Tisztelt egybegyültek, ünneplő közösség!
Marosvásárhelyre figyel ma a világ!
A feszült ukrajnai helyzet ellenére ma Marosvásárhely neve is bekerül a híradásokba. Székelyföld térképe felvillan a képernyőkön és arról szólnak a tudósítások, hogy 25 évvel a romániai véres forradalmat követően még mindig nincs megoldva az erdélyi magyarság helyzete. Európai léptékkel mérve országnyi területen többségben élő őshonos magyar közösségünktől megtagadják az önrendelkezés legelemibb formáit, csorbítják jogainkat, üldözik szimbólumainkat és még az ország alkotmánya által szavatolt gyülekezési és véleménynyilvánítási jogunk gyakorlásában is korlátozni próbálnak bennünket!
Ez lenne a jogállamiság az Európai Unió egyik tagállamában 2014-ben? – teszik fel a kérdést mindazon helyszínen, ahol a székelyekkel szolidarizálók gyűltek össze, a világ számos pontján. A sorozat már tegnap elkezdődött az amerikai kontinensen, de Törökországban, az isztambuli román külképviselet előtt is tüntettek. Engedjék meg, hogy egy török részvevő magyar nyelven írott facebookon keringő bejegyzését idézzem: „700 méter főúton mentünk, nagyon nagy esőben voltunk. Rendőrök bezárták Isztambul legnagyobb utcáját csak nekünk. Ő(k) is veletek voltak” – köszönjük Isztambul, és köszönjük mindenkinek, aki velünk van ma Budapesten, Magyarországon vagy a Kárpát-medence bármely szegletén, esetleg valamely európai nagyvárosban fejezi ki tiltakozását a marosvásárhelyi jogtiprás kapcsán és támogatja Székelyföld autonómiatörekvését. Köszönjük!
A török rendőrök tehát lezárták Isztambul legnagyobb utcáját!
Ez itthon nem lehetséges. Sőt gondot okoz, mondják éppen azok, akiket a mi adónkból fizetnek. Ez a „gond” nem szűnhet meg mindaddig, amíg kijátszanak bennünket egymás ellen, mindaddig, amíg a pártoskodás felülírja a nemzeti érdeket, mindaddig, amíg nem állunk ki egy emberként. Valljuk, hogy a demokrácia, sőt tulajdonképpeni autonómiánk alapja az egészséges verseny, de azt is tudnunk kell, hogy ma nem egymással kell versenyeznünk! Nem egymást kell legyőznünk, kicsinyes érdekeinkre hivatkozva, hanem azzal a sötét erővel kell szembenéznünk, amely nem tudni milyen gondolatoktól vezérelve, félelemből vagy éppen bűntudatból táplálkozva akarja elvitatni jogunkat a szülőföldünktől, anyanyelvünktől, de még az egyszerű hétköznapjainktól is. Ezzel az erővel szemben külön-külön gyengék vagyunk, de együtt legyőzhetjük! De mindezt megelőzően le kell győznünk a közösségünket még mindig görcsösen fogva tartó félelmet, a kishitűséget és a közönyt. Ha ebben sikeresek leszünk, akkor nincs az az erő, amely meg tudja akadályozni a Székely Szabadság Napjának méltó megünneplését, és nincs az az erő, amely meg tudna állítani az autonómiához vezető úton. Meneteljünk, hát tovább kedves barátaim, azon az úton, melyet a Székely Nemzeti Tanács kijelölt, és amelyen elindultunk a Nagy Menetelés alkalmával. Ma az a dolgunk, hogy minden eszközzel, minden fórumon, itthon és a nagyvilágban, mutassuk fel: nem csupán a magyarok jogfosztásában jár élen a román állam, hanem alapvető emberi jogokat is korlátoz!
Itt állunk a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szomszédságában 25 évvel a kommunista rendszer bukása után. Emberöltőnyi idő alatt ezrével hagyták el az egykoron magyar pénzen, magyar professzorok által, magyar diákok számára alapított tanintézmény kapuit székelyföldi diákok úgy, hogy a legalapvetőbb jogukat sértették meg, nem tanulhattak anyanyelvükön. Ma pedig még mindig kérdéses az önálló magyar kar létrehozása. Ez lenne a jogállamiság a kultúrák sokszínűségét hirdető EU tagállam Romániában?
A napnál is világosabb, hogy miért akarunk autonómiát!
160 éve, 1854. március 10-én itt végezték ki a forradalom széki főparancsnokait: Török Jánost, Horváth Károlyt és Gálffy Mihályt, de nem feledkezhetünk meg a később Sepsiszentgyörgyön illetve szintén Marosvásárhelyen valamint Bukarestben kivégzett áldozatokról sem. Várady József és Bartalis Ferenc továbbá Bertalan László és Benedek Dániel, illetve Nagy József (Szabó) és Piringer Pataky mind vértanúhalált haltak. A Makk féle összeesküvés több tucat résztvevőjére róttak ki halálos ítéletet, amit utóbb kegyelemből, hosszú évekre vasban letöltendő várfogságra változtattak. Néhány évvel a negyvennyolcas szabadságharc vérbefojtását követően egész Székelyföldre kiterjedő mozgalom alakult, melynek központja Marosvásárhely volt. Ezért lehet a székelyek önrendelkezés iránti vágyának ünnepe március 10-e, ezért tekintünk a székelyek örök szabadságvágyának helyszíneként a Posta-rétre, ezért tatjuk ma az autonómiaküzdelem szimbolikus dátumának március 10-ét és ezért szimbolikus helyszín Marosvásárhely!
Néhány nap múlva március 15-e, Nemzeti Ünnepünk. Ismét itt leszünk, ezért kell elmondanunk világosan, hogy mit jelent a mai nap és miért nem összevonható vagy miért nem csereszabatos a két ünnepnap.
Ma autonómiát kérünk Székelyföldnek és szabadságot a székely népnek!
Március 10-én évről-évre itt leszünk, mindaddig, míg céljainkat elérjük, és utána is azért, hogy jogainkat megvédjük!
Március 15-én úgyszintén itt leszünk, de akkor már nem csak itt, hanem mindenki otthon, Erdélyszerte, Kárpát-medenceszerte ki-ki a saját településén hajt fejet hőseink emléke előtt a magyar szabadság évfordulóján.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Székely Nemzeti Tanács
