Székely Nemzeti Tanács

hu zaszloengl zaszloro zaszlo

  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért
  • Székelyföldért megmozgatjuk Európát - Polgári kezdeményezés a nemzeti régiókért

Bodor János

A kovásznai központi parkban felállított ’56-os emlékműnél idén talán többen gyűltek össze emlékezni az 53 ével ezelőtti, a kommunista és szovjet hatalom ellen kirobbant magyar forradalomra, mint a korábbi években.

Az ünnepi beszédek sorát Kovács Gábor római katolikus esperes nyitotta meg, majd Márton Árpád RMDSZ-es képviselő idézte fel az ’56-os és az ezt követő kommunistaellenes megmozdulásokat. Mint mondotta: az 1989-es fordulat Kelet-Európában azért következhetett be, mert az 1956-ban eltaposhatónak vélt szikra mégsem volt az. „Ha a szívünkben ott marad ez a szikra, akkor hiszem, hogy csak azt vehetik el tőlünk, amiről mi magunk mondunk le."

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke ünnepi beszédében elmondta, hogy a nyugati magyarság körében azt tapasztalta: azok közül, akiket az ötvenhatos események és az ezt követő diktatúrák üldöztek el szülőföldjükről, sokan hazatérnének. „Hallja meg Nyugat, hallja meg a nagyvilág és magyar testvéreink, hogy Székelyföld hazavárja fiait. Székelyek, magyarok, gyertek haza! Nem akkor, amikor már meglesz az autonómia. Most! Hogy legyetek részesei annak a küzdelemnek, amit az autonómiáért folytatunk. Lehet, hogy itt nem olyan jó az élet, de értelmesebben, gazdagabban, szebben élni, mint ott, ahol a közösségért lehet küzdeni, értelmes céllal megtölteni az életet, nem lehet, csak itthon. Ennek az ünnepnek ez lehet az üzenete, és ha emlékezünk, emlékezzünk meg az öt kontinensen élő magyar testvéreinkről, és minden alkalommal mondjuk el: magyarok, gyertek haza!" — hangsúlyozta az SZNT elnöke.

Az ünnepi beszédek sorát Bukovinszky Cs. Miklós, a Kovászna II — Vajnafalva református gyülekezet lelkipásztora zárta, majd a kegyelet koszorúinak elhelyezése után a magyar és székely himnusz eléneklésével zárult az ünnepi megemlékezés. Közreműködött Budapest—Kőbánya egyházközség kórusa, szavalt Balogh István, Mátyás Tímea és Antal Dobra József.

 

Háromszék — 2009. október 24.

0
0
0
s2smodern

Jelképeink

Székelység

Autonómia

Hírek

fb icon sznt

A Székely Nemzeti Tanács számlaszámai
Asociaţia Siculitas Egyesület

OTP BANK – Târgu Mureş/Marosvásárhely
LEJ: RO76 OTPV 3200 0036 0774 RO01
EUR: RO33 OTPV 3200 0036 0774 EU01
USD: RO90 OTPV 3200 0036 0774 US01
HUF: RO80 OTPV 3200 0036 0774 HU01

Asociatia Siculitas Egyesület
Forint: 11705015-20001900
OTP Bank Nyrt Budapesti Régió

Itt is elküldheti adományát

Adja meg az összeget!

Webfejlesztés, karbantartás: DIGITAL STUDIO