Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért
  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért

A Székely Nemzeti Tanács tavaly decemberben kezdeményezte, hogy tegyük március tizedekét, a székely vértanúk emléknapját a székely szabadság napjává. Közel két hónap után az RMDSZ válasza így hangzik: A székely szabadságnak már van napja, és az március 15!

Szeretnénk leszögezni, hogy március 15. a magyar szabadság napja, s mint ilyet, a Székely Nemzeti Tanács évek óta megünnepli, így fogunk tenni az idén is. Székelyföld számára azonban a szabadságot - helyzetünkből adódóan – más intézményi keretek között tudjuk csak megélni, mint a Székelyföldön kívül élő magyarok. A szabadság intézményi kerete Magyarországon a magyar állam, itt Székelyföldön viszont a területi autonómia lehet.

 

Itt Székelyföldön a szabadság most azt jelenti, hogy jogunk és lehetőségünk van tiltakozni a készülő, jogsértő közigazgatási reform ellen, követelni az autonómia törvény általi szavatolását, jogunk és lehetőségünk közösen cselekedni ennek érdekében. Ha felismertük ezt a lehetőséget és élni tudunk vele, akkor közelebb kerülünk a székely szabadsághoz, és megértjük azt is, hogy elérésére a történelem más feladatokat is ró ránk, mint az egyetemes magyar szabadságért újra és újra megküzdő magyarországi testvéreinkre. Erre figyelmeztetni, és erről megemlékezni éppen a székely szabadság napján lehet, amikor mindannyian készülünk március tizenötödikére.

 

Az RMDSZ ülésén az is elhangzott, hogy a magyarság számára “egy a zászló”: a piros fehér zöld, s ez ismét igaz, de a nemzeti lobogó nem állítható szembe Székelyföld zászlajával. A két zászló ugyanis nem alternatívái, netán ellenségei egymásnak, hanem társak. Fontosnak tartjuk ugyanakkor leszögezni: mi úgy véljük, a székely zászló nem pusztán egy regionális szimbólum, hanem a korszerű és európai székely szabadságtörekvés jelképe, hiszen az autonómiát éppen a székelység magyar nemzeti önazonosságának védelmére akarjuk megteremteni.

 

Mindezen vélemény-különbségek ellenére folytatni kívánjuk azt a párbeszédet, amelyet Kelemen Hunor szövetségi elnökkel, Borboly Csaba Hargita megyei, Tamás Sándor Kovászna megyei elnökkel elkezdtünk, a Székely Szabadság Napjára készülve. Bízunk abban, hogy az RMDSZ számos, autonómiának elkötelezett tagja és tisztségviselője eljön Marosvásárhelyre a Székely Szabadság Napján. Megbecsült helyük lesz közöttünk.

 

 

Izsák Balázs

A Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely 2013. február 24.

0
0
0
s2smodern

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO