Nyílt levél
— eljött a tettek ideje —
A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága a következőket tartja fontosnak megerősíteni:
A megemlékezésen túl azonban a továbblépés immár halaszthatatlan. Másfél évtized hitegetés után tettekre van szükség. Markó Béla az RMDSDZ szövetségi elnöke kijelentéseivel ellentétben valljuk: a székelység békés, demokratikus jogkövetelésének folyamatában a parlamentáris eszközök már nem elegendőek, szükség van a népakarat legitim felmutatására is. Ennek leghatékonyabb, legközvetlenebb eszköze a népszuverenitás gyakorlása a székelyföldi népszavazás megszervezése révén, amelyre az SZNT két megoldást javasolt: a megyei, illetve helyi önkormányzati határozatok által kiírandó hivatalos helyi népszavazás, vagy — ha ez meghíusul — az önálló, belső népszavazás.
Itt az ideje a sokat emlegetett összefogás megvalósításának. A konkrét cselekvés, a népszavazás megszervezése, illetve lebonyolítása érdekében az SZNT partneri kapcsolatot ajánlott fel minden politikai és társadalmi szervezetnek, egyházi intézménynek.
Elérkezett az összefogás pillanata. Történelmi bűn lenne, ha a közakaratból életre hívott székelyföldi és erdélyi közképviselet, a választóik bizalmát megszerző politikai elit, illetve önkormányzati vezetők, a különböző szakmai és rétegcsoportok munkáját összehangoló civil szervezetek, a keresztény és keresztyén értékrenden nyugvó történelmi egyházaink a népszavazás érdekében nem fognának össze.
A demokrácia alapja a nép akarata. A székely nép, ősi jogán alapuló önrendelkezést, annak modern, az Európai Unióban jól működő közigazgatási formáját, az önkormányzást, a területi autonómiát akarja.
Mutassuk fel közösen ezt az akaratot, tartsunk közösen székelyföldi népszavazást!
A Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága
Sepsiszentgyörgy, 2006. október 19.