Nyílt levél Markó Béla úrnak, az RMDSZ szövetségi elnökének
Tisztelt Elnök Úr!
A múlt év őszén fontos és hasznos megbeszélést folytattunk a székelyföldi népszavazások kiírásáról, mindarról, amit Székelyföld autonómiája ügyében tenni lehet. Megállapodtunk abban, hogy miután az általunk elkészített írásos anyagokat áttanulmányozzák, egy-két héten belül folytatjuk a tárgyalásokat. A választásokat követően többször sürgettük a megbeszélések folytatását, azonban az elmúlt hónapok során elfoglaltsága miatt nem tudtak időpontot megjelölni, február közepén elküldött levelemre pedig nem kaptunk választ. Ezért a nyilvánosság előtt fordulok Önhöz.
Tisztelt Elnök Úr!
Küszöbön áll Románia közigazgatási és alkotmányos reformja, amely átrajzolhatja Románia közigazgatási térképét. Egyetlen erdélyi magyar, egyetlen székely számára sem közömbös, hogy ennek során közeledünk Székelyföld autonómiájához, vagy távolodunk tőle.
A székelyföldi önkormányzatoknak október közepén eljuttatott körlevelében Ön kilátásba helyezte, hogy a parlamenti választások után, az SZNT kezdeményezését is figyelembe véve, meg fogják vitatni, írjanak-e ki a közigazgatási határok megváltoztatására, illetve az önkormányzatok konkrét célú társulására vonatkozó népszavazást. Ezek után olyan visszajelzéseket kapunk, hogy az autonómia népszavazások kiírását az RMDSZ többségű tanácsok nagyon sok helyen akadályozzák, így Marosszéken egyedül Makfalván hoztak népszavazást kiíró határozatot.
A sajtónak nyilatkozva Ön azt is kijelentette, nem az autonómia köré építik az RMDSZ Európa Parlamenti választási kampányát, hanem e helyett Romániának az Európai Unióban elfoglalt helye és szerepe lesz a központi téma. Ha az RMDSZ ismét ellentételezés nélkül kíván szolgálatot tenni a román államnak, vagy úgy gondolja, hogy ezzel a román választóknak küldött üzenet révén, pótolhatja az urnáktól elmaradó magyarokat, akkor azt kockáztatja, hogy a nemzeti összefogás jelszavát a választók hiteltelennek fogják tekinteni, és ezzel az öt százalékos küszöb elérése is veszélybe kerül az Európa Parlamenti választásokon.
A Székely Nemzeti Tanács nevében megismétlem: partnernek tekintünk mindenkit, aki ténylegesen tenni akar Székelyföld autonómiájáért. Ennek érdekében kérem:
1. Támogassák a népszavazások kiírását Székelyföld autonómiájáért.
2. Vállalják fel és Románia Parlamentjében támogassák az SZNT által elfogadott törvénytervezetet Székelyföld autonómiájára vonatkozóan.
3. Pártok fölött átnyúló összefogással kezdjék meg a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés összehívását, a székely önkormányzatok széki szintű társulásainak, majd ezekből székelyföldi szövetségének megszervezését.
Továbbra is nyitottak vagyunk a tárgyalásokra, az együttműködésre és bízunk abban, hogy októberi megbeszélésünk folytatására rövidesen sor kerülhet, és érdemi kérdésekben is meg tudunk állapodni.
Meggyőződésünk, hogy valódi összefogás csak konkrét célok érdekében lehetséges, azzal a kinyilvánított jó szándékkal, hogy az ígéreteinket valóra váltjuk.
Megköszönve a figyelmet, tisztelettel:
Marosvásárhely 2009.03.02.