Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székely Nemzeti Tanács

Már csak negyed év van hátra abból az aláírásgyűjtési akcióból, melyet a nemzeti régiók védelmében indított a Székely Nemzeti Tanács. Célunk, hogy Európai Uniós eszközökkel segítsük elő, hogy Európa őshonos nemzeti közösségei, köztük a határon túli magyarok megőrizhessék sajátos identitásukat, mégpedig a saját szülőföldjükön.

Hat évig pereskedtünk, hogy rendelkezésünkre álljon az az egy évnyi aláírásgyűjtési lehetőség, melyből már csak három hónap maradt hátra. Ezen idő alatt a szükséges számú aláírásoknak csak mintegy a 6%-át sikerült összegyűjtenünk (60.000 aláírást), ami jócskán elmarad a szükséges egymilliótól.  

Megerősítve a nagyvilág magyar közösségeihez intézett korábbi felhívásainkat, kijelentjük ismét: a kezdeményezés sikere alapvetően a magyar társadalom tagjain múlik. E kezdeményezés értelmi szerzői és elindítói is mi vagyunk. Ha a székely-magyar közösség tagjai határozott, cselekvő akaratukkal nyomatékosítják a kezdeményezés sikere iránti elkötelezettségüket, akkor ugrásszerű növekedésnek fognak indulni az aláírásszámok. Ez pedig a velünk szimpatizáló nyugat-európai őshonos nemzeti közösségek nagyobb arányú bekapcsolódását is magával fogja hozni.

Ezt figyelembe véve, minden magyar honfitársunktól, aki Bajorországban él azt kérjük, hogy írják alá és népszerűsítsék a polgári kezdeményezésünket, mely elérhető a nemzetiregiok.eu oldalon keresztül. Kérjük, terjesszék ezt a felhívást szervezeteik tagságában és azon kívül is, mert a határon túli magyar közösségek megmaradása a tét. Az ügy sikeressége döntően azon múlik, hogy van-e még személyes áldozatvállalási készség – legalább egy aláírásra! – helyben vagy a nagyvilágban élő székelységben, magyarságban. Változatlanul bízva a bajorországi magyarokban, kívánom, hogy maradjanak meg a magyar nemzet egyik legerősebb emberi erőforrásának!

Marosvásárhely, 2020.feburár 6.

Izsák Balázs

a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

Támogatók

bga alap logo
bga alap logo

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

Banca Transilvania SA Targu-Mures
SWIFT: BTRLRO22
LEJ: RO51BTRLRONCRT0T05814701
HUF: RO69BTRLHUFCRT0T05814701
EUR: RO36BTRLEURCRT0T05814701
USD: RO76BTRLUSDCRT0T05814701
GBP: RO04BTRLGBPCRT0T05814701

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO