Még nem késő erőteljesen felemelni szavunkat a székely szabadságért, és annyiszor mozdulni meg érte, ahányszor azt a helyzet megköveteli – hangsúlyozta vasárnap délelőtt Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke a megyeszékhelyi turulmadaras emlékműnél tartott beszédében. A megemlékezésen felolvasták a székely terrorperben elítélt, börtönben lévő Beke István sepsiszentgyörgyieknek küldött üzenetét is. Beszédét megelőzően Antal Árpád polgármester bejelentette: a megemlékezést évről évre befogadó, a Templom és a Kőrösi Csoma Sándor utca találkozásánál lévő teret – Gazda Zoltán javaslatára – Székely szabadság térnek nevezik el.
Izsák Balázs: győztünk, de azok sem vesztesek, akik ellen pereskedtünk
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke szerint a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés beterjesztői győztek az Európai Unió Bíróságának a csütörtökön kimondott ítélete által, de az Európai Bizottság, Románia és Szlovákia sem vesztett, akik ellen a kezdeményezők pereskedtek Luxembourgban.
Ha üldözik egy közösség jelképeit
Egy nép (vagy népcsoport) történetének időszakos keresztmetszetét jelképhasználata szemlélteti a legtalálóbban: bizonyos korban szabadon megjeleníthette-e szimbólumait, korlátozták, avagy tiltották azok felmutatását, az esetleges megtorlás következtében mennyire folyamodott identitásának jelképek általi erőteljesebb kinyilvánításához.
A Székely Nemzeti Tanács újrakezdené öt évvel ezelőtt elindított akcióját, miszerint az önkormányzatok határozatban nyilvánítsák ki csatlakozásukat a történelmi Székelyföldhöz.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) január 7-én 19 órai kezdettel szervezett ünnepi estet
a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében a madéfalvi veszedelem emlékére. Délelőtt Madéfalván, a vértanúk emlékművénél tartottak megemlékezést és koszorúzást a 255 évvel ezelőtt meggyilkolt székelyek emlékére.
Parlamenti képviselői minőségében fordult Klaus Johannis államfőhöz Kulcsár-Terza József, levélben továbbítva a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) cáfolatát a Törvényhozási Tanács véleményezésére, amelyben a testület a tavaly benyújtott székelyföldi autonómiastatútum elutasítását javasolta a román parlamentnek.
Az utóbbi száz év jogküzdelmeit felidéző centenáriumi nagygyűlésre és a Székelyföldnek területi autonómiát követelő tüntetésre érkezett demonstrálókkal telt meg vasárnap kora délután a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hívására Sepsiszentgyörgy főtere.
Szili Katalin: Kiemelt cél kell legyen az autonómia
Kovács Attila • 2018. október 29., Krónika
Székelyföldön járt a napokban, és Csíkszeredában is jelentős számú érdeklődő előtt tartott előadást Szili Katalin. Az autonómiaügyekben közreműködő magyar miniszterelnöki megbízott szerint az autonómia ügye kiemelt fontosságú, egy olyan közös céllá kell válnia, amelyet ki kell emelni a napi politikai kérdések közül, és amelynek tekintetében egységes álláspontra van szükség. Őt kérdeztük. Szili Katalin szerint félre kell tenni azokat a személyes ellentéteket, amelyek az elmúlt 28 év sok jó-rossz tapasztalatából fakadnak.
Székelyföldért megmozgatnák Európát
Az EMNT és az SZNT együttes ülése
- október 29. hétfő, Háromszék
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács együttes ülésen erősítette meg szombaton a marosvásárhelyi vártemplomban az erdélyi magyarság kulturális autonómia és a székelység területi autonómia iránti igényét. A két nemzeti tanács száz évvel ezelőtti megalakulásáról is megemlékeztek.
Bukarestig világítson a láng!
Őrtüzek Háromszéken
- október 29. Háromszék
Egy nagy cél létezik, a szabadság megélése egyénileg és közösségben, és a székelység számára ez az autonómia révén lehetséges – üzenték tegnap Sepsiszentgyörgy határában, a Pacé-dombon fellobbant őrtűz fényében a Székely Nemzeti Tanács képviselői a több mint háromszáz, székely és magyar zászlókkal felvonulónak, gyereknek, fiatalnak és idősnek, akik az önrendelkezésbe vetett hitükről téve tanúságot állták körbe a nap utolsó sugarainál már fellobbanó jelzőmáglyát. Az eseményen a Székelyföld autonómiájának napjára írt kiáltvány is elhangzott.
Albert levente felvétele
Csíkszeredában a Mikó-vár előtti téren fogják meggyújtani a máglyát, mindazok jelenlétében, akik hisznek és bíznak Székelyföld önrendelkezésében.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Csíkszéken is megtartandó rendezvényéről sajtótájékoztatón számoltak be a helyi szervezők Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának gyűléstermében.
Negyedszer is beterjesztik az autonómiatervezetet
Székelyföld területi autonómiája statútumtervezetének negyedik parlamenti beterjesztésére készül a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) azt követően, hogy kedden a román szenátus harmadjára is elutasította az SZNT által kidolgozott törvénytervezetet.
A marosvásárhelyi fellebbviteli bíróság keddi ítéletének értelmében 42 642 lejre bírságolták Péter Ferencet, a Maros Megyei Tanács elnökét, Szováta volt polgármesterét, amiért nem távolította el a szovátai polgármesteri hivatal épületéről a székely zászlót.
Egy nap késéssel, szerdán került a szenátus plénuma elé Székelyföld területi autonómiájának a képviselőház által már elutasított törvénytervezete. A várakozással ellentétben az ülésen végül szavazásra, illetve érdemi vitára sem került sor, mindössze általánosságban az elutasítás mellett érvelő politikai nyilatkozatokra jutott idő. A honatyák jövő kedden délután szavaznak a tervezetről. A jogszabály kezdeményezője, Kulcsár-Terza József, az RMDSZ háromszéki parlamenti képviselője szerint az ülésen szándékosan kerülték a vitát, a román pártok részéről felszólalók elferdített tényekkel próbáltak érvelni a tervezet ellen.
Székelyföld területi autonómiája statútumtervezetének negyedik parlamenti beterjesztésére készül a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) azt követően, hogy kedden a román szenátus harmadjára is elutasította az SZNT által kidolgozott törvénytervezetet.
A képviselőház után a parlament szenátusa is elutasította kedden a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott és Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő által beterjesztett törvényjavaslatot, amely területi autonómiát irányozna elő a Székelyföldnek.
Nem meglepetés, hogy a bukaresti képviselőház plénumában hatalmas többséggel elutasították a Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezetet tegnap.
Elvetette a bukaresti képviselőház szerdán a Székelyföldnek területi autonómiát előirányzó, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott törvénytervezetet, amelyet Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő egyéni törvénykezdeményezésként iktatott a képviselőházban.
A Székely Nemzeti Tanács, valamint a Sepsiszéki Székely Tanács jóvoltából, a Siculitas Egyesület jogi hátterével és a Bethlen Gábor Vagyonkezelő Zrt. támogatásával 25 székely zászló érkezett Sepsiszékre, tartószerkezettel, 6 méteres rúddal, amelyeket a széki tanács egyházközösségeknek ajánlott fel.
Szili Katalin, Orbán Viktor magyar miniszterelnök megbízottja üdvözölte az autonómiastatútum beterjesztését, és úgy véli, az elősegíti a párbeszédet Románia és Magyarország között az önigazgatás kérdésében, továbbá előmozdítja az együttműködést a romániai magyar pártok, mozgalmak, civil szervezetek között.
2017. október 30., Szucher Ervin, Krónika
Az önrendelkezési jogok bővítését ellenző európai államok ijedezhetnek vagy fenyegetőzhetnek, de akkor is kötelesek tudomást venni a területükön élő nép- vagy lakossági csoportok követeléseiről – véli interjúnkban Izsák Balázs, aki harmadik alkalommal is elnyerte a Székely Nemzeti Tanács elnöki tisztségét.
Magyar-e a székely? Magyar–román kérdés-e Székelyföld önrendelkezésének ügye? Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács elnökével együtt- és különállásról, térképrajzolásról, egymást kiegészítő párhuzamos próbálkozásokról – és a küszöbön álló SZNT-tisztújításról is beszélgettünk.
Törökországban járt a Székely Nemzeti Tanács küldöttsége. Az SZNT minden lehetőséget megragad az autonómialobbi nemzetközi építésében.
Vasárnap délután a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában a Magyar Páneurópa Unió Egyesület vezetői post mortem az Európa Érdemrend Lovagkeresztje elismerésben részesítették néhai Péter Jánost, a Székely Nemzeti Tanács néhai alelnökét és a Kézdiszéki Székely Tanács volt elnökét. Az elismerést Péter János özvegye, Olga vette át.
Búcsú Péter Jánostól, a Székely Nemzeti Tanács alelnökétől
Egy kórház közelségére hivatkozva próbálja megakadályozni Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, hogy a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) 2018-ban is tiltakozó felvonulást tartson Marosvásárhelyen március 10-én, a székely szabadság napján.
A 46 európai autonómia- és függetlenedéspárti politikai alakulatot tömörítő Európai Szabad Szövetség (EFA) pártigazgatója, Günther Dauwen szerint az autonómia szükségességét igazolja az a tény is, hogy a román csendőrség kettős mércét alkalmaz, és bírságokat rótt ki a tavalyi székely szabadság napján az autonómia igényét hangoztató Székely Nemzeti Tanács (SZNT) aktivistáira. Reményét fejezte ki, hogy idén nem kerül sor a tavalyihoz hasonló csendőri megfélemlítésekre, ha mégis, akkor megvédik a székelyföldi és erdélyi embereket – tette hozzá.
Alkategóriák
Támogatók


A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület
OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
SWIFT: OTPVROBU
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01
Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió
Itt is elküldheti adományát

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO