Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székely Nemzeti Tanács

Felkérés Markó Béla, Szász Jenő és Tõkés László elnök urakhoz

Az elmúlt 20 év bizonyította, hogy a román hatalomtól, legyen az bármilyen politikai színezetű, Székelyföld autonómiájának ügyében meghallgatást, megértést – egyelőre még - nem nyerhetünk. 


Éppen ebből a meglátásból kiindulva, a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága júliusi ülésén úgy határozott, hogy felszólítja Székelyföld polgárait, hogy a román államelnöki választásokkor a szavazólapok érvénytelenítésével nyilvánítsa ki az autonómia iránti igényét. 

Sajnos ezt a kezdeményezésünket nem karolta fel minden magyar politikai szervezet, sőt különböző politikai megfontolásokból már a második fordulóra is igyekeznek megtalálni az esetlegesen támogatandó  személyt. 

A Székely Nemzeti Tanács álláspontja természetesen nem választási fordulóktól és politikai konjunktúráktól függő, ezért mi – a november 22-i eredménytől függetlenül – úgy gondoljuk, hogy arra kell biztatni Székelyföld lakosságát, hogy a második fordulóban is tudatosan érvénytelenített szavazólap leadásával tiltakozzanak autonómia-igényük semmibevétele ellen. 

Annak érdekében, hogy minél nagyobb számú választóra támaszkodva, magával a román hatalommal rajzoltassuk ki Székelyföld térképét, tisztelettel felkérem Önöket, hogy az elkövetkező napokban találjunk alkalmat az egyeztetésre és fogjunk össze a fenti közös cél érdekében. 

Véleményünk szerint, ha Önök is valóban magukénak érzik az autonómia ügyét  és annak fontosságát nemzeti közösségünk fennmaradása szempontjából, akkor egy közös, tömeges mozgósítással hatalmas lépést tehetnénk ennek érdekében. 

Ez a lépés megmutatná az egész világnak, hogy mekkora igény van arra, amit évek óta hangsúlyozunk, és megtartó hitet, erőt adna Székelyföld lakosságának a további küzdelemhez! 

Annak reményében, hogy felelősséggel mérlegelik ezt az elgondolást, várjuk javaslatukat egy négyoldalú találkozó időpontjára és helyszínére.

Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Marosvásárhely, 2009. XI. 21.

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

Támogatók

bga alap logo
bga alap logo

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

Banca Transilvania SA Targu-Mures
SWIFT: BTRLRO22
LEJ: RO51BTRLRONCRT0T05814701
HUF: RO69BTRLHUFCRT0T05814701
EUR: RO36BTRLEURCRT0T05814701
USD: RO76BTRLUSDCRT0T05814701
GBP: RO04BTRLGBPCRT0T05814701

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO