Izsák Balázs

Orbán Balázs szerint Székelyföld keleti székei elsősorban az országot védték a külső a támadások ellen, s „gyakran tarták fel a hódítóknak hazánk felé nyúló karját” míg Marosszék a hatalmi túlkapásoktól védte a székelység ős szabadságát”. Előbbiek a nemzet életének, utóbbi a székelyek ősalkotmányának volt oltalmazója, állítja Orbán Balázs. Mára mégis a közbeszéd Székelyföldet Kovászna és Hargita megyével azonosítja, jó esetben elhangzik, hogy Maros megye egy része is a Székelyföldhöz tartozik. Arról azonban, hogy mettől meddig terjed Marosszék, szinte soha nem esik szó.

Ezek voltak első gondolataim Szentgyörgyi László cikkét olvasva (Vásárhely merre tart? – Központ 2009. október 28-november 23.) Hiszen nyilvánvalónak tűnik, egyetlen nagyváros, így Marosvásárhely jövője sem építhető annak a régiónak a mellőzésével, amelyhez tartozik.

Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetéhez a Székely Nemzeti Tanács egy függeléket csatolt, amely felsorolja a régió városait és községeit és ezzel ki is jelöli a határait. Ebben a megközelítésben a történelmi Székelyföld településein kívül a majdani autonóm régióhoz tartoznának azok a velük szomszédos magyar többségű települések is, amelyek nem voltak részei az egykori Székelyföldnek.

A csatolt térkép Maros megyén belül tünteti fel Marosszéket, szinte megjelölve a közigazgatási átszervezésnek azt a feladatát, amely Marosszék és Maros megye többi részének szétválasztásával jár. Itt kell elmondani, hogy a megye népességének fele lakik Marosszéken, azaz 291.995 lakos, amelynek 58%-a magyar nemzetiségű, amíg Maros megyében ez az arány csak 39%. Nem titok, hogy a megyerendszer kialakításának pont az volt a célja 1968-ban, hogy a Maros Magyar Autonóm Tartományt megszüntesse, új közigazgatási határokkal fellazítsa az egy tömbben élő magyar közösséget, és megteremtse asszimilációjának feltételeit.

Marosszék
Az autonóm Székelyföld törvény általi létrehozásának fontos feltétele, hogy maga az érintett közösség, tehát mi magunk tudjuk pontosan, hogy mit akarunk, és amit akarunk, hogyan fogjuk elérni. Ennek első lépése, hogy mindenki számára láthatóvá tegyük a határait Marosszéknek, és kimondjuk azt, hogy sajátos regionális érdekei vannak. Ezek között első helyen szerepel, hogy Marosszék Székelyföld része, oda köti a múltja, hagyományai, kultúrája, emberi kapcsolatai és a közös jövőkép.

A sokat emlegetett és a Központ cikkírója által is kiemelt hiányzó Marosvásárhely-stratégia is ebben a megközelítésben készíthető el: Marosvásárhely Székelyföld legfontosabb városa volt, és fővárosává kell tenni a jövőben. Minden nagyvárosról el lehet mondani, hogy múltja, fejlődése szorosan kötődik a vidékhez, amelyhez tartozik. A fejlődés, a jövő természetes útja is az, hogy minden vidék megmaradjon a saját erőforrásaiból - egy történelmi folyamat során - létrehozott nagy központ táplálójának, hátterének, és egyben haszonélvezője legyen kulturális, szellemi kisugárzásának.

Kiemelt figyelmet érdemel Székelyföldnek a Maroson túli része, azaz a Székely Mezőség. Úgy kell rá tekinteni, mint Székelyföld keleti pajzsára, amely a betelepítési politika minden próbálkozása ellenére, megmaradt magyar többségűnek.

Ha rátekintünk a térképre, azt fogjuk látni, hogy Mezőpanit község határa nagyobb, mint Marosvásárhelyé. Ahhoz viszont, hogy oda ipari parkot telepítsenek, és vele távoli tájakról hozott munkaerőt, ahhoz előbb ki kell venni a jelenlegi tulajdonosoknak, a mezőpaniti gazdáknak a kezéből a földjeit. Marosvásárhely, de egész Székelyföld érdeke, hogy a Székely Mezőség nagy kiterjedésű földjei megmaradjanak a jelenlegi tulajdonosok birtokában.

A tennivalók másik csoportja a közösségi tudat erősítéséhez kötődik. Közismert, hogy sikeres autonómiák ott működnek, ahol a közösségi összetartozás tudata erős, a régió lakói szolidárisak egymással. Nos ez a szolidaritás épp Marosszéken a leggyengébb. Az autonómia népszavazást az önkormányzatok által felvállalt mozgalommá sikerült tenni egész Székelyföldön. Közel negyven önkormányzat írta ki a népszavazást és vállalta a jogi küzdelmet, csak Marosszék volt passzív és elzárkózó. Egyedül a makfalvi tanácsban sikerült keresztülvinni a népszavazásra vonatkozó határozatot. (Nem beszélünk most a 2004-es első próbálkozásról, amelynek során, Marosszéken Balavásár, Backamadaras és Gyulakuta önkormányzata is a népszavazás mellett döntött.) Sok okot fel lehet sorolni, többek között az RMDSZ vezetés ellenkezését. Csakhogy Székelyföld többi részén is ellenezte az RMDSZ a népszavazást, ám az erős székely azonosságtudatot másutt nem tudta olyan mértékben felülírni a pártfegyelem, mint épp Marosszéken. Itt ment leginkább feledésbe a székely népviselet, és itt van a legkisebb igény a saját kultúra, a saját hírközlő csatornák iránt. Gondoljunk csak arra, hogy míg a húszezer lakosú Gyergyószentmiklósnak saját, magyar nyelvű televíziója van, a hetvenezres marosvásárhelyi közösség beéri azokkal a perc morzsákkal, amelyeket a román kereskedelmi televíziók juttatnak neki. Erőss közösségi tudat pedig aligha képzelhető el, saját hírközlő csatornák nélkül.

Befejezésül hadd szóljak hozzá Szentgyörgyi Lászlónak az önkormányzati nagygyűlésről elmondott gondolatához. Több önmérsékletet, és körültekintést várt volna a szervezőktől, mert a kudarc hosszú időre visszavetheti az autonómia küzdelmet.

Két évtizedes késésben vagyunk már a székely autonómia ügyében. Két évtized körültekintés, óvatosság után mindenki úgy gondolja, hogy lépni kell. Eljött az ideje annak, hogy a székely önkormányzatokat ráébresszük arra, hogy nemcsak a szűken értelmezett helyi érdekű kérdések megoldása a felelősségük, hanem minden olyan kérdés felvállalása, amely közös ügye egész Székelyföldnek, így az autonómia is. Ők jelentik ma Székelyföldön a legmagasabb szintű közhatalmat, joguk és lehetőségük cselekedni érte. Ezért tekintem sikeresnek a SZÖN székelyudvarhelyi ülését, hiszen az elfogadott határozatok kijelölik a konkrét cselekvés útját. Közülük szeretném kiragadni azt, amelyik a székely székeknek, mint önkormányzati társulásoknak a létrehozására vonatkozik, hiszen ez kiemelten fontos lenne Marosszék, és Marosvásárhely számára.

A „láthatatlan Marosszéket” a harminchét marosszéki önkormányzat összefogása és társulása tudná igazán láthatóvá tenni, így lehetne megjeleníteni Marosszék korábban említett sajátos regionális érdekeit, és megtenni az első fontos lépést a közigazgatási átszervezés és ez által Székelyföld autonóm régió létrehozása felé.

Azt azonban tudnunk kell: az „események felpörgetése” a siker érdekében a mindnyájunk feladata és felelőssége. Ha a fenti célokat el akarjuk érni, ahhoz ki kell szabadulni a közömbösség szorításából, a várakozásból a jobb feltételekre. A körülményeket számunkra kedvezően nem fogja senki alakítani.

Központ – 2009. november 11.