1918 decemberében, karácsony előtt pár nappal, miután bebizonyosodott az önálló Erdélyi Köztársaság létrehozásának lehetetlensége (az események részletes hátteréről lásd:
Bárdi Nándor: Impériumváltás Székelyudvarhelyen 1918-1920. Aetas 1993. 3. sz. 76–118) a megszálló román csapatok fegyverének árnyékában Udvarhely vármegye székhelyén, a székely “anyaváros” tisztviselőinek szűk köre egy önálló Székely Köztársaság eszméjén kezdett gondolkozni. Ezen eszme mellett a legnagyobb propagandát Paál Árpád (Brassó, 1880 – Nagyvárad, 1944) helyettes alispán, az Udvarhely megyei Székely Nemzeti Tanács (a továbbiakban SZNT) vezetője fejtette ki. Paál az elképzelését a budapesti SZNT-nak folyó év november 17-én tartott nagygyűlésén elhangzott egyik javaslatára (2. ahol a székelység összefüggő többséget alkot, ott – nemzetközi garanciák mellett – „független, szabad és szuverén köztársaságot alkothasson”), valamint a századelő Székely Kongresszusainak törekvéseire alapozta.1 Az a néhány kezdeményező, aki a semleges székely állam érdekében cselekedni akart –amint az Paál írásaiból kiderül– először december 21-én ült össze, és egy emlékirat elkészítését határozta el. A kezdeményezők, Paálon kívül, négyen voltak, éspedig: Benedek Antal, az olasz harctérről hazatért Haáz Rezső rajztanár, Kolumbán Lajos vármegyei tanfelügyelő és Puskás Lajos. Hozzájuk csatlakozott Jodál Gábor főügyész és ifj. Mezey Ödön.2 Közülük később többen neves közéleti személyiségekké váltak s így életútjuk, tevékenységük többé-kevésbé közismert. Néhányukról azonban szinte semmit sem tudunk. Pedig, ha górcső alá vesszük a rendelkezésünkre álló szűkös adatokat, róluk is sok figyelemre méltó és érdekes dolgot kideríthetünk, amely mellett a székelyföldi helytörténetírás csak úgy nem mehet el. Ilyen személyiség volt ifj. Mezey Ödön is, akit társai azzal bíztak meg, hogy a Székely Köztársaság érdekében megfogalmazott Emlékiratot Pestre vigye, és ott beindítsa a kormánynál s a budapesti SZNT-nál a köztársaság kimondása iránti tárgyalást, s a kikiáltást „kierőszakolja”.3
A Mezey család közmegbecsülésnek örvendet a dualizmusvégi Székelyudvarhelyen, pedig alig egy pár évtizeddel korábban vert gyökeret Udvarhelyszéken.4 Az újtordai Mezey István, aki Torda vármegyei táblabíró (assessor), valamint báró Kemény György jószágigazgatója (provisor) volt Marosvécsen, 1841. november 8-án kötött házasságot Bentzédi Sárával Bögözben, annak testvérbátya Bentzédi Sándor helybéli lelkész előtt. 1848. június 7-én ugyancsak itt anyakönyvezték Ödön nevű fiúkat, amint az előbb említett lelkész által vezetett bögözi keresztelési anyakönyvben lévő utólagos bejegyzéséből kiderül.5 A család a 1848 – 1849-es forradalom és szabadságharc alatt sokat hányódott, végül is a Marosvécsen megözvegyült Mezei Istvánné Bentzédi Sára, gyermekeivel (Polixénai, Ödön és István) Udvarhelyszékre, Bögözbe települt haza. Polixénai hajadon maradt. A két fiú orvos lett. István Tordára tért vissza állatorvosként. Bátya, Ödön, mint emberorvos 1876-tól tevékenykedett Székelyudvarhelyen, magyar királyi törvényszéki orvosként.6 Itt is kötött házasságot 34 évesen a gyergyógyszentmiklósi Jánosi Kornélia 22 éves hajadonnal, Dr. Jánosi Mihály törvényszéki bíró lányával, 1883. július 26-án. Házasságukból négy gyermek született: Ibolyka, Ödön (1886), Kornélia és Anna. Dr. Mezey Ödön 28 éven át volt Székelyudvarhely fáradhatatlan orvosa, s a kisvárosi közélet lelkes szereplője. Tagja volt Erdélyi Méhész Egyletnek, társelnöke, majd elnöke az EKE Udvarhelymegyei Osztályának, 1890-től gondnoka, 1894-től pedig főgondnoka volt az udvarhelyi ev. ref. kollégiumnak (erről a tisztségéről 1903-ban mondott le “változott viszonyaira s gyengélkedő egészségi állapotára való hivatkozással”).7
Az ifj. Mezey Ödön nem lépett az apja nyomdokaiban, bár id. Mezey nagyon szerette volna. A családi hagyomány szerint, ő inkább a Ludovika Akadémiát választotta, s a hadseregből, mint ulánus tiszt szerelt le. 1910-ben civilként, az általa tervezett Székely Kerámia gyárat működtette Parajdon. A kerámiagyár 15 – 20 helybeli munkással dolgozott, akik engobé kerámia és cserépkályhák gyártásával foglalkoztak. Legalábbis ez derül ki a marosvásárhelyi Kereskedelmi és Iparkamara 1910-es évi jelentéséből. A diszedényeket a budapesti ipartestületi társulat állandó bazárjában, az Uránia műkereskedésben és a közeli fürdőkön forgalmazták, a cserépkályhákat helyben értékesítették. Osváth Pál kutatásai alapján fény derült arra, hogy az itt gyártott tárgyak két féle agyagból készültek, a dísztárgyak „pirosra égetett palából, kétszer égetve, kaolinnal alapozva, festve és mázazva vannak (ezért engobé). Míg a cserépkályha anyaga fehérföld (kaolin) Alsósófalva határából.” Azt azonban, hogy ifj. Mezey Ödön hol szerezte a kiváló szaktudását, a sóvidéki kerámiaműhelyek kutatói a mai napig nem tudták kideríteni.8 Egy azonban bizonyos: itt ismerte meg első feleségét, az örmény-magyar családból származó Mánya Margitot, akivel 1911. március 11-én kötött házasságot. Üzemük sorsa sajnos tragédiával végződött. Az első világháború alatt az 1916. évi román betöréskor szétverték. A család ezeket a vészterhes napokat Zalaegerszegen vészelte át, ahonnan csak 1917-ben tértek vissza a Székelyföldre. Hazatérve a családfőt, ifj. Mezei Ödönt a napi politikai események foglalkoztatták elsősorban, a háborús körülmények között üzeme újraindításáról szó sem lehetett. 1918 decemberében, Paál Árpád vezetésével, ő is a román hűségesküt megtagadó székelyudvarhelyi köztisztviselők szűk csoportjával, a Székely Köztársaság létrehozásán munkálkodott.
1919. január első napjaiban Paál Árpád már aktív propagandát folytatott a városban a Székely Köztársaság mellett. Január 4-re többekkel megállapodott a köztársaság ügyében: a fegyverszüneti szerződés és a megszállás elismerése mellett akarták kikiáltani az önálló független székely államot.9 A kikiáltásra 10-én került volna sor, azonban Paált 9-én a román katonai parancsnokság letartóztatta. Pár nap múlva, január 12-én már házi őrizetében kapott üzenetet arról, hogy a háromszékiek (Király Aladár főispán vezetésével) a Székely Köztársaságot Budapesten tervezik kikiáltani, de ezzel addig várnak, míg véglegessé nem válik, hogy a békekonferencia Magyarország felosztása mellett dönt.10 Arról, hogy az udvarhelymegyei SZNT Mezey Ödönt küldi Budapestre, hogy ott Károlyi Mihály köztársasági elnökkel, a köztársaság kormányával, valamint a budapesti SZNT-vel tárgyalásokat folytasson, s az összes székelyek lakta területek önálló Székely Köztársasággá való nyilvánításához hozzájárulhasson (lásd az 1. sz. mellékletet), Puskás Lajos jegyző leveléből értesült.11 Hogy Mezey milyen körülmények között jutott ki Budapestre, azt nem tudjuk, de egy február 8-án, Fazakas Endre titkár által kibocsájtott igazolvány szerint a budapesti SZNT-ben Udvarhely megye közönségét képviselte (lásd a 2. sz. mellékletet). A Székely Köztársaságról készült tervezetet tehát eljutatta Budapestre, de ennek “további sorsáról vagy az ezzel kapcsolatos vitákról nincs tudomásunk.”12 A béketárgyalások és a nemzetközi erőviszonyok teljesen más irányban terelték az eseményeket, minek következtében a lokális székely autonómia-terv nem valósulhatott meg. Mezey Ödön 1919. július 26-án még egyszer Szegedről küldött haza egy kimerítő helyzetrajzot a „magyar állam utolsó katonáinak” Székelyföldre, amelynek befejező soraiban az állt, hogy: “Erdély önállóan intézze el dolgát, mert Magyarországtól segítséget nem várhat!”13 Jómaga, tudomásunk szerint sohasem tért haza véglegesen szülőföldjére, attól való félelmében, hogy a román hatóságok letartóztatják, és hadbíróság elé állítják. Trianon után Magyarországon vállalt munkát a szakmájában. 1923-ban a háború miatt leállt hollóházi kerámiagyárat indítja újra, Margitay Zoltánnal közösen, a Budapesti Városi Bank tőkéjével részvénytársaságot (Hollóházai Kerámiagyár Rt.) alapítva…14
Mellékletek
1.
Másolat!15
Dr. ifj. Mezey Ödön urat megbízzuk, hogy Budapesten Károlyi Mihály köztársasági elnök úrral, a Magyar népköztársaság kormányával, valamint a budapesti Székely Nemzeti Tanáccsal az erdélyi székely magyarság uralmának és jövőjének biztosítása érdekében, teljes jogkörrel tárgyalásokat folytathasson, sőt az összes székely lakta területek önálló Székelyköztársasággá való nyilvánításához, Udvarhelyvármegye közönsége nevében hozzájárulhasson.
Udvarhelymegyei Székely Nemzeti Tanács.
Székelyudvarhely 1919 január hó 15.
PH.
Puskás Lajos jegyző
Dr. Benedek Aladár
titkár
Gál Imre
elnökhelyettes/ elnök fogságban/
2.
Ezennel igazoljuk, hogy dr. ifj. Mezey Ödön úr, mint a Székely-udvarhely megye közönségének kiküldöttje megbízatását kellőleg igazolta s így a budapesti Székely Nemzeti Tanácsban Udvarhely megye közönségét képviseli.
Budapest, 1919. február 6.
Fazakas Endre
Titkár
---------------------------------------------------
1. Bárdi Nándor: Paál Árpád Székely Köztársaság terve 1919-ből. Magyar Kisebbség. VIII. évf. 2003. 2-3 (28-29) szám. 115 – 119.
2. Paál Árpád: A kisebbségi lét tanulóévei Erdélyben. Válogatás naplóiból és írásaiból. I. kötet. Csíkszereda, 2008. 49.
3. U.o. 55. A budapesti SZNT tevékenységéről: Fráter Olivér: A Székely Nemzeti Tanács megalakulása és tevékenységének főbb területei (1918 – 1919.) In: Székely Nép. Bp., 2010. november 19., péntek – 1. szám (Ünnepi Kiadvány). Felelős kiadó: Izsák Balázs
4. A család történetével bővebben Pálmay József foglalkozott (Udvarhely vármegye nemes családjai. Székelyudvarhely. 1900. 160.) Azon állítás, mely szerint 1614-ben Székelyudvarhelyen mustráló Mezei István nemes (nobilis) lenne a család ősapja, akinek leszármazottjai a XVIII. század végén Udvarhelyről „Torda-Aranyosvármegyébe” költöztek, az újabb kutatások tükrében, nem felel meg a valóságnak.
5. Úgy a házassági, mint a keresztlevél másolata a szerző tulajdonában. Ezeket és más családi iratokat és fényképeket a leszármazottak, Mezey András dr. (Budapest) és dr. Szilasi Mária férjezett dr. Sándor Béláné (Csíkszereda) bocsájtották a rendelkezésünkre. Itt mondunk köszönetet érte.
6. Ebből az időből egy publikációját is ismerjük: Dr. Mezey Ödön: Adatok a harántcsíkú izmok élet- és szövettanához. Értekezések a természettudományok köréből. Szerk. Szabó József. VIII. k. (1877 – 1878) 16. sz.
7. A Székelyudvarhelyi Ev. Ref. Kollégium Értesítője az 1906 – 1907-ik Iskolai Évről. Szerk.: Gönczi Lajos igazgató-tanár. Székelyudvarhely, 1907. 19.
8. Csiki Zoltán – Horváth István – Ozsvát Pál – Vécsei András: Rapsóné öröksége. Tanulmányok Parajd község múltjából. Déva, 2006. 70, 158.
9. Lásd az 1. sz. jegyzetet
10. Uo.
11. Paál, 2008. 55.
12. Bárdi, 2003. 118.
13. Paál, 2008. 67.
14. http://www.hegyipatak.hu/zemplen.php
15. Az eredeti megbízólevél, mellette egy bizonyítvánnyal ipartelep létesítéséről Parajdon (1923), a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltárban (Bp.). Fond főcsoport: Személyi gyűjtemények, visszaemlékezések. Fond: Kis személyi gyűjtemények. 1. 1. 20.
Székely Nemzeti Tanács
