Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért
  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért

Mózes Gyula *


Tavaly nyáron Udvarhelyen a Hagyományőrző Székely Huszárezred újoncokat vett fel soraiba. Fennkölt, szívet melengető élményt jelentett az ünnep. Ez alkalomból “Milyennek látom a huszárt?” címen gyermekrajz pályázatot hirdettek. A gyermekek alkotásait a Patkóban állították ki a szervezők. A rengeteg munka között sok csodálatra méltó volt. Az egyiken, a dombok közt két délceg huszár lovagol, fejükön csákó. Az elől levő csákójának rózsájából induló körben “ELŐRE” az őt követő huszár csákórózsájának ugyancsak körberajzolt részén „JÓ” volt olvasható. A rajz összhangot sugall! A tiszt – az irányt és a célt meghatározva – halad előre, és követőre talál. A rajzon a elérése érdekében vérszerződést követő együttműködés van!

Árpád apánkat 892-ben pajzsra emelve fejedelemmé választották, ezt 890 körül a vérszerződés előzte meg. Azon a napon, amikor a hét törzs vezérei vérüket egy szerecsendió-kupába ömlesztették, született meg a magyar nemzet. Dr. Padányi Viktor Dentu – Magyaria könyvéből sok mindent megtudhatunk, a leglényegesebbet is, nevezetesen: 895-ben diplomáciai és hadászati szempontból egy jól átgondolt, jól szervezett és sikeresen végrehajtott honvisszafoglalás történt, itt a Kárpát-medencében.

Ők akkor megérkeztek, és mi most itt vagyunk. És akkor most tegyünk vargabetűt: elnökválasztás lesz Romániában.

“Az elnökválasztáson érvénytelenített szavazólap: igen az autonómiára, nem az asszimilációra, nem az elnökjelöltekre” - Izsák Balázs, az SZNT elnöke.

Amennyiben “wels ebek” lennétek, büszkén néznétek a fentebb idézett gyermekrajzok alkotóira, szüleikre, rokonaikra, valamint az őseik hagyománya szerint élni vágyó, el nem tévelyedett székelyekre, magyarokra.

Most nem nevesítem az érdekvédelmükben már 20 éve munkálkodók a “politikai hullák” elnökválasztásra vonatkozó álláspontját, nem sorolom a számukra valós eredményt el nem érők üres ígéreteit. A Székely Nemzeti Tanács véleménye az elnökválasztással kapcsolatban az egyetlen egyértelmű, székely magyarként elfogadható álláspont!

A Kárpát-medence dél keleti régiójában, amennyiben minden magyar választópolgár november 22-én elmegy választani és tudatosan legalább kétszer pecsételi le a szavazólapját, akkor Székelyföldön és Erdélyben is, az érvénytelen szavazatok összessége kirajzolja az általuk lakott földrajzi területet.

És akkor most, visszatérve az eredeti gondolatmenethez, ami írásom címe is: új vérszerződés ugyan nincs, de van Székely Nemzeti Tanács! Ebben az elanyagiasodott világban, kevés önkéntessel és kevés tallérral a zsebben, vállalja véleményét az elnökválasztással: a választó polgárok vegyenek részt Románia elnökének megválasztásában, de érvénytelenítsék szavazatukat mindaddig, amíg nem teszik lehetővé, hogy Székelyföldnek a létező autonómia Statútum szerint elnököt választhassanak.

 

Polgári Élet – 2009. november 13.-19.

 

______________
* A szerző a Székelyudvarhelyi Székely Tanács elnöke

0
0
0
s2smodern

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO