák Balázs
2021. június 17. a Székely Nemzeti Tanács elnöke