Tisztelt Székely Nemzeti Tanács!
Az a tisztem, hogy közel öt és fél év Önökkel közösen végzett munkájáról, közösen elért eredményeirõl beszámoljak. Igyekszem gyakorlatias lenni, s nem fogom terhelni önöket az események naplószerû leltározásával, ez megtörtént az elmúlt üléseken. Nézzük inkább az autonómia-küzdelem legutóbbi korszakának az eseményeit osztályozva, rendszerezve olyan fontos területenként, amelyeknek mindegyike nélkülözhetetlen Székelyföld autonómiájának kivívásához. Öt ilyen cselekvési területet jelölhetek meg. Az érintett közösségen belül elvégezendõ munkát, a közösség által megválasztott önkormányzatok bevonását az autonómia küzdelembe, az anyaország támogatásának, ha nem is a megnyerését, hanem annak árnyalt, összetett tárgyiasítását: elmondani, megértetni a magyar társadalom egészével mi mindent tehet a székely autonómiáért. A negyedik munkaterület az üzeneteink eljuttatása a román közvéleményhez, a párbeszéd kezdeményezése a román politikai elittel, a román közvélekedés fokozatos átalakítása, az ötödik pedig a nemzetközi kapcsolatok építése és a székely autonómiatörekvés megjelenítése a nemzetközi fórumok elõtt.
Ezek között elsõ helyen áll az a munka, amelyet az érintett közösség, a székelység körében kell végezni. A közösség körében, amely önrendelkezési jogának kivívásáért, tíz évvel ezelõtt létrehozta a Székely Nemzeti Tanácsot. A megalakulás pillanatától a mai napig cél volt a települési székely tanácsok megszervezése minden egyes székelyföldi településen. Székelyföld 153 önkormányzatához 581 székely falu vagy város tartozik. Jelenleg ebbõl az 581 településbõl 180-ban alakult meg a Székely Tanács, a küldöttek száma pedig 257. Alakuláskor 97 településen volt Székely Tanács. A számoknál fontosabb azonban az egyes települési tanácsok, széki tanácsok tevékenysége. Csíkszék Székely Tanácsa például késõbb, 2008-ban alakult, azt követõen viszont rendkívül aktív, elõadások, rendezvények megszervezésben, nyomtatványok kiadásában. De hasonlóan ki kell emelni, Kézdiszéket, Marosszéket, Sepsiszéket, Bardóc-Miklósvárszéket, akik a székely zászló kitûzésében, rendezvények szervezésében vállaltak fontos szerepet.
2010 novemberétõl, a budapesti üléstõl jelentetjük meg a Székely Népet, a Székely Nemzeti Tanács hivatalos lapját, amelynek az ötödik számát kapták ma kézhez elsõkként mai gyûlésünk küldöttei. Megragadom az alkalmat, hogy megköszönjem a széki elnököknek, minden önkéntesnek a lap terjesztésében végzett munkát, de egyben meg is jegyezzem: a jövõben nem elégedhetünk meg azzal, hogy a templomok elõterében, üzletekbe letegyünk egy-egy köteggel. Minden települési tanácsnak gondoskodnia kell, hogy eljusson minden székely családhoz. Végig kell járni a székely falvakat és városokat és a postaládákba kell egyenként betenni ezeket.
A székely közösségi tudat megerõsítését szolgálta, és szolgálja minden rendezvény, elõadás, amelyet a települési Székely Tanácsok szerveznek. Igyekeztem elmenni mindenhová, ahova hívtak az elmúlt öt évben. Köszönöm Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Sepsiszentgyörgy, Makfalva, Kovászna, Marosvásárhely, Kézdivásárhely, Nyárádszereda, Mezõpanit, Gyergyóalfalu, Maroshévíz, Farkaslaka, Kápolnásfalu Székely Tanácsainak, hogy egy vagy több alkalommal is lehetõséget teremtettek, hogy az ott élõ közösségekhez szóljak. De kiemelném azokat a székely tanácsokat is, akik másoknak, így Gazda Józsefnek szerveztek könyvbemutatót, vagy autonómia témával, Székelyföld témával bármilyen rendezvényt megszerveztek.
Ezeknek a rendezvényeknek a sorában kiemelten kell említeni a Székely Szabadság Napját itt Marosvásárhelyen, a Székelyföld fõvárosában ez év március 10-én. Nyugodt lélekkel leszögezhetjük: az autonómia igényének ilyen intenzitású és ilyen hatású rendezvénye nem volt még Székelyföldön. Senki ne értse félre, nem azért mondom ezt, hogy leértékeljem a korábbi, hasonló megmozdulásokat. Ellenkezõleg, köszönet illeti Marosszék Székely Tanácsát a tavaly és tavalyelõtt, illetve azt megelõzõen megszervezett március 10.-i rendezvényekért, amelyek egyenként és külön-külön hozzájárultak az idei sikeréhez. Felkészültünk, tanultunk, amint az idei március 10.-e is felkészülés is, és tanulás is volt a még szélesebb körû, még szervezettebb, még elszántabb önszervezõdésre egészen az autonómia kivívásáig.
A székelység belsõ összetartó erejének a fokozását szolgálta a Gábor Áron díj. Az elmúlt öt évben öt alkalommal osztottuk ki, az Állandó Bizottság javaslatára olyan személyiségeket tüntetve ki, mint Egyed Ákos akadémikus, Kövér László a Magyar Országgyûlés elnöke, Bernard Le Calloc’h francia mûvelõdéstörténész, vagy olyan intézményeket, közösségeket, mint az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlésének magyar delegációja, a Csíkszeredai Jégkorong csapat, vagy a Székelyföld címû folyóirat.
A székely közösségi tudat megerõsítését, az autonómia iránti elkötelezettség megszilárdítását szolgálta a székely zászló kitûzése a székelyföldi önkormányzatok épületeire. 2008 augusztusában kérte fel az Állandó Bizottság a székelyföldi önkormányzatokat, hogy székhelyeik épületére, és az igazgatásuk alá rendelt intézményekre tûzzék ki a székely zászlót. Külön fejezete kezdõdött ekkor az autonómia küzdelemnek. Itt kell megköszönnöm név szerint is azoknak, akik ebben a küzdelemben bátorságból és hûségbõl jelesre vizsgáztak: Csonta Ferenc István, Jakab Levente, Muszka Árpád, Nagy Miklós, Péter Ödön és Vass Imre voltak azok, akik a 2009. október 29.-én, kitûzték a makfalvi községháza épületére, Marosszéken elsõként, a székely zászlót. Ellenük hatósági vizsgálat indult, de az ügy végül nyugvópontra jutott. A segesvári ügyészség az eljárást bûncselekmény hiányában megszüntette, az errõl szóló végzés pedig a román mûvelõdési minisztérium szakvéleményét idézte: a zászló a helyi közösség jelképe. Ám ezzel a székelyek jelképe elleni támadások nem értek véget. 2012. novemberében Ráduly István, Uzon polgármestere ellen indul egy támadássorozat, ám a székely zászló továbbra is a helyén maradt Uzonban is. Hûségbõl és bátorságból Ráduly István, Uzon polgármestere is jelesre vizsgázott. Köszönjük polgármester úr! De megköszönöm a Székely Nemzeti Tanács nevében Székelyföld minden önkormányzatának, amely a székely zászlót kitûzte és nem engedett a prefektusi felszólításnak. Ma arról beszélünk, hogy alkotmányos jog lehet a székely zászló használata. Én viszont azt mondom Önöknek, ami természetes, azt nem kell törvényben engedélyezni. Az a veszély fenyegeti ugyanis a törvényben engedélyezett szabadságokat, hogy azokat a hatalom keretek közé akarja szorítani, feltételekhez akarja kötni a gyakorlásukat. Nincs rá szükségünk. Lesznek olyanok, akik azt mondják: igen ám, de ezzel véget érhet a jelképeink üldözése. És ez az a pillanat, amikor ki kell mondani, kinek ártott a túlbuzgó állami tisztviselõk hadviselése a székely zászló ellen? Az autonómia ügyének biztosan nem. Ellenkezõleg, ezen az elmúlt tíz évben kevesen lendítettek annyit elõre, mint a zászló ellen fenyegetéssel, feljelentéssel fellépõ kormánymegbízottak. Illyés Gyula írja Petõfi János vitézérõl: annyira övé a világ, hogy bármerre mozog, mindig a cél felé halad. Minden jel arra mutat, hogy ilyen a székely autonómia ügye is, elõre mozdítják még azok is, akik gáncsolni akarják.
A másik terület, ahol tennivalónk volt, a székely önkormányzatok mozgósítása és elkötelezése az autonómia mellett. Nem volt kételyünk ugyan afelõl, hogy a székelyek választottai külön-külön elkötelezett autonomisták, ez azonban a testületek munkájában nem mindig látszott. 2005-ben, amikor elõször fordultunk a Székelyföldi önkormányzatokhoz, hogy írjanak ki népszavazást Székelyföld autonómiájának ügyében a legtöbb megszólított erre nem is válaszolt, de volt olyan is, aki román nyelven magyarázta el a Székely Nemzeti Tanácshoz címzett levélben, hogy mit és hogyan engednek meg a román törvények. Ezen a szemléleten, ezen a magatartáson változtatni kellett. 2008 augusztusában az Állandó Bizottság ismét népszavazás kiírására kéri fel a székelyföldi önkormányzatokat. Ezúttal 35 önkormányzat válaszol cselekvõen a felhívásra, és kiírják a népszavazást. A prefektusok rendre megtámadják a meghozott önkormányzati határozatokat a közigazgatási bíróságon és a 35 székely önkormányzat vállalja a bíróságok elõtt is a küzdelmet, a fellebbezéseket is beleértve. Engedjék meg, hogy felsoroljam ezt a harmincöt székely önkormányzatot, mivel ez a küzdelem sem járt le, és szükség lesz a zászlóvivõ, a hû önkormányzatokra a jövõben is, az olyanokra mint Barót, Nagybacon, Vargyas, Csíkszentdomokos, Csíkszereda, Gyimesközéplok, Borszék, Gyergyóalfalu, Gyergyócsomafalva, Gyergyóditró, Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Kézdivásárhely, Balavásár, Backamadaras, Makfalva, Nagyborosnyó, Zabola, Árkos, Illyefalva, Kökös, Mikóújfalu, Réty, Sepsibükszád, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Farkaslaka, Fenyéd, Kápolnás, Lövéte, Székelyderzs, Székelykeresztúr, Székelyudvarhely, Szentábrahám, Szentegyháza, Újszékely, Zetelaka.
Fontos pillanatnak tekinthetõ a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyûlés összehívása 2009. szeptember 4. és 5.-re, Csíkszeredába, illetve Székelyudvarhelyre. Ennek az értelme, célja, a megszervezés közvetlen indítéka volt, elébe menni a közigazgatási reformnak, idejében fellépni egy nem kívánatos, a székelység érdekeit sértõ régiósítással szemben. Utólag is sajnálattal állapítom meg, hiba volt az RMDSZ akkori vezetésétõl elzárkózni az együttes fellépés elõl. Akkor csak Magyar Polgári Párt önkormányzati képviselõi szavazták meg azt állásfoglalást, amely kimondta: Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkezõ autonóm közigazgatási egységként képzelhetõ el a jövõben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie. Azt az Európai Unióban elfogadott elvet kell irányadónak tekinteni Románia számára is, amelynek megfelelõen, a régiókat nem kijelölni, hanem elismerni kell.
Ma nem lenne küszöbön álló a veszély Székelyföld beolvasztása egy román többségû óriásrégióba, ha az elmúlt négy évben ennek a nyilatkozatnak a szellemében dolgozunk közösen. Több politikai érettséggel, magasabb színvonalú erkölcsi felelõsségvállalással elháríthattuk volna még a veszélyét is annak, hogy egy olyan régiósítási tervet fogalmazzanak meg, amilyent most a Ponta kabinet el akar fogadtatni.
Közhelyszámba megy a példa, hogy a Dél-tiroli autonómia nem jött volna létre Ausztria támogatása nélkül. Az elsõ fontos anyaországi gesztus a Székely Nemzeti Tanács felé, 2008-ban történt megválasztásom után, kétségtelen Németh Zsolt meghívása volt, aki akkor a Magyar Országgyûlés Külügyi Bizottságának elnökeként hívta meg a Székely Nemzeti Tanács küldöttségét hivatalos látogatásra. Ez volt az egyik elõzménye annak a találkozónak 2012. március 6-án, amikor Németh Zsolt már külügyi államtitkárként fogad és utána közös sajtótájékoztatón mondja el, Magyarország kormánya, a magyar diplomácia támogatja a székelyek autonómiatörekvését.
2008. június 18.-án a Sándor palotában fogadja az SZNT küldöttségét a Magyar Köztársaság elnöke: Sólyom László. Az autonómia törekvés támogatásáról biztosítja az SZNT küldöttségét, megerõsíti bukaresti látogatásakor tett, az autonómiára vonatkozó kijelentését, mely szerint a kisebbségi jogok intézményei között, fontos, jogszerû és európai az autonómia intézménye, beleértve a területi autonómiát is.
Kétségtelen azonban, hogy anyaországi vonatkozásban a legfontosabb esemény a Székely Nemzeti Tanács életében a budapesti, országházi ülés volt. Kövér László nyitottan, mondhatnám örömmel fogadta a kérésünket, tarthassuk a fõrendiház gyûléstermében a soron következõ ülésünket. Kettõs célt követtünk ezzel a helyszínválasztással. Egyrészt a magyar közvélemény figyelmét akartuk ráirányítani a székelyek autonómiatörekvésére, és megerõsíteni, még jobban egybekovácsolni a Székely Nemzeti Tanácsot egy olyan kollektív élmény révén, amelyet csakis együtt, a nemzet házában élhettünk meg. De az ott elfogadott határozataink is hivatkozási alapot jelentenek a jövõben is, és ott és akkor jelent meg elõször a Székely Nemzeti Tanács hivatalos kiadványa, a leghosszabbéletû székely napilap, a hajdani sepsiszentgyörgyi Székely Nép emlékét megidézve. Budapesten most is, ebben a pillanatban is az országház homlokzatán leng a székely zászló.
Magyarországi önkormányzatokat kerestünk fel ezt követõen, többek között azért is, hogy partneri kapcsolatokat építsünk az európai polgári kezdeményezésünk támogatására. Budapest, Vác, Kerepes, Érd, Törökbálint, Eger, Hódmezõvásárhely, Székesfehérvár, Szentendre, Devecser önkormányzatait tekinthetjük eddig partnerünknek, de én számítok, mind a 3200 Magyarországi önkormányzat támogatására. Itt kell megemlíteni, mi több megköszönni azt szerepet, amelyet a székely zászló védelmében vállaltak. A magyar külügyminisztérium kiállása mellett a magyarországi önkormányzatok voltak, akik a székely zászló kitûzésével a nemzetközi közvélemény figyelmét ráirányították arra, hogy létezik egy komoly demokrácia-deficit Romániában.
De beszélnünk kell a Székelyföldért Társaság létrehozásáról is. 2011-ben, júniusi ülésünkön jelentettük be a magyarországi Székelyföldért Társaság megalakulását, amelynek célja a Székely Nemzeti Tanács célkitûzésének, Székelyföld autonómiájának támogatása. A Székelyföldért Társaság az eltelt idõszakban többször is megrendezte a Székelyföldért focitornát, amelynek értelme felhívni a figyelmet arra a lehetõségre, hogy az önálló sportélet olyan lehetõség Székelyföld számára, amely révén önálló területi entitásként láthatóvá tehetõ, nem beszélve a legfõbb haszonról, egy erõs, egészséges, küzdeni tudó nemzedék felnövésérõl. De talán a leglátványosabb a közvélemény számára az a két tüntetés volt, amelyet a Székelyföldért Társaság szervezett meg Budapesten, Románia nagykövetsége elõtt, elõbb a Székely Mikó Kollégium ügyében, majd ez év márciusában a Székely Szabadság napján, egy idõben a Marosvásárhelyi tüntetéssel.
A Székelyföldért Társaság létrehozása, nem jelentette azt, hogy nem keressük és ápoljuk a kapcsolatot a többi a civil szervezettel Magyarországon. Továbbra is partnerünk a Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért, amelyet 2008-ban Gábor Áron díjjal tüntettünk ki, az Erdélyi Körök Országos Szövetsége, a Rákóczi Szövetség, vagy a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége, amellyel épp ebben teremben kötöttük meg az együttmûködési megállapodást 2011. június 3.-án.
Mindig fontosnak tartottuk üzeneteink eljuttatását a román közvéleményhez. Dokumentumaink többségét román nyelven is kiadjuk, és kiemelt szerepet tulajdonítunk a jelenlétünknek a román médiában. Párbeszédet is kezdeményeztünk nem is egyszer a románság képviselõivel. Legutoljára ez év március 10.-én, a marosvásárhelyi tüntetésen kértük a román kormányt, hogy fogadja a székelység képviselõit. Erre a kérésre választ a mai napig nem kaptunk. A párbeszéd elmaradásáért nem minket terhel a felelõsség. Ettõl függetlenül mi továbbra is a párbeszéd hívei vagyunk.
A nemzetközi kapcsolatok intenzív építése 2012 januárjában kezdõdött. Elõbb Dél-Tirolban sikerült kapcsolatot létesíteni a németajkú közösség vezetõivel, majd a baszkok és katalánok vezetõivel tárgyaltunk Spanyolországban, illetve walesi és skót politikusokkal Nagy-Britanniában. Ennek elsõ hozadéka, új szövetségeseink részvétele a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezésünkben. Évek óta készülünk erre – attól kezdve, hogy a 2007 novemberében a Lisszaboni Szerzõdést aláírták, - és az elmúlt napokban iktattuk az Európai Bizottságnál. A kapott válasz szerint augusztus 18-áig lesz visszajelzés a kezdeményezés bejegyzésére vonatkozóan. Ha a Bizottság bejegyzi a kezdeményezést, attól a pillanattól 12 hónap áll a rendelkezésünkre, hogy az egymillió aláírást összegyûjtsük. Kifejezetten örvendetes, hogy egy olyan kezdeményezéssel álltunk elõ, amelyhez sikerül az erdélyi magyar közélet teljes spektrumát megnyerni. A Magyar Polgári Párt után partnerünk lett az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, és végül Korodi Attila képviselõ úr jelölésével a kezdeményezõ polgári bizottságba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség is. Ebben a perspektívában kell visszatekinteni 2009 év februárjára, majd a szeptemberi gyergyócsomafalvi ülés határozatára, amely kimondta: a Székely Nemzeti Tanács független közképviselete Székelyföld területi autonómiájának. Ezzel a döntéssel egy évek óta húzódó vitára tettünk pontot az Erdélyi Nemzeti Tanáccsal, és megteremtettük a partneri együttmûködés elõfeltételét, minden erdélyi magyar szervezettel.
Befejezésül, mielõtt a mandátumomat az Önök kezébe visszaadnám, engedjék meg, hogy köszönetet mondjak a Székely Nemzeti Tanácsot elõttem vezetõ két elnöknek, Dr. Csapó Józsefnek és Fodor Imrének, hogy örökérvényû hivatkozási alapot teremtettek az autonómia küzdelem számára. Dr. Csapó József az autonómia statútum kidolgozásával, amely ma is a Székely Nemzeti Tanács legfontosabb dokumentuma. Ezzel kapcsolatban el kell mondani, létezik a közvélekedésben, sajtóban, egymással párhuzamosan, két, egymással szöges ellentétben álló tévhit. Az egyik szerint nincs egyetlen konkrét elképzelés sem Székelyföld autonómiájára vonatkozóan, a másik szerint több is létezik. Egyik sem igaz. Van, de egyetlen egy konkrét elképzelés, amely éppen a Csapó József által kidolgozott és a Székely Nemzeti Tanács által elfogadott autonómia statútum foglal magába, amelyet eddig kétszer utasított el a Románia Parlamentje, és amelyet ismételten a parlament elé fogunk terjeszteni. Fodor Imre elnöksége alatt szervezte meg a Székely Nemzeti Tanács a Székelyföld autonómiájára vonatkozó népszavazást, amelyen több mint kétszáz ezren adták szavazatukat Székelyföld területi autonómiájára. Két fontos hivatkozási alapot kaptam tehát örökül öt évvel ezelõtt, amikor Önök a Székely Nemzeti Tanács elnökévé választottak. Egy világosan leírt célt, és a mögéje felmutatott közösségi akaratot. Ennek a pontos jövõképnek, és ennek a kifejezett közösségi akaratnak kell a jövõben érvényt szereznünk, és mindenképpen megakadályoznunk, hogy Székelyföldet a Középrégióba a román kormány belekényszerítse.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Székely Nemzeti Tanács
