A legszerencsésebb nevű város Románia területén Arad: egyfor- mán írják nevét magyarul és románul is. Az, hogy Arad hallatán egészen más jut eszébe a magyar embernek, mint a románnak, már más lapra tartozik.
Aztán ott van Törcsvár. Valamikor a székelyek alapították, majd Nagy Lajos magyar király idején várat emeltek oda. Az egész magyar nyelvterületen Törcsvárként emlegették, hogy napjainkra a brani katélyt keressék a magyar turisták. Rupeán és nem Kő- halmon keresztül utaznak át, a szegfű- és egyéb virágcsokrokat a codleai vagy a dumbrăveni-i virágkertészetekből és nem a feke- tehalmi- és erzsébetvárosiból szerezték be, annak idején a nevezetes, Bem József győzelmével végződő piski csata színhelyét is Simeriának nevezi a magyar emberek jó része.
Kolozsvár, Gyulafehérvár, Temesvár nevét, bár magyarul nem szerepel a települést jelző táblákon, még az óvodás gyermek is magyarul tudja. Így vagyunk Bécs, Pozsony, Kassa, Krasznahorka, Munkács, Szabadka, Eszék, Lendva és még sok más magyar helynévvel a hajdani magyar haza területén. Aztán ott vannak azok, a többségében románok lakta, de jelentős számban magyarok által is lakott városok, mint Nagyvárad, Szatmárnémeti és a székelyföldi települések, ahol a települést jelző táblákon a magyar elnevezések is megjelennek.
A túlnyomóan székelyek lakta városok és falvak magyar nevei ismertebbek, mint a román megnevezések. Olyan természetes ez, mint a levegő, amelyet beszívunk.
Megmagyarázhatatlan, hogy ha levélírásra kerül sor, akkor a borítékon csak románul írjuk meg a feladó és a címzett lakhelyét, még az utca nevét is. Rossz beidegződés hordozói vagyunk. Miért kell feladónak Miercurea Ciucot és címzettnek Odorheiu Secuiescet írni, mikor azok hivatalosan is kétnevűek. Nagyváradra és Szászrégenre címezve is elmegy a levél, de még Kolozsvár, sőt, Gyulafehérvár is rászolgált arra, hogy magyarul is feltüntessük a borítékon.
Nem csupán a magyar önkormányzatok, cégek és hivatalok küldik így egymásnak a hivatalos leveleket, de magánemberként is csak románul írjuk fel a helységeket. Nem kell hát azon csodálkozni, hogy a hivatal is románul közli kéréseit, utasításait és tájékoztatóit. Lassan már ez az állapot tűnik természetesnek, és nem fordítva.
Október 27-én a székelyek nagy menetelésén 120 000 ember állt ki Székelyföld mellett. A Kökös és Bereck közötti 54 kilométeres távon tanúbizonyságot tettünk arról, hogy külön-külön is sokat jelentünk, és úgy fonódunk egymásba, mint a lánc szemei.
A magyarság utolsó csatáját vívja, melynek tétje a magyar nyelv. Ennek színtere különálló láncszemként te magad vagy. Neked kell eldöntened, hogy meg akarsz-e maradni magyarnak. Érdemesnek tartod-e küzdeni identitásod alkotóelemeiért: anyanyelvedért, utódaidért, szokásaidért, hitedért, múltadért és jelenedért, hogy jövőd lehessen.
Cselekvő magyarként vagy székelyként jelentéktelennek tűnő dolgokban biztosíthatod nyelvi megmaradásunk jövőjét. Vetkőzd le hát rossz beidegződéseidet, amelyek szerint te csak második vagy ebben a hazában, és vállalj részt a küzdelemben! Pici győzelemnek számít az is, ha ezután csak magyarul címzed el leveled a székelyföldi címzetteknek, és magyarul is odaírod a két nyelven szereplő vagy csak egy nyelven feltüntetett helységek esetében.
Ha ez szokásoddá válik, érezni fogod, te is itthon vagy e hazában.
Ha válaszra szánod magad, megkérlek, csak ennyit írj a borítékra:
Beder Tibor
530212 Csíkszereda, Decemberi Forradalom 15/6., Hargita megye
(forrás: Háromszék)
Székely Nemzeti Tanács
