Válasz Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács elnökének
Tisztelt elnök úr!
Örömmel olvastam hozzám, valamint Borboly Csaba, Tamás Sándor és Lokodi Edit megyei tanácselnökökhöz intézett nyílt levelét. Úgy vélem, ez bizonyíték arra, hogy a régiók újrarajzolásának problémáját Ön komolyan veszi, és ezt köszönöm.
Jómagam Hargita és Kovászna megye határán, Tusnádfürdőn születtem és nevelkedtem. Ezért volt számomra természetes, hogy a régiók átrajzolásával kapcsolatos felkéréssel csak az előbbi két megye tanácselnökéhez fordultam. Ugyanakkor bíztam, és bízom abban, hogy Maros megyében megteszik ezt az ottani közéleti szereplők.
Ez viszont korántsem azt jelenti, hogy úgy gondolom, Marosszék nem tartozik Székelyföldhöz, hogy Maros megye nem küzd az 1968-as megyésítés által okozott tulajdonjogi-, kisebbségügyi-, fejlesztési- és infrastrukturális problémákkal, vagy hogy Maros megyének nem kell készülnie a régiók újrarajzolását érintő szakmai vitákra.
Biztos vagyok benne, hogy ha Hargita és Kovászna megye elkezdi a szakmai felkészülést, amely lehetővé teszi, hogy majd érdemben vehessenek részt a régiók átrajzolásában, a jó példából kiindulva Maros megye is neki fog a felkészülésnek.
Üdvözlettel,
Korodi Attila
parlamenti képviselő
< Előző |
---|