Izsák Balázs

Még a rendszerváltás után is ritkán esett szó azokról a székely katonákról, akik életüket nem kímélve harcoltak a magyar haza területi egységének megőrzéséért a huszadik század két nagy háborújában. A székelyek adtak a hazának tudósokat és költőket, ha kellett adtak sorkatonákat, de méltatlanul feledésre ítélt, nagy tudású és hű katonatiszteket is, akikre még emlékezni is tilos volt hosszú évtizedeken keresztül.

Kratochwill Károlyra emlékezve, emlékezzünk egy gondolat erejéig rájuk is, a második világháború székely tábornokaira: Nagybaconi Nagy Vilmosra, Dálnoki Veress Lajosra, Lakatos Gézára, Dálnoki Miklós Bélára, akik helytállásból és hazaszeretetből, emberi tartásból példát mutattak az utókornak. Talán nincs a székelyek között olyan, aki ne őrizne családi emléket, történeteket Doberdóról, a Don kanyarról, vagy éppenséggel Bodzafordulóról. Az én nagyapám, aki számtalan sorstársához hasonlóan, világháborús emlékeit, sebesüléseinek történetét továbbadta gyermekeinek, unokáinak, azt mondta nekem: amit mi fegyverrel megtartani nem tudtunk, szerezzétek ti vissza tudással! Nem a személyes vallomás kényszere mesélteti ezt velem. Hanem az a meggyőződés, hogy egyetemes érvényességű ez a tanítás. Visszaszerezni, amit elvesztettünk, azt jelenti: elhozni Székelyföldnek a szabadságot. Megteremteni az önrendelkezés intézményeit, kiharcolni Székelyföld területi autonómiáját. Ezért a célért küzdve, ma nem népekkel, vagy ellenséges hadseregekkel állunk szemben. Székelyföld autonómiájának mai ellenségei: a tudatlanság, a közömbösség és a rosszindulat. A tudatlansággal szemben a szellem világossága a fegyver, a közömbösséggel a közösségi akarat szegezhető szembe, a rosszindulatot pedig semmivé oldani az erőszakmentes jogkövetelés erkölcsi fölényével lehet.

Közben követendő példának kell tekintenünk a Székely Hadosztály katonáinak hűségét, elszántságát, és azt a közösségi szellemet, amely ütőképessé, hatékonnyá tette őket. Hányan mondták vajon közülük: elfáradtam, vagy nekem most más dolgom van. Hányan mondták közülük: elég volt a négy év háború, otthon a helyem.

Ma, amikor céljainktól idegen, vagy azokkal szemben éppen ellenséges politikusokra sokan adták közülünk is a szavazatukat, és más nyelvből, rosszul fordított érvekkel küzdöttek értük, és éppen egymás ellen, megkérdezem, vajon hány katonája a Székely Hadosztálynak akart idegen zászló alá állni?

Legyen emlékeztető Kratochwill Károly szobra Kézdivásárhelyen mindenki számára: közösségként kell viselkednünk ahhoz, hogy közösségként elismerjenek.

Kollektív jogokat kiharcolni e nélkül nem lehet.

Jövőt építeni e nélkül nem lehet.

Az autonómia ellenségeit, a közömbösséget, a tudatlanságot, a rosszhiszeműséget legyőzni e nélkül nem lehet.

Híjával van az őszinteségnek az emlékezés, híjával van kegyeletnek az ünneplés, ha nem él elevenen bennünk az elénk állított példa, s szem elől nem tévesztve percre sem a célt, szem elől nem tévesztve percre sem a zászlót, nem vagyunk szolidárisak egymáshoz.

A székelyek régi szabadságát visszahozni másként nem lehet.