Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székely Nemzeti Tanács

Már csak három hónap maradt az aláírásgyűjtésre adott évből, amikor a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezést sikeressé tehetjük. A cél, hogy uniós eszközökkel segítsük elő, hogy őshonos nemzeti közösségek, köztük a határon túli magyarok megőrizhessék identitásukat saját szülőföldjükön.

Hatévi jogi küzdelem után megnyitottuk a lehetőséget, hogy egy részletesen kidolgozott elgondolás mögé felsorakoztassuk egymillió polgárát az Európai Uniónak. Eltelt kilenc hónap, ez alatt a támogatásoknak csak 6%-át sikerült összegyűjtenünk, ami a sikerhez szükséges egymilliónál lényegesen kevesebb.

Megerősítve korábbi nyilatkozatainkat ismét kijelentjük: a kezdeményezés sikere alapvetően a magyar társadalom tagjain múlik. Ezen belül is kiemelt szerep és felelősség jut a sajtó képviselőinek. Örömmel érzékeljük, hogy egyre több sajtóorgánum ad hírt az ügyünk fontosságáról és az aláírásgyűjtés tényéről, a továbbiakban viszont minden sajtóterméket arra szeretnénk ösztönözni, hogy kiemelten, és rendszeresen foglalkozzon e kérdéssel. Az eddigi aláírásgyűjtés tapasztalata, hogy a polgárokhoz nem jut el kellő mennyiségű információ a kezdeményezésről. Arra bíztatunk ezért valamennyi kárpát-medencei sajtóorgánumot, hogy vegyék át és terjesszék a közösségi média felületeinken megjelenő anyagainkat, illetve törekedjenek arra, hogy hetente többször készítsenek ezek alapján akár összefoglalót, akár önálló, saját tartalmat.

Tekintve, hogy a támogató aláírások túlnyomó részét elektronikus úton szeretnénk összegyűjteni, így a hatékonyság érdekében kiemelten fontos, hogy a sajtóorgánumok megosszák az aláírásgyűjtő honlapra mutató linket: https://eci.ec.europa.eu/010/public/#/initiative.

Az ügy sikeressége azon is múlik, hogy van-e kellő elhivatottság a közvélemény tájékoztatásáért felelős szereplőkben!

Marosvásárhely, 2020. február 7.

Izsák Balázs

a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

Támogatók

bga alap logo
bga alap logo

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

Banca Transilvania SA Targu-Mures
SWIFT: BTRLRO22
LEJ: RO51BTRLRONCRT0T05814701
HUF: RO69BTRLHUFCRT0T05814701
EUR: RO36BTRLEURCRT0T05814701
USD: RO76BTRLUSDCRT0T05814701
GBP: RO04BTRLGBPCRT0T05814701

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO